DR. KÓRÓDI MÁRIA, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Könnyű helyzetben vagyok, mert az előttem szóló Weszelovszky Zoltán, az önkormányzati bizottság többségi véleményének előadója szinte kivétel nélkül felsorolta azokat a kritikai észrevételeket, amelyeket a kisebbség megfogalmazott. Az önkormányzati bizottság többsége álláspontját valójában nem fejtette ki a bizottság ülésén, ahogy ez már szokásos a bizottságok ülésein. Hogy végül is miért jutottak arra a következtetésre, hogy a rengeteg hiba és probléma ellenére támogatják ezt a javaslatot, azt szintén hallottuk az önkormányzati bizottság többségi véleményének előadójától.

A kisebbség is azt gondolja, hogy szükség van erre a törvényjavaslatra, méghozzá elég régóta szükség van rá, ezért elég régóta dolgoznak is rajta, mégis úgy tűnik, nincs kellő alapossággal átgondolva, nincs érthető, megvalósítható rendszerbe foglalva. Pedig e nélkül az áttekinthetőség, érthetőség és megfelelő rendszerbe foglalás nélkül a hulladékgazdálkodás kérdései nem kezelhetők. Alapvetően, koncepciójában elhibázott ez a törvényjavaslat azért, mert a hulladékkezelésre vonatkozó rendelkezéseket nem a hulladék természete alapján fogalmazza meg, a hulladék kezelése nem a hulladék természetéhez igazodik, hanem ahhoz, hogy kinél keletkezik a hulladék. Ez az alapvetően hibás kiindulási pont teszi nagyon zavarossá a helyzetet, hiszen a hulladékkezeléssel kapcsolatos felelősséget a gyártók, a termelők, a hulladékbirtokosok és az ingatlantulajdonosok között olyan áttekinthetetlen módon szabályozza, hogy a végére egyáltalán nem derül ki, hogy amennyiben a hulladék megfelelő kezelése nem történik meg, akkor ezért a felelősség kit is fog terhelni.

Az általános koncepcionális problémán túl az önkormányzati bizottság kisebbsége természetesen azt vizsgálta meg kellő mélységben, hogy a törvény milyen feladatokat ró az önkormányzatokra, és megteremti-e annak megfelelő eszközrendszerét, a terhekhez hozzárendeli-e a megvalósításhoz szükséges finanszírozási rendszert, vagy lehetővé teszi-e, hogy a kötelező közszolgáltatás keretében azt az önkormányzatok megteremthessék.

A kisebbség megállapította, hogy a törvény az eddig jól-rosszul működő kötelező közszolgáltatási rendszerbe - mondhatnánk - avatatlan kézzel nyúl bele. Ugyanis a jövőben ez a törvény a kivételt teszi fő szabállyá, mert amikor a gazdálkodó szervezetek részére lehetővé teszi, hogy ne vegyék igénybe a kötelező közszolgáltatást, akkor tulajdonképpen mindenki számára lehetőséget biztosít arra, hogy a közszolgáltatás alól kibújjon. Kis túlzással nyugodtan mondhatjuk, hogy ma az országban mindenkinek van otthon egy bt.-je, a bt. gazdálkodó szervezet, következésképpen szinte minden háztartás ki tudja magát vonni ez alól a kötelező közszolgáltatás alól.

Ezáltal igazából két probléma keletkezik; egyrészt ellenőrizhetetlenné válik a hulladék sorsa, másrészt pedig azoknak kell megfizetni a kötelező közszolgáltatást, akik valamilyen módon mégsem tudják magukat ez alól a közszolgáltatás alól kihúzni, és ezek számára lényegesen drágább lesz, mintha mindenkinek részt kellene vennie ebben a rendszerben. Szemét pedig mindenképpen keletkezik és kikerül a közterületekre, az elhagyott külterületekre, ahonnan ismét csak az önkormányzatok lesznek kötelesek gondoskodni az elszállításáról anélkül, hogy lehetőségük lenne megkeresni azokat, akik a szemetet - arra hivatkozással, hogy gazdálkodó szervezetként maguk gondoskodnak az eltüntetéséről - ide szállították.

Az önkormányzatok a jövőben kötelesek lesznek úgynevezett hulladékgazdálkodási tervet készíteni, de a törvényből az nem derül ki, hogy a tervekből fakadó kötelesség és felelősség hogyan fog megoszlani.

A törvény arra is tesz utalást, hogy az állam a hulladékgazdálkodási feladatokhoz hozzájárul - a miniszter úrtól is hallottunk néhány kitételt arra, hogy ez milyen formában fog megtörténni -, de az ez évi és a következő évi költségvetési előirányzatok valójában semmilyen olyan tételt nem tartalmaznak, amelyek alátámasztanák a miniszter úr állítását és a törvény rendelkezéseit, hogy ezekre a költségekre bárhonnan állami forrásból az önkormányzatok felé finanszírozási lehetőség lenne. Az önkormányzatok ily módon a finanszírozás garanciái nélkül áthárított feladatot, a szemétügyet nem fogják tudni megoldani, a feszültség viszont növekedni fog.

Az ügy maga megbeszélésre és vitára alkalmas, de annyi módosító javaslatot kellene benyújtani, hogy ezt a törvényt a kisebbség általános vitára alkalmatlannak tartotta. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu