DR. FARAGÓ PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Úgy gondolom, kezdünk a valóság felé menetelni, Tóth Imre képviselőtársamhoz csatlakoznék, aki gyakorlatilag ugyanazt mondta majdnem, amit én, csak én intézményvezetőről beszéltem, ő kicsit nevesítette, ő azt mondta, hogy iskolaigazgató. És valóban így van, nem az iskolaigazgató lesz a tag, hanem a beosztott pedagógus, a helyzeten semmi nem változtat. Ha korrupcióra készülnek... - de hát nyilván nem arra készülnek, hanem tanításra és az önkormányzati testületben való működésre készülnek ezek az emberek, távol sem a korrupcióra. Ha a helyzetet szeretnénk rendezni, akkor, megismétlem, teljeskörűen kéne. Miután nem teljes körű a rendezés, ez az egész törvényi szabályozás valóban - ahogy MSZP-s képviselőtársam mondta - a politikai versengés, és a politika mezsgyéjére megy, valamit mutatni akar a társadalomnak, aki ezt a törvényt megalkotja: íme, mi az összeférhetetlenséget szabályozzuk az önkormányzatoknál is.

Csak éppen a valós helyzet az, hogy nem fogja szabályozni az összeférhetetlenség ilyen formájú szabályozásával ezt a szituációt és élethelyzetet, mert millió más kiskapu marad, ismét elmondom, most már harmadszor: nem az első számú vezető fogja ezt tenni, ha akarná, egyébként nyilván nem akarja, de a lehetőség... -, hanem millió más beosztott. És most továbbmegyek egy gondolattal, mert itt hozzátartozókról is szól a történet; ha valaki el akar valamit érni ezen a területen, akkor nem a hozzátartozó fogja elérni, hanem a barát. A strómant amióta feltalálta a világ, ez mindig így működött. Tehát ez nem igazán fogja ezt a helyzetet szerintem megoldani.

Még egy gondolat: kormánypárti képviselőtársaim majdnem úgy állítják be, hogy először van egy választás, és utána ezeknek az önkormányzati képviselőknek a túlnyomó többsége lesz intézményvezető. Nem így működik a dolog! A dolog a községekben úgy működik általában - és elsősorban a községekről beszélek -, hogy van ott egy 20-30 éve működő iskolaigazgató, orvos vagy óvodavezető, aki intézményvezető 20-30 éve, és belőle lesz általában az önkormányzati képviselő. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu