DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Biztosíthatom a képviselő urat, hogy a tárcánk vezetése nemcsak itt, a parlamentben e késői órán foglalkozik a Mizo Rt. ügyeivel és különösen a lehetetlen helyzetbe került gazdák helyzetével, hanem folyamatosan lépéseket tesz, megoldást keres más tárcák és más intézmények reprezentánsaival együtt a kialakult helyzet megoldására.

(19.00)

Mint azt ma már pontosan tudjuk, a Mizo súlyos pénzügyi likviditási problémák miatt 1999 végére válságos helyzetbe került. A cég jelenlegi kötelezettségállományának felmérése megbízható információk hiányában igen nehéz. 1999 májusában a Mizo Rt. vezetői felkerestek, állami segítséget kértek. A kérés megvizsgálásának az volt a feltétele, hogy hasznosítható, de legalább valamilyen üzleti tervet nyújtsanak be. Ezt az üzleti tervet néhány napon belülre ígérték, azóta sem láttunk semmiféle elképzelést arról, hogy honnan hova akarnak eljutni, milyen források szükségesek ehhez, milyen állami részvétellel lehetne ezt megoldani.

A szállítókkal szemben fennálló tartozás legnagyobb része tejtermelői követelés, amelynek értéke a termelőket tömörítő konzorcium tájékoztatása szerint meghaladja a 4 milliárd forintot, ebből 1,8 milliárd forint lejárt tartozás. Ugyanakkor a képviselő úr adatai is teljesen eltérnek attól, amit most én itt idéztem. Tehát pontosan nem lehet tudni, hogy mi a helyzet, még normális felmérés sincsen. Egyes termelők már 4-5 hónapja nem kapták meg tejpénzüket, így a teljes gazdasági, sőt családi ellehetetlenülésükig jutottak. A Tömörkényen és környékén élő tejtermelő gazdák esete sajnos semmiben nem különbözik az ország más részein termelő, a Mizo beszállítói körébe tartozó gazdák helyzetétől.

Szeretném a képviselő úr figyelmét felhívni arra, hogy a minisztérium nem rendelkezik olyan hatáskörrel, amely polgárjogi szerződésekkel szabályozott kérdésekbe közvetlen beavatkozási lehetőséggel bír. Ennek értelmében nem a minisztérium kompetenciája a tejfeldolgozók pénzügyi helyzetének javítása, illetve a szakmai és törvényességi felelősség felvállalása. A minisztériumnak nincs, és nem is lehet beleszólása egy magántulajdonú társaság üzletpolitikájába, még akkor sem, ha látszik, hogy szakmailag nem megalapozott döntések születnek a cégen belül. Utólag értékelhető, és az esetleges rendezésnél figyelembe vehető annak az agresszív üzleti stratégiának a helyessége vagy helytelensége, amellyel a Mizo Rt. piaci részesedését próbálta növelni.

Ugyancsak meg kell vizsgálni, hogy a feldolgozó működése során teljes mértékben betartotta-e a törvényességi kereteket. A minisztérium vezetése ugyanakkor nem nézi és nem is nézheti tétlenül a jelenlegi folyamatokat, és egyeztet a tejtermelő gazdák által létrehozott termelői konzorcium képviselőivel. Azonban a rendelkezésünkre álló, a tejfeldolgozó valós pénzügyi helyzetével kapcsolatos információk nem adnak olyan megbízható hátteret, ami a minden szempontból megnyugtató rendezés alapja lehet. A jelenleg folyó részletes és pontos helyzetfelmérés eredménye után készülhet egy olyan rendezési program, amely a már konzorciumba tömörült termelők gondjaira is megoldást jelenthet. Ezt elősegítheti az a felszámolási eljárás, amelyről a Baranya Megyei Bíróság február 1-jei végzésében döntött.

A mielőbbi megoldás érdekében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, az ÁPV Rt. és a Miniszterelnöki Hivatal képviselőinek részvételével megalakult az a kormánybizottság, amelynek feladata a Mizo Rt. körül kialakult gondok részletes feltárása, és az, hogy megoldást találjon a tejtermelő gazdák és a tejfeldolgozó közötti pénzügyi helyzet rendezésére. A kormánybizottság első ülését 2000. február 4-én tartotta meg. A bizottság munkájával kapcsolatban a bizottsági tagok egyetértése alapján a bizottság elnöke hivatott tájékoztatást adni. (Taps.)

Forrás: parlament.hu