FRITZ PÉTER, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint már elhangzott, a gazdasági bizottság ez év február 1-jén tárgyalta a vízi közlekedésről szóló T/2066. számú törvényjavaslatot. Azon túlmenően, hogy a bizottság tagjai általában üdvözlendőnek tartották a vízi közlekedésről szóló törvény tervezetének elkészültét és azt a törekvést, hogy a tervezet legalább a deklaráció szintjén elő kívánja mozdítani a magyar vízi közlekedés integrálódását az európai és nemzetközi közlekedésbe, egy sor hiányosságot fogalmaztak meg a bizottság tagjai.

Hiányosságként vetették fel, hogy több körülmény utal arra, miszerint a tervezet szakmai egyeztetése nem kielégítő. Kifogásolható, hogy a tervezet együtt szabályozza a hajózási és a kikötői tevékenységet, melyeket a kikötői tevékenység szélesebb jellege és a logisztikai szerepköre különösen indokolatlanná tesz. Részben túl általános a tervezetben leírt állami szerepvállalás, ugyanakkor az államigazgatás oldalán a hajózási hatóság indokolatlanul tovább szélesedik.

A tervezet úgy nyit a külföld felé, hogy még átmenetileg sem tartalmazza a magyar hajózás fenntartásának, fennmaradásának, fejlesztésének támogatását. Néhány új fogalom bevezetésével, illetve indokolatlan fenntartásával - mint például a belvízi út, hajóút, vízi út - nem szolgálja a hatósági eljárások egyértelműségét.

A polgári törvénykönyv és a koncesszióról szóló törvény módosításánál nem egyértelmű, hogy mi indokolja különösen a vízi utak kiemelését a kizárólag állami tulajdoni körből, illetve a koncessziókötelezettségből.

Komoly működtetési gondokat vethet fel, hogy a kikötőt a tervezet csak mint parti területet fogalmazza meg, a hozzá tartozó vízfelületet - kivéve a szükségkikötőt - különválasztja.

Bár a tervezet deklaráltan kerettörvény jellegű, törvényalkalmazói problémákat vet fel, méghozzá súlyos törvényalkalmazói problémákat, hogy a kormánynak 7, a minisztériumnak pedig 28 különböző rendelet megalkotására lesz lehetősége és feladata.

(12.20)

Összegzésként: a bizottságban az általános vitára való alkalmasság kérdésében született 10 ellenszavazat azt erősíti meg, hogy a tervezet - a céljával szemben - nem szolgálja a hajózási és kikötői tevékenység fejlesztését, ezzel szemben konzerválja a meglévő viszonyokat, tovább ronthatja a magyar hajózás versenyképességét, ezért a szükséges szakmai egyeztetések lefolytatása mellett jelentős kiegészítésre és átdolgozásra szorul.

Forrás: parlament.hu