RIGLER ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Az alkotmány 61. § (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

A Magyar Autóklub beadvánnyal fordult az adatvédelmi biztoshoz, melyben állásfoglalást kért arról, hogy nyilvános-e a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, valamint az Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt. között az M1-M15-ös autópálya építésére és üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződés tartalma.

Amint azt az előttünk fekvő törvényjavaslat miniszteri indoklása tartalmazza, az Országgyűlés adatvédelmi biztosa az M1-M15-ös autópálya építésére és üzemeltetésére kötött koncessziós szerződés tartalmának nyilvánosságával kapcsolatban vizsgálatot végzett. Ennek eredményeként a 449/K/1998. számú ajánlásában felkérte az igazságügy-minisztert, hogy kezdeményezze a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény olyan tartalmú módosítását, kiegészítését, amely a koncessziós eljárásban garantálja a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jog érvényesítését. A koncesszióról szóló törvény 4. §-a a koncessziós eljárásban a pályázatra vonatkozóan írja elő annak nyilvánosságát, kivéve, ha a honvédelmi és nemzetbiztonsági érdek a pályázat zárt körű kiírását teszi szükségessé, és részletesen felsorolja a nyilvánosan megjelenő pályázat tartalmi elemeit. A pályázatok elbírálásával kapcsolatos eljárással, illetőleg a megkötött koncessziós szerződés nyilvánosságával kapcsolatban a koncesszióról szóló törvény nem tartalmaz szabályokat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Milyen problémákat vetett ez fel? Megépült Európa legdrágább üzemeltetésű autópályája. A magas koncessziós díj miatt az országnak több tíz milliárd forintjába került, hogy megváltsa a koncessziós szerződést. Bebizonyosodott, hogy egy kis ország rövid autópályája nem tudja kitermelni az üzemeltetési költségen felül a beruházás költségét is.

Hogy fordulhatott ez elő? Egyrészt a forgalmi adatok nem támasztották alá a döntés helyességét, másrészt azért következhetett be, mert nem volt megfelelő társadalmi kontrollja az autópályával kapcsolatos döntés előkészítésének és a koncessziós szerződés megvalósításának. Miután a gazdaság számos területén működik és jól működik a koncesszió mint szerződésfajta - például a távközlés területén -, ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt célja, hogy a jövőben az ország valós érdekének megfelelő, jól működő koncessziós szerződések születhessenek.

Ennek egyik előfeltétele, hogy az adatvédelmi biztos által tett ajánlásban foglaltakat is figyelembe véve a jelenleg hatályos koncesszióról szóló törvényt módosítsuk. Amint azt az adatvédelmi biztos is megállapítja, a közérdekű adatok megismeréséhez való jog - azaz az információszabadság - alkotmányos alapjog. A közérdekű adatok megismeréséhez való jog és az üzleti titok védelméhez fűződő jog ütközhet minden olyan esetben, amikor közfeladatot ellátó szervek valamilyen üzleti kapcsolatba lépnek magáncégekkel, például koncesszió révén. Ilyenkor az állami, önkormányzati szervek a közpénzekkel való gazdálkodás kapcsán gyakran kerülnek üzleti titkok birtokába. Ebben az esetben az adatvédelmi biztos ajánlása szerint a közérdekű adatok nyilvánossága elsőbbséget élvez, mégpedig olyan mértékig, hogy a közpénzek felhasználása, az állam gazdálkodása a nyilvánosság révén átlátható legyen.

Mint minden olyan esetben, amikor alkotmányos alapjogok ütköznek egymással, nagyon nehéz meghatározni azt, hogy mely esetekben mely alapjognak van prioritása a másikkal szemben. A koncesszióval kapcsolatban felmerült alapjogok ütközése esetén is ilyen problémával állunk szemben, nevezetesen a közérdekű adatok megismeréséhez való jog, illetve az üzleti titok védelméhez való jog közötti összeütközéssel. Ennek kiküszöbölésére olyan köztes megoldást kell találni, amely már biztosítja az adófizetők megfelelő tájékoztatását, egyidejűleg tiszteletben tartva az üzleti titokhoz fűződő jogokat.

Egy közmondással élve: olyan megoldást kell találni, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu