BAUER TAMÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Horváth Képviselő Úr! Én egyfajta megbántottságot megértek. Tudniillik önök azt gondolták, hogy itt, legalábbis az ifjúsági és sportbizottságban széles körű a javaslat támogatása. Ugyanakkor itt az Országgyűlésben a költségvetési és adókérdésekkel foglalkozó képviselők az aggodalmaikat mondták el, és a fenntartásaikat fejezték ki.
Alaposan elolvasták a szöveget szocialista képviselőtársaink, és ezért úgy ítélték meg, hogy félreérthető, pontatlan a szöveg. Nem egyszerű szépészeti, pontosítási, egyértelműsítési javaslatokat tettek, ami egy adókérdésekkel foglalkozó képviselőtől nem vehető rossz néven. Ezért ők nem tudták ugyanúgy korlátozni magukat, mint ahogy mi korlátoztuk magunkat, és nem nyújtottunk be módosító javaslatot.
Én azt sajnálom, hogy nem jutott el hozzám az az egyeztetésre vonatkozó meghívó, de a költségvetési bizottságban a szakmai aggályainkat olyannyira előadtuk, hogy még a fideszes képviselők jelentős részét is meg tudtuk győzni, és ők sem támogatták a javaslat általános vitára bocsátását. Itt a plénumon is elmondtuk az aggályainkat, és ezekre az aggályokra, ellenvetésekre érdemi válaszokat sem a bizottságban, mármint a költségvetési bizottságban, sem itt a plenáris ülésen nem kaptunk. És bizony a parlament fórumai a bizottságok és a plenáris ülés. Ezért gondolom azt, hogy a szemrehányásai, amelyekkel bennünket illet, nem teljesen megalapozottak, hiszen ezek érdemi, szakmai észrevételek voltak, amiket helyes lenne figyelembe venni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés