FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt a kétperces vitát hallgatva, bennem is az fogalmazódott meg, hogy a kormánypárti képviselőtársaim vagy nem idetartozó kérdésekről beszéltek, vagy pedig, ha ezeket a felvetéseket, amelyeket elmondtak, idetartozónak érzik, akkor nem értem, hogy az országgyűlési határozati javaslat miért hagy helyben mindenféle megfogalmazást, amely a beszámolóban elhangzik, és miért kizárólag csak a fogyasztóvédelemmel akar foglalkozni.

Ha ennyire komoly probléma van, és a kormányzat, a kormánypárti képviselők ezen változtatni akarnak, és úgy gondolják, hogy ebben az energiahivatali beszámolóban és azzal kapcsolatos határozatban lehet változtatni, akkor tessék ezeket a módosító indítványokat, javaslatokat a határozati javaslat részeként előterjeszteni. Megmondom őszintén, a magam részéről inkább az első álláspontot tartom, tehát véleményem szerint valóban nem idetartozó kérdések hangzottak el.

Én a hozzászólásomban a fogyasztóvédelemmel szeretnék foglalkozni, azért is, mert úgy gondolom, hogy ez a lakosságnak rendkívül széles körét érinti, másrészt pedig az országgyűlési határozati javaslat is ennek megerősítésére hívja fel a kormányzat figyelmét - úgy gondolom, nagyon helyesen.

A beszámolóból kiderül, hogy a fogyasztóvédelemmel kapcsolatban 579 darab bejelentés, panasz érkezett. Összességében ez talán nem sok; kell-e ezek után a fogyasztóvédelemmel kiemelten foglalkozni? Vannak olyan elképzelések, hogy nem, hiszen közben kialakult egy elégedettségre vonatkozó mérőszám, ezt rendszeresen végzik, amiből szintén az derül ki, hogy különböző szolgáltatók esetében az elégedettség 60-70-75 százalékos mértékű is lehet. Egy oldalról ez nagyon jó szám, hiszen sok esetben nincs ilyen mértékű elégedettség, másrészt, ha figyelembe veszem, hogy az ország lakosságának körülbelül egynegyede elégedetlen a szolgáltatók tevékenységével, akkor viszont rendkívül nagy számnak tűnik ez. Akkor viszont, ha ennyien elégedetlenek vele, miért csak 579 darab bejelentés érkezett? Véleményem szerint három ok miatt:

Egyrészt, a lakosság egy része talán még nem is hallott az Energia Hivatalról, és arról sem, hogy a fogyasztóvédelem egyáltalán itt történik ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Másrészt, a lakosság általában közvetlenül a szolgáltatóhoz fordul, tőle vár valamiféle megoldást, de a szolgáltatónál nem tudja meg, hogy mi a joga egyáltalán, és mi a szolgáltatónak a kötelezettsége. Harmadrészt, ha ezt mégis megtudná a fogyasztó, akkor pedig nem tudja olyan formába önteni a panaszát, amellyel az Energia Hivatal tudna valamit érdemben is kezdeni.

Így tehát azt látom, hogy panaszok bőven vannak, csak benyújtva nincsenek kellő számban az Energia Hivatalhoz. Állítom, hogy választókörzetemben, ahol körülbelül 50 ezer ember él, ez az 579 panasz csak ebből a körzetből össze tudna gyűlni, ha figyelembe veszem, hogy hány embernek van ezzel a kérdéssel kapcsolatban problémája.

(12.30)

Milyen gondokkal találkozom én? Szeretném elmondani, hogy nemcsak árproblémák vannak. Van árprobléma is, de a fogyasztóvédelem kapcsán egészen más gondok is felmerülnek. Először a gázszolgáltatókkal kapcsolatban mondanám el, amivel én találkozom. A lakosság többsége a fűtőérték valódiságát vitatja, azzal van általában problémája. Itt van egy komplex rendszer, ami ezt próbálja ellenőrizni és a lakosságnak elmondani, hogy itt valós dolgok történnek, de ennek a meggyőző ereje minimális. Úgy gondolom, hogy ezen a téren is változtatni kellene.

Egyéb tekintetben én azt tapasztalom, hogy a lakossággal való kapcsolattartás a gázszolgáltatók esetében megfelelő; legalábbis az áramszolgáltatókhoz képest annak mondható.

Milyen problémák vannak az áramszolgáltatókkal? Amikor kapun belülre kerülnek az áramszolgáltató cégek, akkor bősz racionalizálásba kezdenek, ami összességében nem is kifogásolható. Nagy ütemben építik le az üzemigazgatóságokat, és sajnos ennek arányában romlik a kapcsolattartás a fogyasztókkal. Van-e ennek határa? Remélem, hogy igen. A szolgáltató ügye, hogy milyen rendszert alkalmaz, de feltétlenül követelmény, hogy az ne sújtsa a fogyasztókat. Mondok néhány példát, hogy mi mindennek kellene eleget tennie a szolgáltatónak. A hálózatok bővítése, átszerelése esetén ne kelljen több alkalommal 40-60 kilométert utaznia az ügyfélnek, mert ma erre egyre több esetben van példa. A szolgáltatók tartsák be a bővítésre vonatkozó 8 napos és a hibaelhárításra vonatkozó 24 órás határidőket. Ezzel is nagyon sok probléma van, de a lakosság nem tud ezekkel a problémákkal kapcsolatban panaszt emelni.

A szolgáltatók működtessenek olyan rendszert, amely időben érzékeli a fogyasztó jelzését, és vitás esetben visszakereshető a fogyasztó jelzése. Jelenleg a szolgáltatók legtöbbjénél egy zöld szám működik, de ez a legtöbb esetben foglalt. Konkrét kérdésemre az adott szolgáltatónál elmondták, hogy azért foglalt, mert állítólag csak napi 1200 hívás fogadására képes. Tessék elgondolni: milyen problémák lehetnek ebben az esetben, ha azért nem tudja valaki felhívni a szolgáltatót, mert a napi 1200 hívásba ő már nem fér bele! Márpedig a lakos, a fogyasztó nyilván azért hívná a szolgáltatót, mert vagy valamilyen problémája van akár a díjazással, akár a számlázással kapcsolatban, vagy valamilyen bejelentési igénye van. Ha ő nem tudja felhívni a szolgáltatót, akkor vajon az ő igénye a hibaelhárítással kapcsolatban mikor lép majd életbe? Nem várhatja el, hogy 24 órán belül kijavítják a hibát, ha akár több napon keresztül nem tudja felhívni a szolgáltatót. Egyébként is nagy kérdés, hogy ha felhívja, akkor az az időpont rögzített-e. Ismereteim szerint nem. Tehát ha két nap múlva mennek ki a hibát elhárítani, a fogyasztó akkor sem tudja bebizonyítani, hogy a szolgáltató a 24 órás kötelezettségének nem tett eleget.

Az is gyakori, hogy a szolgáltatók egy része már áttért az éves leolvasásra, a többiek pedig a jó példa alapján ezután szeretnének erre áttérni. Ez számukra feltétlenül megtakarítást jelent, mert nem kell bajolni a havi leolvasással. De mi történik akkor, ha közben elromlik a fogyasztó mérőórája, és ez egy év után fog kiderülni? Mi van, ha közben a fogyasztók egy része valóban lopja az áramot? Mikor jön rá erre a szolgáltató? Nem elég kifogásokat mondani, hogy a lakosság körében milyen problémák vannak, hanem neki akkor intézkednie kellene. De nem fog erre rájönni, csak egy év múlva, s akkor komoly vita indul, hogy az az óra mikor romolhatott el, illetve mióta lopja valaki az áramot. Ebből per lehet és egészen más dolgok.

Az is gyakori, hogy a fogyasztó egyáltalán nem kap számlát. Az áramszolgáltatók nem kis költséggel a postára tették át a számla kiküldését. Ez önmagában lehet nagyon szimpatikus dolog, de arra nézve már semmi visszajelzésük nincs, hogy egyáltalán megérkezett-e a fogyasztóhoz ez a számla. Persze azt gondolná az ember, hogy a szolgáltató ekkor majd a következő hónapban meg fogja kérni a fogyasztót, hogy az elmaradt befizetést teljesítse. De általában ez sem történik meg, mert azt mondja a szolgáltató, hogy nem baj, az éves elszámoláskor ezt majd mind be fogja szedni. Ekkor viszont halmozódnak a fogyasztó befizetési kötelezettségei.

Mi történik az éves elszámoláskor? A fogyasztónál akár 20-40 ezer forintnyi tartozás is összejöhet. Egy minimálbér környéki fogyasztónál ezt egy hónapban nem nagyon lehet kielégíteni. Azt mondják a szolgáltatók, hogy egyedi elbírálást alkalmaznak, s ennek alapján két részletben is meg lehet a tartozást fizetni. Ha ez egyedi elbírálás, akkor mi a garancia, hogy megkapja ezt a lehetőséget a fogyasztó, másrészt, hogy két részletben is egyáltalán ki tudja ezt fizetni?

Felvetéseimre az Energia Hivatal képviselője a gazdasági bizottság ülésén korrekt választ ígért, és kérdéseimre én már kaptam válaszokat korábban is az Energia Hivataltól. Tehát úgy látom, hogy ezek a válaszok megérkezhetnek, azonban úgy gondolom, hogy ennél mégis sokkal többre van szükség. Például a szolgáltatók ne változtathassanak a rendszereken, amíg nincs a végleges üzleti szabályzat megkötve ezekkel a szolgáltatókkal. Vagy szintén ne lehessen addig a rendszeren változtatni, amíg nincs garancia a fogyasztó érdekeinek a védelmére.

Én ezekre tekintettel kezdeményeztem és támogatom magam is, hogy a gazdasági bizottság által megfogalmazott határozatba sokkal markánsabban kerüljön be a fogyasztók védelme. Erre nagy szükség van, s úgy gondolom, hogy ezen a téren a kormánynak ez ügyben vannak feladatai. Így tehát bízom abban, hogy a határozat ily módon elfogadásra kerül, és a kormányzat a felülvizsgálat alapján olyan intézkedéseket fog tenni, amely alapján a fogyasztók a jelenleginél jobb helyzetbe kerülhetnek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu