HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Annyiban hadd reagáljak Bauer képviselő úr felvetésére, hogy a tűzvészek már csak olyanok, hogy általában semmilyen törvényjavaslat, sem a költségvetés, sem az adójogszabály tárgyalására nincsenek tekintettel. Egy decemberi katasztrófa következményének a helyrehozatala, az újjáépítés felgyorsításának a szándéka érdekében bizony alkalmazkodni kell ahhoz a körülményhez, ami kialakult. (Közbeszólásra:) Kérem, őrizzék meg higgadtságukat! Mindenben a háromhetes ülésrend mögött álló ördögi tervet nem kell feltételezni.
Tisztelt Ház! Mint nyilvánvalóvá vált, eredeti szándékunktól, a bizottság közös konszenzusos szándékától eltérően sor került a részletes vitára, a módosító indítványok benyújtására, s így ez az indítvány per pillanat a kormánypártok támogatását bírja. Az indítvány nem változott az eredeti benyújtásához képest, viszont a szereplők szándéka, hozzáállása változott. Még a módosító indítványok bizottsági tárgyalása előtt kezdeményeztem egy többpárti, hatpárti megbeszélést, hogy tisztázzuk az álláspontokat, hiszen csak a plenáris ülésen vált nyilvánvalóvá, hogy az eredeti konszenzus elvékonyodott, nem lehet vele már számolni mint realitással.
Sajnálattal kell közölnöm, hogy az indítványt itt az általános vitában elutasító, az indítvánnyal inkább szembehelyezkedő ellenzéki pártok közül mindösszesen a Magyar Szocialista Párt jelent meg, s fejtette ki azt a véleményét, hogy az indítványt ebben a formában nem tartja támogathatónak, illetve felvetette az indítvány visszavonásának is a lehetőségét. Sajnálatos, hogy ezen a megbeszélésen sem a MIÉP, sem az SZDSZ képviselője nem jelent meg, holott értesítésükre sor került. Álláspontjukat ott ki tudták volna fejteni munkacsoportjuk nevében. S bár az SZDSZ-től megszoktuk, hogy a bizottsági ülésen szinte egyáltalán nem képviselteti magát igen hosszú ideje, de gondoltuk, hogy ezt az alkalmat mégis ki fogja használni arra, hogy álláspontját tisztázza. Ezek után a bizottsági ülésen sem jelent meg sem a MIÉP, sem az SZDSZ képviselője, így aztán a módosító indítványokkal kapcsolatos álláspontjukat sem tudták tisztázni. Ez egy sajnálatos tény.
Ami a bizottsági ülést, a módosító indítványok tárgyalását illeti, azt kell mondanom, hogy mind a hatályba léptetéssel, mind a menet közbeni módosítással kapcsolatosan felvetődött aggályokat a tárcák képviselői és a bizottság többsége sem osztotta.
A múltkor elhangzott, hogy nem Európában szokásos gyakorlat, hogy például az szja-törvényt módosítjuk. Hadd hívjam fel arra a figyelmet, hogy '96-ban kétszer, '97-ben pedig ötször került sor menet közbeni módosításra; például '97-ben áprilisban volt az első és novemberben volt az utolsó. Erre már volt példa. Még egyszer mondom, hogy a rendkívüli helyzet talán megmagyarázza ennek a szükségességét, illetve a felvetés lehetőségét.
Mindenesetre most már ott tartunk a hatályba léptetéssel kapcsolatosan, hogy a törvényjavaslat - ha a parlament el is fogadja - már csak akkor kerül kihirdetésre, amikor az ez évi rendelkezési lehetőséggel nem tudnak élni azok, akik egyébként - ahogy egyébként az államtitkár úr is mondta - nem adománnyal, hanem ezzel az 1 százalékkal tudtak volna, akartak volna hozzájárulni az újjáépítéshez.
Még egyszer, hogy mennyire tartalmi a módosító javaslat: a módosító javaslatok vitájában maga Csizmár képviselő úr mondta, hogy szépészeti szövegpontosítás jellegű a módosító indítványa. Úgy gondolom, hogy ez a szépészeti aktivitás mindenképpen jó volt arra, hogy az eredeti szándéktól eltérve időben ne lehessen életbe léptetni ezt a javaslatot. Ezt sajnáljuk, szomorúnak tartjuk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés