CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Ez úgy van, hogy ha az ember belenéz egy kancsóba, meglátja, hogy üres, attól kezdve nem mondhatja, hogy van benne valami - üres. Tehát én nem csodálkozom az én képviselőtársaimon, hogy az üres kancsóra rögtön azt mondták, hogy üres. Ez történt velük, sokat beszélgettünk; és az elején is üresnek látták, a végén is, és most is tudják, hogy üres.
Vagyis ez az augusztus 25-ei bejelentés, hát mit mondjak, nem igazán jött be. Semmi bizonyíték, semmi ténybeliség; ami kis elővakarás oldalágról, ilyen bal kézzel, az se az. Úgy jártunk, mint a cigány a pedagógiával, mikor megkérdezték tőle, hogy tudod-e, mi a pedagógia. Mondja: tudom, mert láttam már egyet Nyíregyházán.
(16.50)
Szóval ennyire nem függ össze a dolog lényegével.
A másik pedig: komolyan figyeltem ma délután Kosztolányi képviselő urat. Mert én egyszerűen nem akartam hinni annak a csipkelődő, tréfálkozó megjegyzéssorozatnak, ami a magyar sajtóban az ön ténykedésével kapcsolatban felmerült. De most már megadom magam. (Derültség az MSZP soraiban. - Vancsik Zoltán: Nem túloz a sajtó!)
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés