GYÁRFÁS ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttem szóló képviselőtársaim is valamennyien egyetértettek abban, hogy szükséges a hulladékgazdálkodásról szóló törvény megalkotása, hiszen hiányt pótol, átfogó szabályozás ugyanis ez idáig még nem készült, sok a joghézag, elítélendő szennyező magatartásformák alakultak ki.
Az okozott károk felszámolása a környezetvédelem egyik legköltségesebb területének tekinthető. Kár, hogy a régen várt törvény csak keret jellegű, és a hozzá kapcsolódó több mint 30 kormány- és miniszteri rendelet még várat magára.
Többen megfogalmazták már előttem, hogy miért jó a törvénytervezet, mert mi mindent tartalmaz, de azt is, hogy több helyen módosításra szorul, és mi az, ami hiányzik belőle. Nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni, ezért itt és most szerintem a legnagyobb hiányérzetet jelentő kérdésről, a hulladékgazdálkodás önkormányzati finanszírozásának a kérdéséről szeretnék igen röviden szólni.
A törvény az önkormányzatok számára feladatbővülést, így a terhek további növekedését jelenti. Azt, hogy mennyibe kerül a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás megszervezése, a hulladékok begyűjtése, tárolása, kezelése, a készítő a mellékletként megkapott hatástanulmányban még nagyságrendjében sem tudta megbecsülni. Számunkra, önkormányzatok számára nem megnyugtató, hogy az európai uniós források bevonhatók, mert a pályázásuk bonyolult, átfutási idejük hosszú, előírásaik bürokratikusak, a központi állami pénzek időszakosak és esetlegesek.
Azt viszont biztosan tudjuk, hogy akiknek a feladatot el kell végezni, az önkormányzatoknak a pénzügyi helyzete folyamatosan romlik. Ha egy térségi feladatokat ellátó, 35-36 ezer lakosú kisváros példáját tekintjük, a költségvetési vita óta az élet mára már bebizonyította: 2000-ben az önkormányzatok reálértékben kevesebb állami támogatással gazdálkodhatnak, mint 1999-ben.
Az elmúlt esztendőben több önkormányzatokat érintő törvényt módosított a parlament, illetve alkotott meg. Ezek sorából kettőt szeretnék kiemelni.
Emlékeztetném tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy a január 1-jétől belépő okmányirodák állami finanszírozása 4 millió forint volt, ami a költségeknek mintegy 50 százalékát fedezi, vagy annál kevesebbet, attól függően, hogy szükség volt-e új iroda kialakítására, átalakítására a térségi feladatot ellátó kisvárosban vagy sem.
A másik ilyen törvény a közterület-felügyeletről szóló törvény volt. Ha az elfogadott törvény előírásainak megfelelő, vagy csak azt közelítő közterület-felügyelet működtetését szeretnénk bevezetni, akkor mindez 8-10 millió forinttal kerül többe.
Ellentétben Pap János képviselő úrral, én úgy látom, hogy folytatódik az a tendencia, hogy az állam egyre több feladatot ad át az önkormányzatoknak, úgy, hogy nem rendeli hozzá a szükséges forrásokat, és ez nem jó, óhatatlanul helyi feszültséget generál. Ha a testület az elért ellátási színvonalat tartani akarja, akkor a többletterheket vagy a lakosságra hárítja, vagy ha ezt nem teszi, akkor útja menthetetlenül az eladósodáshoz vezet. Kinek jó ez?
Mondanivalóm második részében a szelektív hulladékgyűjtésről szeretnék szólni - előttem már többen érintették ezt a kérdést. Véleményem szerint az csak részletkérdés, hogy a törvénytervezetben nincs definiálva a szelektív hulladék mint fogalom, de a szelektív hulladékgyűjtés bevezetéséről rendelkezik.
Turi-Kovács Béla képviselő úr említette, hogy a '80-as évek közepétől Ausztriában folyik, tart, megszervezésre került a szelektív hulladékgyűjtés. Szeretném elmondani, hogy itt, Magyarországon is tudok olyan várost, ahol a '80-as évek közepe óta nagy odafigyeléssel szervezik a szelektív hulladékgyűjtést. Ez az előbb említett térségi feladatot ellátó kisváros, nevezetesen Kazincbarcika, amelynek az országgyűlési képviselője vagyok. Tehát a '80-as évek közepe óta egyre több konténert helyezünk ki, a városban ma is 8-10 helyen szervezzük a szelektív hulladékgyűjtést.
Azzal is egyetértek, amit Lezsák képviselő úr mondott, illetve Tóth István képviselő úr, hogy az iskolákban is egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a tudatformálásra. Ebben a kisvárosban másfél évtizede kiemelt figyelmet fordítanak a szaktantermek kiépítésére, oktatóközpont kialakítására, különböző nagyrendezvényeket szervezünk, tehát számunkra, igenis, fontos a tudatformálás. És azt kell elmondanom közel két évtized eltelte után, hogy bizony, nagyon nagy nehézségbe ütközik még ma is, ennyi munka után is az, hogy a lakosság természetesnek vegye, hogy a hulladékot szelektív módon gyűjtse, és a kihelyezett konténerbe helyezze el azt.
De nem adjuk fel, és elért eredményeinket óvni szeretnénk, pedig tudjuk, hogy végül is mi lesz a szelektív módon összegyűjtött hulladék, az üveg, a papír és a különböző textíliák sorsa: végül is kikerül a kommunális hulladéklerakóba, mert nincs senki, aki vállalkozna a feldolgozó háttéripar megteremtésére.
Az európai uniós tagfelvételre várva épp ideje lenne már végiggondolni a környezetvédelmi háttéripar kiépítésének feltételrendszerét, aminél az állam részvétele véleményem szerint elengedhetetlen. Jó lenne, ha elindulnánk ezen az úton, addig is, amíg nem lesz túl késő.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés