NIKOLITS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Csak egy mondattal kiegészítem a Keleti képviselőtársam által elmondott első gondolatot (Tóth István: Ezt még?), mely szerint én még tetéztem a kivonulás bűnét azzal, hogy felhívtam S. T. meghallgatott figyelmét arra, hogy vége a meghallgatásnak, mert határozatképtelenné vált az ülés.

Szeretném Kosztolányi képviselőtársam figyelmét felhívni arra, hogy bármily érdekfeszítő olvasmány is a Házszabály, Somogyi Tamás nem tagja a Háznak, és így nem tudja, hogy ha az ellenzék elhagyja a bizottsági ülést, akkor a bizottsági ülés ezzel megszakad. Ezt voltam szíves közölni. Aztán hogy mit csinált a meghallgatott meg mit nem, az már az ő dolga!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu