BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Ez a megcsonkítás, ez a ritkított ülésezés azt is jelenti, hogy fontos évfordulókról is vagy az évfordulót jóval megelőzően, vagy az évfordulót jóval követően tudunk csak beszélni itt, az Országgyűlésben.

Ez történt egy öt évvel ezelőtti eseménnyel is, amely pont két plenáris ülésszak közé esett - mármint az évforduló: 1995. március 12-én hirdette meg az akkori miniszterelnök, pénzügyminiszter és jegybankelnök azt a stabilizációs csomagot, amelyet Bokros-csomagként jegyez a magyar gazdaságtörténet. Sokan beszéltek erről az elmúlt napokban, és Járai Zsigmond pénzügyminiszter úr, a Fidesz-kormány pénzügyminisztere egy újságíró kérdésére azt mondta: "Szerintem nem a Bokros-csomag stabilizálta a gazdaságot. Ami a gazdaság jelenlegi, rendkívül jó állapotában kulcsszerepet játszott, az a privatizáció és a külfölditőke-bevonás. Az elmúlt években felgyorsult privatizáció ugyanis az igazi alapja a gazdasági növekedésnek" - s a többi.

Azt kérdeztem magamtól, amikor Járai Zsigmond ezen szavait olvastam, hogy vajon hiszi is, amit mond, vagy csak mondja, mert a Fidesz-kormány pénzügyminiszterének nem szabad a Bokros-csomagot szeretni.

Nos, hát mit is jelentett a Bokros-csomag? Stabilizációt jelentett. Azt jelentette, hogy megszűnt a költségvetési és külkereskedelmi hiány halmozódása, a költségvetési és külkereskedelmi fizetési mérleggel kapcsolatos akut válságveszély. Azt jelentette, hogy ezen intézkedések következtében egyszeri, hirtelen javulás következett be a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességében. Ez alapozta meg azt a dinamikus exportnövekedést, ami 1996 harmadik negyedéve óta tart. És azt a gyors, évi 4-5 százalékos növekedést, amire oly büszke a jelenlegi kormány is, nem más tette lehetővé, mint ez a stabilizáció, ami elhárított mindenféle válságveszélyt, és ez a versenyképesség-növekedés és exportexpanzió.

De ha azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy a külfölditőke-bevonás az, amire ő a magyar gazdaság jelenlegi rendkívül jó állapotát visszavezeti, ha visszagondolunk 1994-95-re, vajon ha fennmaradt volna a magyar gazdaságnak az a labilis állapota, akkor lehetett volna olyan masszív külfölditőke-bevonás, amit azóta is megfigyelhetünk?

Nyilvánvaló minden közgazdász számára, hogy ennek a külfölditőke-bevonásnak nélkülözhetetlen előfeltétele volt az 1995-ös stabilizáció. Vagy a másik állítás: azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy az elmúlt években felgyorsult privatizáció ugyanis az igazi alapja a gazdasági növekedésnek. Nos, én ezzel egyetértek. Nem azt mondom, hogy csak a Bokros-csomag. Hozzátartozik a privatizációnak az a felgyorsulása is, amely az MSZP-SZDSZ-kormány négy éve alatt következett be, és amit ez alatt a négy év alatt az akkori ellenzéki pártok, a jelenlegi kormánypártok végig élesen bíráltak. Talán még emlékeznek Orbán Viktor miniszterelnök úr akkori kijelentésére mint Fidesz-elnökére: "Önök jószerével mindent eladtak" - ez volt az állítása a miniszterelnök úrnak arról a privatizációról, Bánki képviselő úr, amelyről azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy az elmúlt években felgyorsult privatizáció ugyanis az igazi alapja a gazdasági növekedésnek. A nélkül a privatizáció nélkül, képviselő úr, nem lenne az a gazdasági növekedés, amivel ma a Fidesz-kormány büszkélkedik!

Azt gondolom tehát, hogy aligha hiszi komolyan a pénzügyminiszter úr azokat a mondatait, a privatizációnak és a Bokros-csomagnak azt a szembeállítását, amit ebben a nyilatkozatában mint a Fidesz-kormány hűséges minisztere tett. Ő is tudja, hogy Bokros-csomag nélkül nem büszkélkedhetne ma azzal a növekedéssel és azzal a gazdasági stabilitással, amelynek körülményei között pénzügyminiszteri feladatait ellátja.

Köszönöm a figyelmet.

(1.00)

Forrás: parlament.hu