FRITZ PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves magyar testvéreim, akik közül szerencsére többeket barátomként tisztelve is megszólíthatok. A Magyar Országgyűlésben többen is vagyunk, akiknek volt szerencsénk a saját bőrünkön megtapasztalni, hogy milyen magyar kisebbséginek lenni a környező országokban. Érdekes módon az államtitkár úr kivételével, aki hivatalból szólalt meg, mi eddig nem hallattuk hangunkat. Ennek alighanem két oka is van: az egyik oka az, hogy mi valószínűleg a jóval korábbi ismereteinket nem szeretnénk mint napi aktuális ismeretet feltüntetni, ebben az esetben tévednénk, ha ezt tennénk; a másik pedig az, amit saját magamról is mondhatok, hogy elfogult vagyok ebben a kérdésben, nem vagyok tárgyilagos - őszintén megmondom, hogy végtelenül elfogult vagyok a határon túli magyarokkal kapcsolatosan.

Az anyagról: Pósán képviselő úr azt mondotta, hogy ilyen kérdésről csak pontosan szabad beszélni. Teljesen egyetértek, éppen ezért pontosítanék egy-két dolgot. Rögtön a 2. oldalon szerepel a magyar külpolitika főbb kérdései, különös tekintettel a határon túli magyarságra, és a második bekezdésben van egy mondat, amelyet nagyon nehezen tudok megérteni: "A szomszédsági kapcsolatok és a nemzetpolitika relációját tekintve számos alkalommal léptünk fel az egyensúly kimunkálása érdekében. Olyan szimbolikus események, valós együttműködést igazoló tények és megalapozott tervek említendők itt, mint a párkányi híd közös építése, az aradi szoborcsoport kiszabadítása..." és a többi. Nekem három gondom van ezzel a bővített mondattal. Az első az, hogy ez egy magyartalan mondat, emiatt többféleképpen is értelmezhető, és el lehet képzelni, hogy a két másik megjegyzésem pontosan az értelmezési zavarból támad, de egy ilyen mondatnak pontosnak kell lennie.

A második gondom az, hogy én nem tartom olyan rettentő eredménynek, hogy kiszabadítottuk az aradi vértanúk szoborcsoportját; kevésnek tartom, nem elég.

(19.40)

A visszaállítását kellett volna megtenni! A két nemzet megbékélésének az lett volna egy igazi jelképe, ha a Nemzeti Megbékélés Parkját is fel tudtuk volna avatni és abban a szobor alapját el tudtuk volna helyezni, mint ahogy azt terveztük is. Tehát az egyik dolog az, hogy én ezt kevésnek tartom.

A harmadik dolog: azt a kifejezést, hogy "megalapozott tervek", ha ide értendőnek is tartom, akkor meg kell cáfolnom. Ennek a szoborcsoportnak a felállítása egyáltalán nem volt megalapozott, és így kénytelen vagyok ezzel foglalkozni egy rövid időn keresztül, mert rengeteg téves elképzelés van erről. Mi is a helyzet az aradi Szabadság-szoborral? Hegedűs Loránt képviselőtársamnak mondom: sajnos ezt a kérdést nem lehet megérteni a románság érzékenységét nem vizsgálva, azt tehát igenis vizsgálni kell - a miénk mellett.

A szobrot a román hatóságok '23-ban körüldeszkázták és két év múlva eltávolították. Az indokolás az volt, hogy a központi nőalak, amelyre "Hungária" volt vésve, az ezeréves Magyarországot jelképezi, továbbá a '48-as szembenállás miatt a szobor sérti a románok nemzeti érzéseit. 1955-ben, tehát egy más rendszerben, hosszas kérelem után, a legfelső román szervek jóváhagyták a Szabadság-szobor visszaállítását, és a főtéren meg is kezdődtek a munkálatok. Az '56-os forradalom leverése után háromszáz román értelmiségi, az 1923-as érvek hangoztatásával, levélben kérte a munkálatok leállítását - ez meg is történt.

A Szabadság-szobor helyére a román katona szobra került, a teret pedig Avram Iancuról nevezték el. 1974-ben, a kivégzések 125. éves évfordulóján, ismét felvetődött a szobor felállítása, de a helyi szervek mereven elzárkóztak még a gondolattól is, ugyanazon érvekre hivatkozva. 1990 elején, a Ceaus
escu-rendszer bukása után Arad új polgármestere elhatározta a szobor visszaállítását. Őt rövidesen támadások érték, nem kis mértékben pont emiatt, és le is váltották.

Durva és közönséges sajtókampány indult a tizenhárom vértanú emléke ellen. Generációk tanult ismereteit erősítették meg azzal az állítással, hogy a tábornokok részt vettek a románok lemészárlásában a '48-49-es harcok idején. Ez ma is súlyos lelki trauma a románságnál. Most akkor vajon megváltozott-e a százötvenedik október 6-a megünneplésének idejére, alkalmára, immár 76 év elteltével ez az értékítélet, ez az érzelem? A helyszínen voltam, több mint huszadik alkalommal vettem részt az október 6-ai eseményeken, tehát hitelesen tudok erről önöknek beszámolni.

Évente ülésezik a magyar és a román történészek vegyes bizottsága, amelyik a Ceaus
escu-időben egy ideig nem működött. Ez a bizottság próbálja áthidalni a kétféle történelemszemlélet közötti eltéréseket. Ez a bizottság '93-ban elhatározta, hogy alternatív tartalmú tankönyvet adnak ki a két országban. Ez még nem történt meg, de tavaly év végén Romániában kísérlet történt erre, meg is jelent egy ilyen alternatív jellegű tankönyv, és ez erősen felzaklatta a román közvéleményt. Úgy látszik, nincs még itt az idő, hogy a két ország széles közönsége szembesüljön a beidegződésétől, esetleg meggyőződésétől távol álló nézetekkel. Egy olyan jellegű megbékélés, amely az aradi Szabadság-szobor felállításához kellett volna, nem volt megalapozva.

És itt cáfolom ennek az anyagnak ezt az állítását - ez súlyos tévedése ennek az anyagnak! Hiányzik hozzá az előítéleteken való felülemelkedés, a megbocsátás igénye és szándéka. Enélkül nem megy, mint ahogy sehol a világon enélkül ilyen megbékélés nem tudott létrejönni. Jól meggondolt, türelmes felvilágosításra van szükség. Ennek kellene az anyagban szerepelni, igen tisztelt képviselőtársaim - egy szó nincs az anyagban erről!

A Vajdaságról, kiegészítésképpen a nagyon jó előadáshoz: '97-ben egy eurorégiót hoztunk létre négy magyar megye, négy romániai megye és a Vajdaság részvételével. Ezt a közigazgatási vezetők írták alá. A vajdasági magyarok sérelmezték is, hogy ők ki voltak hagyva az aláírásból. Most a jugoszláv közigazgatási vezetők el sem hagyhatják az országot, tehát amikor az eurorégió tanácskozik akár Temesvárott, akár Szegeden, ők nem vesznek részt. Ilyen szempontból ők most már nem akadályozzák azt, hogy kiteljesedjen az együttműködés, ugyanis ez a szerződés lehetővé teszi az önkormányzatok, a civil szervezetek, a vállalkozók és általában az emberek sokrétű, regionális kapcsolattartását, -teremtését. Balogh József képviselőtársam is ezt említette.

A Vajdasággal kapcsolatosan meggyőződésem szerint a regionális együttműködés a megoldás - erről egyetlen szó nincs az anyagban, pedig ez nagyon fontos dolog volna. Sajnos meg kell jegyeznem, hogy erről nap mint nap sokkal több érv és érzelem hangzik el Montenegróval, Koszovóval kapcsolatban, mint a Vajdasággal kapcsolatban - nem értem! Egyszerűen fel sem fogom ezt a dolgot! A múlt héten kint voltam a Vajdaságban és a tiszai együttműködés kérdéséről tárgyaltam polgármesterrel - magyar polgármesterrel -, révkapitánnyal, hajósokkal, vízügyesekkel, környezetvédőkkel, vízi sportolókkal, politikusokkal. Együttesen határoztuk el, hogy megpróbálunk közbenjárni a jugoszláv kormánynál, hogy engedélyezzék - a vajdasági hidak látványos Dunába roskasztását követően -, a Ferenc József-csatornán tegyék lehetővé, hogy azt a magyar hajók, a tiszai hajózást megsegítve, használhassák. Úgy tűnik, hogy sikerült eredményt elérni. Igen tisztelt képviselőtársaim, van megoldás, még egy ilyen rettenetes helyzetben lévő ország esetében is, mint a vajdasági barátaink esetében.

Ukrajna, Kárpátalja - inkább Kárpátalját mondanám: az alakuló magyar tanügyi járással való intézményes kapcsolatteremtést és annak sokoldalú megszervezését kiemelt feladatnak tekintem - ez az anyagban egyáltalán nem szerepel. A hivatkozott beregszászi KMKSZ-közgyűlésen a miniszterelnök úr jelen volt, beszámolt az ukrán kormányfővel folytatott tárgyalásairól, és azt mondotta, hogy "nem érkezett üres puttonnyal." Igen tisztelt képviselőtársaim, ebben az anyagban abból a puttonyból igen kevés szerepel! Vagy esetleg a puttonyban kevesebb volt? Akkor esetleg elfért volna egy erszényben! Meggyőződésem, hogy sokkal több szerepelt a miniszterelnök úr megállapodásaiban, mint ami itt van. Miért nem szerepel az anyagban?

A negyedik: a magyarság helyzete a környező országokban. Azt hiszem, súlyos tévedés összehasonlítani a környező országokban lévő magyarjaink helyzetét a nyugat-európai törökökkel, arabokkal, görögökkel. Egyrészt, mert valóban nem mi mentünk ezekbe az országokba; másrészt a mi magyarjaink ezekben az országokban, kivétel nélkül mindenhol, a haladást, a magas szintű társadalmi haladást képviselik. A mi embereink nem utcaseprők és nem napszámosok ezekben az országokban, egészen más a státuszuk - ez se szerepel az anyagban sehol. Semmi felsőségtudat nincs bennem, amikor ezt kijelentem.

Végül: túl formálisnak, túl általánosnak, túl közhelyszerűnek tartom a jelentést. Gondoljuk át: ha kimennénk külföldre és ezt az anyagot mondanánk el, tudnánk-e ezzel lelkesíteni a határon túli magyarokat? Én azt hiszem, hogy nem, mert szerintem ennél jobb anyagot kell készítenünk. Ehhez kérem képviselőtársaim segítségét.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu