BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Őszintén szólva én azt hittem, hogy amikor a miniszter úr hazatért és a nyilatkozatát tette, akkor indiszponáltságát csakis a repülőút fáradalmai okozhatták és az ezzel kapcsolatos kimerültség. Sajnálattal kell tapasztalnom, hogy akkori arrogáns nyilatkozatait újra megismertette velünk.

Szeretném felhívni a figyelmét, hogy ellentétben az ön állításával, a bizottság eredeti februári döntésének pontosan megfelelő meghívót kapott a bizottsági meghallgatásra.

Azonkívül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ön egy új jogi fogalmat talált fel az iménti viszontválaszában: feltalálta ugyanis a miniszternek felelős képviselőt, amennyiben itt, a parlament nyilvánossága előtt, ahelyett, hogy egy kérdésre érdemi választ adott volna, egy bizottsági elnök ténykedését próbálta minősíteni. (Dr. Kosztolányi Dénes: Amely minősíthetetlen!)

Szeretném továbbá felhívni a figyelmét, hogy az országgyűlési bizottságok nem homokozók. Magyarország pedig köztársaság, nem pedig kiskirályság. Ebből következően ön a parlamentnek felelős miniszter, nem pedig kiskirály (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), és elvárható, hogy ennek megfelelően viselkedjen. (Dr. Torgyán József: Már rég letelt az ideje!)

Köszönöm szépen. A válaszát nem fogadom el. (Nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu