MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Göncz Árpád Regéczy Nagy László közreműködésével, angol diplomaták segítségével az emigrációhoz juttatja Nagy Imre "A magyar nép védelmében" című kéziratát, amelyet szinte azonnal megjelentetnek Nyugaton.
Hír vidékről: Keresztes Nagy Antalt, Szegedi Istvánt, Kuszenda Jánost és Hajdú Istvánt letartóztatták, mert fegyverrel készültek március 15-ére. Hajdú és Kuszenda azzal nyitottak be ismerőseik ajtaján: "Remélem, kispajtás, márciusban te is ott leszel, mert mi készülünk, méghozzá fegyverrel." Ünnepélyesen felesküdött a csepeli munkásőrség első két százada. Letartóztatták Pányi Róbert, Breják Ferenc, Hegedűs Béla és Kovács Mihály ipari tanulókat, akik az iparitanuló-otthon homlokzatáról leszedték a vörös zászlót, széjjeltépték és elégették. Tömegével tartóztatják le, internálják, viszik be az embereket, igen sok közöttük a munkástanácstag.
A Pest Megyei Bíróság ítéletet hirdetett a fegyveres szervezkedéssel vádolt Szmrek Benjámin sári lakos, Mráz Péter, Raffael Péter és több fiatalkorú ügyében. Szmrek Benjámint 15 évre ítélik; nem telik bele két hónap, és az újonnan felállított legfelsőbb bírósági népbírósági tanács halálra ítéli, és másnap kivégezteti. Március 14-én karhatalmisták százai fellobogózott teherautókon vonulnak megfélemlítő célzattal a főváros utcáin.
(12.50)
Ugyancsak teherautó-konvojokkal defilírozik a zöld parolinos határőrség, a "zöld ávó". Már kétszázezer MSZMP-tag van, jelentik hivalkodva.
Március 15-én a karhatalom tüntetően megszállja Budapestet és a nagyobb vidéki városokat. Több helyen fekete zászlót tűznek ki. A Petőfi-szobornál 45 tüntetőt tartóztatnak le. A hatalom, hogy magához édesgesse az értelmiséget, Kossuth-díjakat oszt olyanoknak is, akiket represszió ért vagy ellenzékinek számítottak. Így: Németh László, Szabó Lőrinc, Fülep Lajos, Borsos Miklós, Tímár József, Medgyessy Ferenc és a vitathatatlan tekintélyű Kodály Zoltán, aki az Értelmiségi Forradalmi Tanács elnöke volt. De Kossuth-díjat kap az a Gillemot László műegyetemi rektor is, akit novemberben Marosán lefasisztázott, vagy az elnyomott zseniális orvos, Haynal Imre is.
Szomorúan jegyzem meg, hogy senki sem utasította el a kitüntetést, és ezzel erősítette a quislingrendszert. Nem volt közöttük Arany János. Ekkor indult meg az értelmiségi ellenállás eróziója. De az írók között nagyon sok volt a walesi bárd: érdemleges író nem írt, nem publikált, egy részük már börtönben volt, mások gyűjtöttek a letartóztatottaknak. Mécs Lászlót, akinek 17 éve nem jelent meg hazánkban könyve, megkörnyékezték, hogy kiadják verseskötetét, de elhárította. Tömegesítik a párthadsereget: vidéken 38 munkásőr zászlóalj és 70 önálló munkásőrszázad kezdi meg dicstelen működését. A Fővárosi Bíróság kedden gyorsított eljárással tárgyalja Folly Gábor és hat társának ügyét, akiket fegyveres szervezkedéssel vádoltak. Follyt életfogytiglani börtönre ítélték, májusban a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa őt is kivégeztette.
A hatalom fellélegzett, hogy megúszta március 15-ét, amelytől még évtizedekig rettegett, egészen 1989-ig, és még agresszívabbá vált. Nagy csinnadrattával láttak a Tanácsköztársaság megünnepléséhez, a valódi márciusi ünneppé kikiáltva. Budapest utcáit ellepték a vörös terror plakátjai, legemlékezetesebb a "Te sötétben bújkáló ellenforradalmár, reszkess!" feliratú. Több fronton támadtak Kádárék: egyrészt az egyházak és a vallásosság ellen, célba véve az iskolai hitoktatást, másrészt sutba dobva a megszelídített, alulról szervezett ifjúsági szervezeteket, mint amilyen a Mefesz volt, és elrendelik a Kommunista Ifjúsági Szövetség megszervezését.
Kádárék Moszkvába utaznak, első külföldi látogatásuk. A szovjet vezetés egyetért Nagy Imréék szigorú felelősségre vonásával. Münnich szovjet tanácsadókat kér, mintha nem lennének már itt régóta, nagy számban, kéretlenül. Kádár a szovjet csapatok helyzetéről megállapodást ír alá. Az óromániai Snagovban Rajnai Sándor ezredes folytatja Nagy Imréék kihallgatását, majd letartóztatását, szállásukról a bukaresti állambiztonsági börtönbe szállítják őket.
Március 30-án a Munkásőrség fegyveres erődemonstrációt tart, a vörös zászlós teherautókon a Belgrád rakparton gyülekeznek, majd 130 fős századokba osztva végigvonulnak a városon. A menetet civil ruhás nyomozók kísérték, akik a nézők közül mintegy kétszáz embert, akik nemtetszésüket nyilvánították ki, bekísértek. Még éltünk, reményeink azonban egyre-egyre halványultak.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés