DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Száz esztendővel ezelőtt ezen a napon született Márai Sándor, a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. Ő is kassai volt, az elszakított Felvidék fia, mint oly sokan mások, akik művükkel és eszméikkel, magatartásukkal és szellemükkel példát adtak az egész magyarság számára. Márai Sándor életművét évtizedekig agyonhallgatták, hiszen ő csak polgár volt; polgár, életművét pedig az úgynevezett polgári irodalom címszava alá utalták, ami a butaság és a gonoszság irodalompolitikájában a haladónak és a szocialistának volt megbélyegző ellentéte.

Ma, amikor Márai Sándorra emlékezünk, nemcsak az íróra és nemcsak a művekre gondolunk, hanem arra a magatartásformára is, amit ő, a kassai polgárok szülötte ma is elénk állít a letűnt évszázadból. Példát és erkölcsöt tanít nekünk ma is, ezért ma, a polgári kormányzat idején nem elég róla csupán beszélni a polgároknak, nem elég másolni és idézgetni olyanoknak, akik talán csak művei címét ismerik, hanem olvasnunk is kell Márait; olvasnunk, hogy ne csak másolgassuk, hanem kövessük, ha tudjuk. De szólnunk kell ma Márairól azért is, mert - idézem - "a társadalom, amelyben élek, nemcsak a szellem csúcsteljesítményei iránt közömbös már, hanem a mindennapok átlagának emberi és szellemi stílusával szemben is".

Márai, aki annak idején éppen a most pusztuló Magyar Nemzetben a legnehezebb időkben is ébren tartotta a polgár hivatását és értékrendjét, visszatekintve ezt írta: "Volt egy kor, és élt egynéhány nemzedék, amely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, és hitt a szellem ellenálló erejében, amely fékezni tudja a csorda halálvágyát." Ha Márai élne, megdöbbenve látná, hogy mindaz, ami a szürkeség és a stílustalanság mélypontjának tűnt előtte, az az idő a mai közélet és párbeszéd állapotához képest maga az aranykor volt.

Tisztelt Ház! Ma, a XXI. század küszöbén a magyarság számára polgárnak lenni nem jelent mást, mint szabadnak lenni és öntudatosnak, emelkedőnek és értékőrzőnek. A polgár és a polgári rend az emberi együttélés egyik legértékesebb, leghasznosabb, magas rendű terméke mindaddig, amíg alkotó és hősies. A papucsos polgár, aki rádiót hallgat, szidja az adókat és a prolikat, nem eszménye senkinek. A hősies polgári korok alkották Európában azt a remekművet, amelynek napnyugati kultúra a neve: a flamand polgár és az erdélyi, felvidéki, egyszóval az a magyar polgár, akire nemcsak címkeszerűen hivatkozni kellene, hanem minden erővel segíteni is az életeszmény megteremtését és elérhetőségét. A hősies, az alkotó, tehát szociális szellemű kispolgár életformáival, két szoba hallos lakásigényével, Topolino kocsijával, szellemi magatartásával európai embereszmény lehetne, de csak akkor - mondja Márai -, ha a polgárság nem adja ki kezéből azt az erkölcsi hatalmat, azt a szellemi fegyvert, az ízlés, értelem, erkölcs igényének fegyverét, melynek végső értelme maga az európai kultúra volt. Mert a polgár, ha valóban polgár, akkor teremt és nem pusztít, támogat és nem megsemmisít, vigyáz a maga hagyományaira, legyen az vállalkozás, iskola, könyvtár vagy sajtó.

Ha Márai élne, nem valószínű, hogy bizonytalan statisztikák bűvészmutatványaival és a döntéshozó nevének elhallgatásával meggyőzhető volna arról, hogy a Magyar Nemzet, a mai magyar polgárság lapja megszüntetendő. Nem értené, hogy mi történik körülöttünk, mert - idézem - "az igazi polgár szerencsés vegyülete a művésznek és a katonának, alkotó és megtartó, álmodó és megőrző".

Tisztelt Ház! Márai Sándort ma sokan nemzeti liberálisnak mondanák, valószínű azonban, hogy tiltakozna minden üres címke ellen, hiszen éppen ő maga vész idején konzervatív volt, vagyis értékőrző, a napsugarasabb években pedig szociálisan is érzékeny, hiszen mindig, Kassától San Diegóig nem volt más, csak magyar és polgár. Akik ma csak úgy tennének, mintha követnék, idézzék szemük elé Márai Sándort, az életművet és a magatartást, hiszen polgárnak lenni ma is főként eszmét és alkotást jelent, nem pedig kisajátítást és kirekesztést. "Dolgozni nem lehet öncél, dolgozni csak úgy érdemes, ha az ember alkot valamit, egy pár cipőt mesterien, úgy, ahogy más nem tudja, vagy egy regényt mesterien, úgy, ahogy más nem tudja, vagy gyógyít mesterien, mintha Isten megsúgta volna a titkot. Örökké hálás vagyok a sorsnak, hogy nem tudok dolgozni, csak alkotni tudok."

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu