MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Ön alaptalannak nevezte azt a feltevést, hogy a politikai munkások múltjáról érdeklődtek. Most hallhatja nagyon sok parancsnok azt, amit ön mondott, akinek le van fűzve az írásbeli parancsa erre vonatkozóan és pontosan tudja, hogy kaptak ilyen utasítást.
A másik dolog az élcsapatra való hivatkozás. Mi demokratikus jogállamot akartunk, miniszter úr, és a demokratikus jogállam normáival összeférhetetlen az, hogy ilyen módon gyűjtik össze az adatokat. Igenis, önöknek módjuk lett volna, hogy a személyzeti osztályon a megfelelő adatokat összegyűjtsék, de azt, hogy ezzel riogassák a személyi állományt, ilyen parancsot adjanak ki, nem tudom elfogadni. (Révész Máriusz közbeszól.)
A másik dolog, hogy a hatpárti egyeztetésen az ön által átadott levél csak azt igazolta, hogy ön ingerülten sürgeti a parancsnokot, hogy ne hepciáskodjon, hanem minden adatot adjon meg a személyzettel kapcsolatban. (Az elnök csenget.)
Nem fogadom el a választ, bár tudom, hogy a mamelukok meg fogják szavazni (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.), mert a kétszer kettő ötöt is megszavaznák. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Pfuj! - Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés