DR. VITÁNYI ISTVÁN, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/2401. számú törvényjavaslat a gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvénymódosításról szól.
Amikor az elmúlt évben az Országgyűlés elfogadta a gazdasági kamarákról szóló CXXI. számú törvényt, akkor abban a törvényben úgy döntött, mint ahogy képviselőtársaim többsége már elmondta, hogy a kamarák a jövőben ne lássanak el közigazgatási feladatokat.
E döntés ismeretében szükségessé vált a kamarák közigazgatási feladatait szabályozó jogszabályok felülvizsgálata és módosítása. Ennek érdekében a kormány az 1133/1999. számú határozatában felhívta az érdekelt minisztereket, hogy a szükséges törvénymódosításokról, majd június 30-áig a kormányrendeletről és az egyéb kamarai feltételek biztosításáról nyújtsanak be - a kormánymegbízott koordinációjával összefoglalt - előterjesztést. A törvényjavaslat elkészítése sürgető feladat, ugyanis az új gazdasági kamarai törvény 51. §-a akként rendelkezik, hogy a kamarák a folyamatban lévő közigazgatási ügyeket 2000. október 31. napjáig kötelesek átadni a kormány által kijelölt szervnek.
Az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága 2000. április 5-én tárgyalta meg a T/2401. számú törvényjavaslatot, amely, mint már említettem, és a többi hozzászóló is említette, több tucatnyi jogszabályt kíván módosítani, és a jelzett törvénymódosítások tulajdonképpen technikai jellegűek. Ezt bizonyítja az is, hogy az alkotmány- és igazságügyi bizottságban a törvényjavaslattal kapcsolatosan nagy vita nem folyt, nem merült fel, sőt, a hozzászóló ellenzéki képviselők egyike is azt állította, illetőleg szögezte le, hogy a mostani változások valóban szükségszerű következményei a gazdasági kamarákról szóló törvénymódosításnak.
A vita során a bizottság 16 igen szavazattal, 12 nem szavazat mellett, 2 tartózkodás ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés