ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént egy megdöbbentő megállapítást vagy logikai levezetést hallhattunk T. Asztalos Ildikótól, amikor azt mondta, hogy a magzatgyilkosság gyakorlatilag egyfajta felmentő ok az abortuszhoz, hiszen ha az illető nő abortusz révén korábban meggyilkoltatta volna a magzatát, akkor később nem gyilkolta volna meg a magzatát mint csecsemőt. Azt hiszem, egy ilyen elképesztő logikai bukfencet itt azért ritkán hallunk. Különösen igaz ez, ha megfontoljuk, hogy a gyakorlat általában azt igazolja - s erre orvosok is igazolást adnak -, hogy az éppen szülő nő, különösen ha ilyen körülmények között hozza világra a magzatát, olyan lelkiállapotban van, amikor kevésbé vállalhat felelősséget a tettéért - kevésbé, mint az, aki hűvös fejjel eldönti, hogy ő most válsághelyzetet jelent be, és ezért kéri, hogy a magzatát öljék meg.
Ezzel szemben tehát az a bizonyos logikai levezetés megfordul: ha ilyen könnyen meg lehet gyilkolni magzatokat, akkor hogy lehet felelőssé tenni azt a fiatal anyajelöltet, aki úgy gondolja, hogy milyen jó lett volna ezt a problémát már hónapokkal ezelőtt megoldani, de hiszen nem késő, mert ebben a tekintetben a gyilkosság szabad, a magzatom korábban is az enyém volt, korábban is megölhető lett volna, tehát megölöm most.
(14.40)
Még egy igen sajátos véleményt hallottunk, mely szerint az illegális abortuszok számának mértéktelen növekedése a szigorítás vagy a tiltás eredménye volna, ezt Kökény képviselőtársunk mondta. Egyetlenegy bizonyítékot erre nem tudunk, és főleg nem a mértéktelenre; ezzel szembeállítom Pusztai államtitkár asszonynak az állítását (Az elnök jelzi az idő leteltét.), aki az 1992-es szigorítás bejelentésével kapcsolatban mondta, hogy meredeken lezuhant az abortuszok száma.
Köszönöm, elnök úr, a kivételes türelmét. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés