ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy először elnézést kérjek T. Asztalos Ildikótól, akit nem óhajtottam megbántani. Elvárom ugyanakkor tőle, hogy ebben a Házban az én vitaképességemet ő se kérdőjelezze meg.
A felszólalásom oka Kökény képviselő úr megnyilatkozása, amely szerint azzal vonja kétségbe az állításomat, hogy a romániai táblázatot ajánlja a figyelmembe. Elnézést kérek, ez egyszerűen megmagyarázhatatlan! Ezen az alapon bármelyik afrikai ország táblázatát is idézhette volna most, hiszen talán az 50-es évek adatait össze lehet vetni a korábbi, egy-két évvel ezelőtti romániai helyzettel - de a mait?! Nem tudom felfogni, hogy hogyan!
Ha valamit össze lehet hasonlítani, akkor azt, hogy vajon a legális abortuszok száma és az illegális abortuszok száma hogyan viszonyul egymáshoz egy adott időszakban. Tehát ha ön azt mondja, hogy az illegális abortuszok száma megugrott, mert szigorítás lépett be, akkor meg kell vizsgálni azt is, hogy ugyanakkor, amikor ennyi illegális abortusz volt, mennyi legális lett. Mert ha netán az a helyzet, hogy 100 százalékkal csökkent a legális abortuszok száma, mert megtiltották, ezzel szemben 20 százalékkal nőtt - nem tudja bizonyítani, de tételezzük fel, ez nagyon magas szám - az illegális, akkor 80 százalék nyereség van.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés