ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! A Magyar Igazság és Élet Pártja a T/2293. számú, a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosítási javaslatát az általános vita első szakaszában elutasította. A véleményünk természetesen az Alkotmánybíróság vonatkozó számú határozatát is figyelembe vette, amely a hatályos törvény 12. § (6) bekezdését és az e törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) számú népjóléti miniszteri rendelet 9. § (3) bekezdését alkotmányellenesnek ítélte, és 2000. június 30. napjával megsemmisítette. Jó erre emlékezni!

A határozat első négy pontját összevetve, az új törvényjavaslat korrekciós változtatási terveinél megállapítottuk, hogy ezek sem felelnek meg az AB-határozat elvárásainak, mivel a súlyos válsághelyzet definíciója mellett alkalmazása feltételeinek a meghatározása hiányzik, a súlyos válsághelyzet feltételei a módosító javaslatban nem szerepelnek. A törvényhozó a súlyos válsághelyzet valós fennállásának vizsgálatáról tehát lemondott, ugyanakkor a magzati élet védelmére irányuló megfelelő ellensúlyt képező rendelkezéseket nem állapította meg. A magzat életének a védelmére irányuló rendelkezések elégtelenek, semmitmondóak, kimerülnek a munkatárs felvilágosító tevékenységében, valamint a válságkezelő tanácsadás rendszere fejlesztésének az elősegítésében.

Véleményünk szerint tehát jelen javaslat az 1992-es magzatvédelmi törvényhez hasonlóan alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság határozata azonban nemcsak a fentiekre vonatkozó négy pontot tartalmazza, hanem további hármat is, amiről az első általános vitában alig esett szó. Különösen nem a 22 oldalas, négyfejezetes indoklásról, noha ezekről az oldalakról mindent tudnunk illenék még a döntés meghozatala előtt. A továbbiakban ehhez szeretnék hozzájárulni.

A határozat 6. pontja: visszautasítja az Alkotmánybíróság az arra irányuló indítványt, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy ember-e a magzat. Ez ma már több ízben elhangzott, de szeretnék utalni arra, hogy ez azt igazolja, hogy volt ilyen indítvány. Ugyanis a magzatvédelmi törvény egészét alkotmányellenesnek ítélő szervezetek állítják, hogy a törvény - címével ellentétben - nem tartalmaz egyetlen konkrét rendelkezést sem a magzatok védelméről, jogairól, és nem állapította meg a magzat jogalanyiságát.

Most nem olvasom fel az idézett egymondatos tömör érvek közel két oldalt kitevő sorát. Az indoklás első három oldalán bárki tanulmányozhatja őket. Csupán a polgári törvénykönyv 10. §-át idézem: "A gyermek részére már megszületése előtt gondnokot kell kirendelni, ha ez jogainak megóvása érdekében szükséges, különösen, ha a gyermek és törvényes képviselője között érdekellentét van." A polgári törvénykönyv szerint tehát a gyermek már megszületése előtt is gyermeknek nevezhető, és jogai vannak, tehát jogalany.

Idézzünk egy paragrafust az alkotmányból is, a 70/D. § (1) bekezdését: "A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez." Senki sem vitathatja, hogy a magzat az anyaméhben az elképzelhető legmagasabb szintű testi és lelki egészségben él. Hogy a magzat egyenlő a gyermekkel, ezt a polgári törvénykönyvben, tehát törvényben olvashattuk. A gyermek pedig ember. Így az anyaméhben egyúttal az alkotmány 70/D. § (1) bekezdését gyakorolja.

Az Alkotmánybíróság megállapította - indoklás 2. fejezete -, hogy az abortuszt minden esetben törvényben kell szabályozni. A terhességmegszakítás szabályozásával ugyanis a törvényhozó - kiemelem: a törvényhozó, és nem az Alkotmánybíróság - egyszersmind a magzat jogalanyiságáról is dönt. Ez pedig csak törvényben történhet. Hangsúlyozza az Alkotmánybíróság, hogy az abortusz szabályozása érinti az anyag önrendelkezési jogát, más, az élethez és egészséghez való jogát is, alapvetően azonban azt követeli meg a törvényi szintű szabályozás, hogy ezzel minden esetben a magzat alapjogi státusáról is állást kell foglalni. Az a sajátos helyzet, hogy egy ország törvénykezésén belül a magzat lehet jogalany vagy jogalanyiságától megfosztott lény, számunkra elfogadhatatlan.

A határozat indoklásának 2. fejezetében magyarázza e különös helyzet kialakulását, felidézve a Rómában kelt, nálunk 1993. április 15-én hatályba lépett XXXI. számú törvényt, az Emberi Jogok Európai Egyezményét - továbbiakban: egyezmény.

(18.50)

Ennek a 2. cikk (1) bekezdése így szól: "A törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet életétől szándékosan megfosztani."

Nem tudjuk, ki vetette fel először a szöveg értelmezésekor, hogy a "mindenki"-ben embernek számít-e a magzat is, de az bizonyos, hogy az Európai Emberi Jogi Bizottság több konkrét eset kapcsán egységes gyakorlatot tanúsított: ebben nem foglalt állást, illetve megítélése szerint az egyezmény alapján az egyes tagországok bizonyos szabadságot - certaines discrétions-t - élveznek abban a tekintetben, hogy kiterjesztik-e a magzatra az abszolút védelmet biztosító jogalanyiságot, illetve ha nem, miként biztosítják a magzati élet védelmét.

Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a magzatvédelmi törvény nem rendelkezik kifejezetten a magzat jogalanyiságáról, a terhességmegszakítás e törvényben foglalt szabályozásával az Országgyűlés burkoltan, értelemszerűen azt juttatta kifejezésre, hogy szerinte a magzat nem ember. Hangsúlyozni kívánom: ezt az Országgyűlés állapította meg. Nem a tudomány, amely éppen az ellenkezőjét állítja, nem a nemzetközi jog, amely tartózkodik állást foglalni, nem a magyar Alkotmánybíróság, hanem a magyar Országgyűlés, amely ezt fellebbezhetetlenül tudja: nem emberek - mármint szerintük - a magzatok.

Az Alkotmánybíróság valóban nem tehetett mást, mint hogy megfogalmazta a határozat 6. pontját: visszautasítják az arra irányuló indítványt, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, ember-e a magzat.

Mély tisztelet illeti meg ugyanakkor a legmagasabb döntéshozó taláros testületet, amely olyan harmadik fejezetet szánt az indoklásban a magzati élet védelme jelentőségének, hogy azt már iskolában tanítva hozzájárulhatnánk egy mainál erkölcsösebb közgondolkodás kialakításához. Ebből idézem: "Az Alkotmánybíróság ítélkezésében kezdettől fogva kiemelt jelentőséget tulajdonított az élethez és az emberi méltósághoz való jognak, amelyet az alkotmányos alapjogok hierarchiájának élére helyezett. Ebben a státuszban az állam objektív életvédelmi kötelessége is osztozik, ha megfogant egyedi emberi élet védelmére vonatkozik." Ugyanitt az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a magzati élet, mint az állam életvédelmi kötelessége által védendő érték, különös jelentőséggel más jogrendszerekben, mint a meg nem született életnek járó emberi méltóság, valamint a meg nem született emberi élethez való saját joga, önálló alapjogi megfogalmazást is nyerhet.

E fenti bekezdés most következő utolsó mondatára figyeljenek: "A német szövetségi alkotmánybíróság például a magzat saját önálló jogát állapította meg az élethez." Ember és alsóbb rendű ember?

Tisztelt Államtitkár Asszony! Jelen és távol lévő Képviselőtársaim! Kedves Rádióhallgatók! Ha mi, Magyar Országgyűlés ebben korlátlan lehetőségeinkkel élve még azt sem tudjuk vagy akarjuk elérni, hogy a nálunk megfogant magzatok ugyanazokat a jogokat élvezzék, mint vitathatatlanul azonos státuszban lévő német sorstársaik, akkor mit keresünk mi felnőttként Európában?

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu