KOPPÁNNÉ DR. KERTÉSZ MARGIT, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról készített T/2298. számú törvényjavaslatot a kulturális és sajtóbizottság 2000. április 5-i ülésén megvitatta, és azt 12 igen szavazattal és 5 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.
A szavazati arány és a felszólalók többségének álláspontja jelzi, hogy a módosítás igénye régóta várat magára, hiányt pótol, és egységesebbé teszi az átvilágítási folyamatot.
Az MDF képviselője kifejtette, fontosnak tartja a tervezet azon javaslatát, amely a média képviselőinek vizsgálat alá vonásával foglalkozik. Egyúttal jelezte, hogy módosító indítványokkal a nyilvánosságra hozatal kérdéskörében a szükséges kiegészítéseket elvégzi frakciója. Reagált az ellenzék azon felvetésére is, hogy e törvényjavaslattal embereket presszionálni lehet. Elmondta, megítélése szerint csak azt lehet presszionálni, aki érintett, és az ilyenek ne töltsenek be fontos tisztségeket.
Az ellenzék felvetette azt is, hogy a javaslat megkésett, de a kormánypárti képviselők véleménye és megítélése szerint jobb későn, mint soha.
A MIÉP képviselője is elmondta, hogy támogatják a javaslatot, és 1990 óta igény van rá, és szükséges e módosítás, éppen a közélet tisztaságának előmozdítására. Szembesüljenek azok a múltjukkal, akik a károkat, ahelyett, hogy enyhítették volna, fokozták, és ezt átvitték a rendszerváltás utáni időszakra is.
A Független Kisgazdapárt részéről is megerősítést nyert az előterjesztés, az MDF és a MIÉP által elhangzottakkal egyetértve.
Az MSZP képviselőcsoportja részéről felmerült és kifejtették, hogy nem támogatják a törvényjavaslatot, nem azért, mert a szélesebb körben történő átvilágítás ellen kifogásuk lenne, hanem leginkább azért, mert a mindenkori politikai hatalmi többség törekvései előtérbe kerülhetnek.
Az SZDSZ részéről az fogalmazódott meg, hogy ez a törvényjavaslat megkésett, nincs visszatartó ereje, és tetszőleges a kör, akit át kívánnak világítani a törvényjavaslattal.
Az előterjesztő végszóként elmondta, köszöni az ellenzék nyitottságát, és meggyőződése, hogy a sokat vitatott alkotmányosság követelményének a javaslat megfelel, és nem vonható kétségbe az időszerűsége az állami élet megtisztításának.
A bizottság mindezen vélemények elhangzása után úgy döntött, hogy a fenti törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés