DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A kialakult helyzettel és magával a törvényjavaslattal kapcsolatban most csak egyetlenegy mottó jut röviden eszembe, mégpedig az, hogy "jobb későn, mint soha". Azt hiszem, a jelenlegi helyzetet ez tökéletesen jellemzi.

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról szóló T/2398. szám alatti törvényjavaslat óriási jelentőségű. Egyrészt azért, mert ez az első eset, amikor az Országgyűlés területrendezési tervet vitat meg, másrészt ez a törvényjavaslat segíthet nemzeti kincsünk, a Balaton és a tavat övező gyönyörű táj megmentésében, már ahol erre még lehetőség van egyáltalán. A reményeim szerint elfogadott törvény akkor töltheti be feladatát, ha egyik oldalról segít a Balaton vízminőség-védelmének javításában, a másik oldalról pedig védi a csodás balatoni tájat, a még meglévő természeti és építészeti értékeket, sőt bizonyos esetekben igyekszik a korábbi természetes állapotot visszaállítani.

Azt is el kell mondanom, hogy döntően az 1970-es években a Balaton és térségének a fejlesztése sajnos rendkívül rossz irányban indult el. A viszonylagos gazdasági jólét, az üdülők megszerzésének a lehetősége, a külföldi utazások korlátozása olyan nyomást helyezett a tóra és környezetére, amelynek az akkori tanácsok nem tudtak ellenállni, ráadásul az ellenállás érdekükkel ellentétes volt, hiszen fejlesztési forrásoktól eshettek el. Az eredmény lehangoló, sőt tragikus: teljesen beépített "zártkerti" parcellák, mindenféle infrastruktúra nélkül; színvonaltalan, a hagyományokat nem követő lakóterületek, üdülőterületek kialakulása; főleg a déli és az északkeleti Balaton-parton szinte egybefüggő agglomeráció kialakulása.

Ezt erősítette a rendszerváltást követően a kárpótlás és a részarány-földtulajdonok kiadása, amelyek következtében az üdülőkörzet közigazgatási területén a belterületet körülbelül 200 négyszögöles parcellák vették körül, egyértelművé téve, hogy a tulajdonosok célja az építési telekké történő minősítés, nem pedig a hosszú távú mezőgazdasági művelés. Ezen területek teljes beépítésével a tavat körülzárnánk, az lélegezni nem tudna.

Az előbbiek miatt van a balatoni területrendezés terén központi törvényi szabályozásra szükség, amely kötelező a helyi önkormányzatokra. A törvény fő érdeme, hogy a rövid távú érdekek helyett a hosszú távú érdekekre, az egyéni érdekek helyett a közösség érdekeire helyezi a hangsúlyt. Ki kell emelni azt az aprólékos, sziszifuszi előkészítő munkát, amelyet a terv készítői lefolytattak akár a programkészítés, akár a terv befejező fázisa során, amiért dicséret illeti őket.

A terv előírásrendszerének hármas elvével teljes mértékben egyetértek. A terv megengedő, mert meg kívánja adni a települések fejlődésének térbeli lehetőségét, kivéve ott, ahol ez környezetvédelmi és tájesztétikai szempontból nem kívánatos. Nem az építési tilalomra helyezi a hangsúlyt, hanem feltételekhez köti az építkezést. Szigorú, mert az építést a szükséges infrastruktúra meglétéhez köti. A meglévő közcsatornára történő rákötés kötelező. A beépíthető külterületi földrészletek nagysága az országos átlaghoz képest nagyobb. A terv határidőt ad az önkormányzatoknak a településrendezési tervek felülvizsgálatára és elkészítésére. Differenciált, mert a víztől távolodva egyre enyhébb előírásokat tartalmaz, és a települések külterületére nagyobb figyelmet fordít.

Úgy vélem, tisztelt képviselőtársaim, hogy a két fő célt - egyrészt a Balaton vízminőség-védelmét, környezetvédelmét, másrészt a balatoni táj védelmét, illetve esetenként rehabilitációját - a törvényjavaslat egyaránt szolgálja. A vízvédelem és környezetvédelem területén az üdülőkörzet területére kívülről szennyvizet bevezetni tilos. A megépült szennyvízcsatorna-hálózatra való rákötés kötelező. A part közeli településeken a beépítésre szánt területen, a belterületen építési engedély nem adható ki, ahol a szennyvízcsatorna-hálózat nem épült ki. A csapadékvíz-elvezetés csak meghatározott technológiákkal lehetséges. Ez rendkívül fontos! A tájvédelem és a rehabilitáció terén az üdülőkörzetben az erdőterület nagysága nem csökkenhet. Védi a meglévő zöldterületet. Az építészeti hagyományokat kiemelten figyelembe vevő helyi szabályzatokat kell készíteni. A part közeli településeken a parti sáv fokozott védelme érvényesül. Törekszik a javaslat a parti sétány kialakítására. A tó felől a látható részen mindenfajta bányászati tevékenység tilos. Külön erőssége a törvényjavaslatnak a szőlőterületek védelme és ezzel a derűs pannon táj védelme is. A fenti célok érvényesítését a törvényjavaslatban számos helyen biztosítják a törvényjavaslat övezeti szabályozási előírásai és az övezeti tervlapok is.

Már most látható, hogy a törvényjavaslat hatálybalépésével komoly konfliktusok keletkezhetnek a part közeli és az üdülőkörzethez tartozó egyéb települések között, hiszen az elmúlt évekhez képest alapvető szigorítás a part közeli településeken nem jelentkezik. Ráadásul a jelenlegi aránytalan turisztikai szerkezethez képest a turizmus gazdasági előnyeit is a part közeli települések élvezik, s ezzel a szükséges infrastrukturális fejlesztésekhez elengedhetetlen saját erővel is ők rendelkeznek. Ezzel szemben az üdülőkörzethez tartozó nem part közeli, úgymond szegényebb települések fejlődésük érdekében olyan beruházások megvalósítására kötelezettek, amelyek alapvetően a Balaton vízminőség-védelme, a fenntartható idegenforgalmi fejlődés, de nem feltétlenül a település érdekében állóak. Ezek miatt a fejlesztési források elosztásánál - legyenek azok akár központiak, regionálisak - az üdülőkörzethez tartozó, de nem part közeli települések érdekeit fokozottan és kiemelten kell figyelembe venni.

Fontos, hogy a tervvel összhangban mielőbb önálló területfejlesztési koncepciót tárgyaljon a kormány. Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat - hátha van még, aki nem tudja -, hogy a Balatoni Fejlesztési Tanács a Balaton hosszú távú területfejlesztési koncepcióját elfogadta. Javasolta, hogy a területfejlesztési koncepciót a kormány tárgyalja meg, és javasolta azt, hogy az ahhoz fűzött intézkedési tervet fogadja el, hiszen ebben az intézkedési tervben sor kerülhet az elengedhetetlen fejlesztések ütemezésére, a felelősök megnevezésével együtt, akiknek kötelességük lesz a célokhoz források rendelése.

Már most megjegyzem, hogy a Balatoni Üdülőkörzet funkcionális és szerves régió, amelynek felelős gazdája akar lenni a Balatoni Fejlesztési Tanács. Ehhez azonban jogszabályok, főleg a területfejlesztési törvény módosítása szükséges, hogy a tervben és a koncepcióban megfogalmazott célok, programokban, projektekben testet öltött fejlesztések hatékonyan megvalósulhassanak.

(10.50)

Engedjék meg, hogy itt köszönjem meg miniszter úrnak azt a segítséget, amit a funkcionális régió meghatározása és kialakítása során a Balaton-régió számára eddig adott, és reményeink szerint a jövőben is adni fog.

Külön kezelést igényel néhány kérdés. Már most látszik, hogy bizonyos területeken átmeneti könnyítéseket kell bevezetni, például a törvényjavaslat 9. § (5) bekezdésében rögzített kétéves határidőt célszerű hosszabb időre emelni. Vagy például a part közeli települések közé kerültek - egyébként joggal - olyan települések, amelyek közvetlen Balaton-parttal nem rendelkeznek, és a szennyvízcsatorna-hálózat náluk még nem kiépített. Ezen települések jelentős része eddig szervesen fejlődött, nem az extenzív fejlődést választotta, esetükben indokolt lehet bizonyos derogációk bevezetése.

A törvény hatályosulása esetén kétirányú aggodalomra van lehetőség. Az egyik az, hogy felvetődnek kiskapuk, főleg a part közeli településen, a másik pedig az, hogy jogos igények nem kerülnek kielégítésre. Ezért fontosnak tartanám, hogy az egyéves tapasztalatokat követően az Országgyűlés tárgyalja meg a felmerülő tapasztalatokat, és országgyűlési határozati javaslatban döntsön a megteendő szükséges intézkedésekről.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu