DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A huszadik század során három hullámban - első világháború, második világháború és az 1956-os forradalom után - magyar hadifoglyokat telepítettek ki az oroszok Kazahsztán területére. A nehéz fogság ideje alatt családot alapítottak, és magyarságuk, identitásuk őrzését, a távoli haza szeretetét átadták gyermekeiknek is. Ezen emberek státusuk szerint hadifoglyok voltak, vagy a málenkij robot késői áldozatai. Több alkalommal kérték már, hogy hazatelepülhessenek. Ezen lelkek hadifoglyok mind a mai napig. Számukra a háború csak akkor érhet véget, ha szabadon dönthetnek saját sorsukról, hogy maradnak vagy hazajönnek, mint amikor döntöttek arról, hogy harcolnak a hazáért.

Egy becsületes nemzetnek hadirokkantjairól és hadifoglyairól gondoskodnia kell, hiszen ez ad erőt és hitet mindenkor katonáinak, hogy elesett helyzetben is lesz támaszuk nekik és családjuknak. Ez ad egy hadseregnek morált, és ezt kívánja a becsület. Az Egyesült Államok mind a mai napig kutatja a vietnami háborút túlélő veteránjait, Németország Kazahsztánból 17 ezer német származású embert telepített haza, Lengyelország minden évben 100 hadifoglyot telepít haza, de Görögország és Izrael is hazatelepítette már embereit. A kazahsztáni magyarok nem kérnek sokat, elég számukra, ha kihalt falvakban elhagyott házakba, tanyákba költözhetnének haza.

Kérdésem ezért államtitkár úrhoz, hogy számíthatnak-e arra a még élő hadifoglyok, hogy hazajöhetnek.

Tisztelettel várom államtitkár úr egyértelmű válaszát.

Köszönöm szépen a szót és a figyelmet.

Forrás: parlament.hu