DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Képviselő Úr! Az államháztartási törvény 50. §-a következő évre vonatkozó költségvetési irányelveket ír elő, nem írja elő azt, de nem is zárja ki, hogy három évre vonatkozó (Puch László nevet.) költségvetési irányelveket fogadjon el az Országgyűlés.
Szeretném emlékeztetni a képviselő urat, hogy a kormány 1999-ben három évre vonatkozó költségvetési irányelvet terjesztett az Országgyűlés elé, amelyet az Országgyűlés el is fogadott, a Magyar Köztársaság 2000-2002. évre vonatkozó költségvetési irányelvéről szóló 68/1999. számú, VI. hó 25-én meghozott országgyűlési határozatában. Eszerint az Országgyűlés három évre meghatározta a kormány gazdaságpolitikai elképzelésein alapuló költségvetési irányelveket, ennek alapján a 2000-2002-es évekre az államháztartás lehetséges arányait, a költségvetési tervezőmunka főbb mutatószámait.
Szeretném arra is emlékeztetni a képviselő urat, hogy a jelenlegi gazdasági tendenciák szerint a 2001. évre vonatkozó kormányzati előrejelzések pontosan illeszkednek a tavaly elfogadotthoz: 2001-re 5-6 százalékos bruttó hazaitermék-növekedéssel, 4-6 százalékos inflációval és maximum 3 százalék körüli költségvetési hiánnyal számolunk. Ezek az adatok pontosan megegyeznek a tavaly elfogadott költségvetési irányelvekben lévő adatokkal.
Úgy gondoljuk, hogy valóban olyan jól fog alakulni a gazdaság, mint ahogyan azt a költségvetési irányelvek tartalmazzák. Ha szerencsénk van - igaz, hogy ma még csak május 2-a van -, akkor az idei gazdasági növekedés meg fogja haladni az eredetileg elképzeltet: nem elképzelhetetlen, hogy az első félévben 6 százalék körül lesz Magyarországon a gazdasági növekedés.
Ha ebből a gyorsabb gazdasági növekedésből többlet költségvetési bevételek származnak... - amelyekről én azért május 2-án nem mernék nyilatkozni, nem mondhatom azt, hogy az idei gazdasági növekedés lényegesen gyorsabb lesz, az idei költségvetési bevételek meg fogják haladni a tervezettet. Egyelőre egyébként úgy néz ki, hogy éppen a tervezettnek megfelelően alakult az első négy hónap államháztartása: a költségvetési deficit pontosan ugyanannyi, mint amennyit a négy hónapra arányosan költségvetési deficitnek terveztünk.
(13.20)
Arról is szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy a nyugdíjak reálértéke miatt nem kell aggódnia, nem is szükséges külön törvényjavaslatot benyújtani a nyugdíjak reálértékének megőrzése érdekében, erről ugyanis egy törvény rendelkezik. A nyugdíjak reálértékét - ezt többször kijelentette a kormány - a törvény alapján akkor is meg fogjuk őrizni, ha az infláció esetleg magasabb lesz a tervezettnél. Ennek egyébként a törvényben előírt mechanizmusa van, amelyet valószínűleg a képviselő úr is ismer. Tehát ha az infláció a tervezettnél magasabb lesz az idén, akkor a nyugdíjakat az év második felében korrigálni fogjuk olyan mértékben, amilyen mértékben az infláció magasabb.
A reáljövedelmek emelkedése miatt sem látom indokoltnak az aggodalmat. Való igaz, hogy tavaly 4-4,5 százalékkal emelkedtek a reáljövedelmek, és ez nagyon kevés ahhoz az elmaradáshoz képest, amit az elmúlt tíz évben szenvedtek el, vagy amellyel az elmúlt tíz évben csökkentek a reáljövedelmek; jó lett volna, ha gyorsabban emelkedhetnének. Az idén is 4 százalék körüli emelkedést tervezünk, valószínűleg a Szocialista Párthoz közeli prognóziskészítők jeleznek 1 százalék körüli reáljövedelem-emelkedést. Úgy gondoljuk, hogy 4 százalék körül lesz az idén a reáljövedelem-emelkedés, és a legalább 3-4 százalékos reáljövedelem-emelkedést szeretnénk megtartani 2001-ben vagy 2002-ben is.
Épp ideje lenne már, hogy azok a dolgozók, akinek korábban nagymértékben csökkent a reáljövedelme, végre valamilyen emelkedést is lássanak, de ehhez elsősorban gazdasági növekedésre van szükség.
A minimálbér emelését is fölvetette a képviselő úr. Először is szeretném leszögezni, hogy a 40 ezer forintos elhangzott minimálbér egyelőre nem a kormány hivatalos javaslata, a költségvetésben azon dolgozunk, hogy kiszámoljuk, mennyibe kerülne az állami költségvetésnek, vagy milyen kiadás-bevétel növekedést jelentene, ha 40 ezer forintra lehetne emelni a minimálbért. Lehet, hogy ilyen javaslatot fog tenni egyébként a kormány, eddig még nem tette meg. Harrach miniszter úrral arról beszéltünk, hogy szeretnénk, ha jelentős mértékben, például 40 ezer forintra lehetne emelni a minimálbért.
Úgy gondolom egyébként, hogy ez az emelés indokolt lenne, nem gondolom, hogy havi 25 ezer 500 forintból ma Magyarországon meg lehet élni, és úgy gondolom, ha a gazdaság gyorsan növekszik, akkor méltányos, hogy a legalacsonyabb jövedelműek is részesedhessenek ebből a gazdasági növekedésből.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés