DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nem nagy öröm, hogy az üdülési csekkekkel és a szociális üdültetéssel kapcsolatos téma lassan állandó és visszatérő beszéd tárgya a parlamentben is.
Ez a körülmény is jól jelzi azt a helyzetet, nevezetesen: az üdülési csekkek gyors elfogyása február végére valójában csak a jéghegy csúcsa. Azt gondolom, hogy a kérdést kétfelé kell választani, az egyik tényleg a csekkek elfogyása. Bizonyos értelemben ez az egyszerűbb történet, ennek kapcsán tényleg történtek szakmai hibák, valóban iskolák, az oktatás speciális formájára vitték el, álláspontunk szerint meglehetősen helytelenül, a csekkek egy részét. Ez rávilágított arra, hogy sok minden nincs rendben a Nemzeti Üdülési Alapítványhoz tartozó Nemzeti Üdülési Szolgálatnál. Levontuk a konzekvenciákat, személycserék következtek be, és a kuratórium a kormány által delegált kurátorok javaslatára vizsgálatot indított, és nyilván át fogja szervezni a Nemzeti Üdülési Szolgálatot, hogy ilyen súlyos szakmai hibák ne következhessenek be.
Ami a mélyebb összefüggéseket illeti: teljes mértékben egyetértek a képviselő úrral abban, hogy mindenekelőtt át kell tekintenünk, meg kell értenünk, hogyan alakulhatott ki ez a helyzet, hisz való igaz, '92-ben az alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy megfelelő működtetéssel fedezetet nyújtson a szociális üdültetésre. Úgy van, ahogy a képviselő úr mondja, mindez nem következett be, és ez nincs rendben.
Szeretnék néhány tényt mondani arról, mit is tettünk ennek érdekében és mi várható. Az előző kuratórium mandátuma lejárt. És miután a kormány megnevezte az új kurátorait, tehát ha úgy tetszik, megújult a kuratórium, 1998. szeptember 28-án felmentette a Nemzeti Üdülési Szolgálat felügyelőbizottságát; majd '99. október 1-jei hatállyal a Hunguest Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottságát is. Miután az előző kuratórium elhárította az Állami Számvevőszék azon igényét, hogy vizsgálatot folytasson az alapítvány vagyongazdálkodását illetően, felkérte az Állami Számvevőszéket, hogy folytassa ezt le. Miután már nem lehetett beilleszteni az Állami Számvevőszék '99. ellenőrzési tervébe, ezért a kuratórium a Bonitas-Audit Kft.-t bízta meg azzal, hogy végezzen gyors áttekintést és vizsgálatot. Ez a vizsgálat kétségkívül számos ellentmondást tárt fel.
Időközben az Állami Számvevőszék jelezte, hogy beillesztette a vizsgálatot a 2000. évi tervébe. Ez a vizsgálat a tudomásom szerint talán a múlt héten el is indult. Személyesen konzultáltam az Állami Számvevőszék elnökével; azt ígérte, hogy ez év végére nyilvánosságra hozott jelentésben ismerkedhetünk meg azokkal a tényekkel, amelyeket megismert.
Néhány apró körülményre azért utalnék a Bonitas Kft. felmérése alapján. Kétségkívül tény, hogy ez elég leromlott állapotban lévő üdülővagyon volt, tehát egy szállodalánc létrehozása, ennek a bevezetése forgóalap nélkül, a szállodák felújítása olyan forrásokat igényelt, amelyek létrehoztak egy kényszerpályát a mindenkori kuratórium számára.
(9.20)
Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy az alapítvány vagyonát felélték, hanem egy kényszerpályán úgy élték fel az alapítvány vagyonát, hogy ez legalábbis súlyos kérdéseket vet föl számunkra. Tehát alaposan meg kell vizsgálni, hogy mi az, ami indokolt volt ebből, mi az, ami egy valóban működőképes szállodaláncba értelmes befektetés volt, és mi az, ami indokolatlan csökkenést eredményezett az alapítványi vagyonban, mi az, ami kérdéseket vet fel.
Számos ilyen kérdés van. Ilyen az úgynevezett kompenzációs üdülések megváltásának kérdése, ahol az alapítvány volt szakszervezeti üdülési jogokat is kivásárolt az állami támogatás felhasználásával. Ilyen kérdés az, hogy a nagy lendületben a szállodavállalat modernizálása és működtetése érdekében sikerült kisebbségi tulajdonossá válnia az alapítványnak, és így előállt az a helyzet, hogy az állami érdek és a magántulajdonos érdeke szembekerülhetett egymással.
Azt gondolom tehát, hogy valamennyiünk számára az a legmegnyugtatóbb, ha megvárjuk az Állami Számvevőszék vizsgálatát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és utána elgondolkozunk azon, vajon rendben van-e ez így (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.), helyes-e, ha magánalapítványon keresztül támogatja az állam a szociális üdültetést.
Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést a néhány másodpercért. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés