DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány mindeddig nem hozott végleges döntést a haderő átalakítására vonatkozó javaslatcsomag minden részletéről, ugyanakkor a kormány az elmúlt évben két határozatban is rögzítette a haderő-átalakítás és a stratégiai felülvizsgálat alapelveit és sarokpontjait.
Melyek ezek a sarokpontok? Mindenekelőtt a gyökeresen megváltozott biztonságpolitikai helyzet, a NATO-tagság tükrében át kellett tekinteni a haderő működtetésével kapcsolatos alapkérdéseket. Ennek alapján olyan haderőt kell kialakítanunk, amelynek minden eleme ténylegesen működőképes, hosszú távon fenntartható és fejleszthető. A rendelkezésre álló erőforrások korlátozottak. A kormánynak nem áll szándékában a védelmi kiadások többszörösére emelése, ugyanakkor hatékonyabb felhasználása szükségszerűen együtt jár jó néhány alakulat és helyőrség megszüntetésével, bezárásával.
A légierő feladatait a jövőben egy harcászati repülőezreddel kell ellátni, aminek alapját a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső harcászati repülőezred alkotja. A pápai harcászati repülőezred elavult eszközeinek felváltására belátható időn belül nincs lehetőség, így az ezred a honvédelmi tárca javaslata szerint megszüntetésre kerül.
Tisztában vagyunk azzal, hogy az ezred állományát magas szintű szakképzettséggel rendelkező katonák alkotják. Sokuknak a Magyar Honvédség további foglalkoztatási lehetőséget tud felajánlani akár a közép-dunántúli katonai egységeknél, akár a légierő megmaradó egyéb alakulatainál.
A képviselő úr kérdése a pápai légibázis sorsára is vonatkozott. A honvédelmi tárca ez ügyben jelenleg is intenzív konzultációkat folytat a NATO illetékes szerveivel, ami egyaránt kiterjed a katonai, technikai és pénzügyi kérdésekre is. Az igazság az, hogy a kérdésben még nem született végleges döntés, a kormány hozza ezt meg a jövőben.
Amennyiben a döntés a pápai katonai légibázis bezárását eredményezi, a honvédelmi tárca teljes mértékben egyetért a repülőtér polgári hasznosításával. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Véleményem szerint egy ilyen lehetőség nem a piacvesztés és a lepusztulás, hanem sokkal inkább a fejlődés és a munkahelyteremtés lehetőségét hordozza magában.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés