FARKAS SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság 2000. április 5-ei ülésén tárgyalta meg a mezőgazdasági termelőket megillető tartozások megtérítését garantáló rendszer létrehozásáról szóló H/2391. számú országgyűlési határozati javaslatot, valamint ennek kapcsán a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Mindkét törvényjavaslat önálló képviselői indítványként lett beterjesztve.
Az említett önálló indítványok tárgyalása is nyilvánvalóvá tette, hogy a csődhelyzetbe került élelmiszer-ipari cégek fizetésképtelensége a mezőgazdasági termelőket sújtja, akik ily módon maguk viselik az összes kockázatot. Mindezt mérlegelve döntött úgy a mezőgazdasági bizottság, hogy a mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot nyújt be, amelyben felkéri a kormányt, hogy tekintse át a mezőgazdasági termelőket megillető tartozások megtérítését garantáló rendszer létrehozásának és működtetésének lehetőségét, valamint az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény módosításának lehetőségét oly módon, hogy az a kölcsönös kockázatvállalás mellett biztosítsa a termelői, beszállítói biztonságot, a felvásárlók és a kereskedők piaci tevékenységének rendszerét a terméktanácsok szabályozásán keresztül.
Az agrárpiac működési zavarait mind ez ideig minden jó szándékú törekvés ellenére nem minden esetben sikerült rendezni. Mivel a mezőgazdaság stratégiai ágazat, az agrárpiac működésének biztonságához biztosítani kell a megfelelő garanciákat. Tekintettel arra, hogy a kérdés komplex kezelést igényel, amelynek éppúgy része a termelők biztonságát garantáló rendszer kialakítása, mint az agrárpiaci szabályozás áttekintése és a piac önszabályozó szerepének az érvényesítése, a bizottság a fenti tartalommal a fenti országgyűlési javaslatot nyújtotta be.
Mivel a mezőgazdasági termelés sajátosságait figyelembe véve pár hónapos késedelem is súlyos következményekkel járhat, ezért a mezőgazdasági bizottság kéri az Országgyűléstől (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) önálló indítványa sürgősségi tárgyalását.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés