HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos szokásos módon nagyon szűk körben beszélünk egy nagyon fontos kérdésről, de úgy tűnik, hogy ez most már a hátralévő időszakban is így lesz, mint ahogy az előző két évben is így volt. Azt gondolom, hogy a felsőoktatás jövője megérné azt, hogy ennél nagyobb számban, szélesebb körben vitatkozzunk, beszéljünk róla. Nyilván háromhetes ülésszakban nem várható el a képviselőktől, hogy keddtől péntekig reggel kilenctől éjfélig rendelkezésre álljanak - ennek ez a következménye. Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezen is elgondolkodni.

Az előttünk álló felsőoktatási törvény tervezett módosításának kapcsán négy kérdéssel szeretnék foglalkozni. Az első megjegyzésem az, hogy értetlenül állok az előtt a megoldás előtt, amely tulajdonképpen két teljesen különböző kérdést egy problémakörben kíván megoldani. Nem értem, hogy miért kellene egy törvénytervezetben a közoktatási törvénynek a felsőoktatáshoz semmilyen módon nem kapcsolható módosítását idekapcsolni. Azt gondolom, hogy teljesen külön kellene kezelni azt az egyébként meghatározó jelentőségű, fontos kérdést, hogy a közoktatás rendszerén belül a minőségi javadalmazás új szabályát kívánja a kormány kialakítani az előttünk álló javaslat szerint.

Röviden hadd jelezzem - sokszor elmondtuk már itt a parlamenti plenáris ülésén és máshol is -, hogy úgy gondolom, beleillik abban a centralizáló folyamatba ez a lépés is, ami a közoktatás területén a minőségi bérezés kapcsán előkerül, hiszen az eddigi elképzelések alapján, az eddigi közoktatási törvények szabályozása alapján a minőségi bérezés egész rendszere helyi szintre, az önkormányzat és az óvoda, az iskola, a közoktatási intézmény szintjére volt telepítve. Ehhez képest a jelenlegi szabályozási rendszer ezt is kiveszi a szakma kezéből, és miniszteri rendelettel kívánja megoldani, meggyőződésem szerint abszolút elhibázott módon, a minőségi bérezés belső struktúráját. Most már nemcsak a pénzt veszi el a minisztérium - ugye, idén 10 500 forint jutott volna pedagógusonként minőségi bérpótlékra, ehhez képest szeptembertől lesz 3 ezer forint -, de azt, hogy milyen alapon, kik kapják ezt meg, mely pedagógusok és milyen alapon, a továbbiakban a törvénytervezet szerint, ha ezt így elfogadja a parlament - és sajnos nincsenek nagy reményeim abban a vonatkozásban, hogy nem fogadná el -, akkor ezt a kérdést is miniszteri rendelettel fogják szabályozni. Nyilván már hallottuk a hangokat, sőt megelőzte a szabályozást a miniszter és a minisztérium vezető tisztségviselőinek nyilatkozata, miszerint például a minisztérium által fontosnak ítélt, meggyőződésem szerint teljesen felesleges pénzkidobást jelentő "minőségfejlesztés" című újabb luftballonra fogják elkölteni, hiszen aki iskolában belül járt, pontosan tudja, hogy a minőségfejlesztés ügye az iskola, a pedagógusok, a szülők, a helyi társadalom ügye, és nem a mindenkori miniszterek kormányzati kérdéseként merül fel.

A magunk részéről ezt a törvénymódosítást semmilyen formában nem fogjuk tudni támogatni, és azt gondolom, hogy nagyon rossz úton jár az a kormányzat, amely ezeket a fajta centralizációs folyamatokat kívánja minden szinten, most már a minőségi bérezés szintjén is erősíteni.

Áttérve a felsőoktatási törvénytervezetre, összességében azt gondolom, hogy alapvetően elhibázott ez az egyébként nem túl nagy terjedelmű törvénymódosítási kísérlet. Három pontjáról szeretnék röviden beszélni. Nyilván vannak olyan formai elemei, amelyekkel most, az általános vita eme részében nem érdemes foglalkozni, de a részletes vitában ezekre is ki kell térni: ilyen a Felsőoktatási Tudományos Tanács összetételének, a Magyar Akkreditációs Bizottság összetételének ügye, mert a magam részéről itt is látok egy csomó problémát, de talán itt lehet korrigálni a törvény tervezetét módosító indítványokkal - hátha erre fogadókész a minisztérium, illetve a parlamenti többség.

Azonban van három olyan kérdés, ahol meggyőződésem szerint alapvetően, elvileg is rossz úton jár a kormányzat, amikor változtatni kíván. Az egyik ezek közül az egyetemi, főiskolai tanári kinevezés központosítása. Én az ebben a törvénytervezetben leírt módszert minden szempontból központosítónak ítélem meg; úgy gondolom, hogy a magyar egyetemek és főiskolák belső autonómiája jelentős mértékben sérül a törvényjavaslat következtében. Az az elképzelés ugyanis, amelyik olyan vétót épít be a rendszerbe, aminek a következményét sem lehet igazán tudni, hiszen nem derül ki a törvény tervezetéből, hogy mi van akkor, ha nem ért egyet a Magyar Akkreditációs Bizottság az egyetemi, főiskolai kinevezéssel; az derül ki, hogy visszaadja az intézménynek a miniszter a kinevezési javaslatot, de hogy mit csinál ezzel az intézmény, az ebből a törvénytervezetből nem derül ki, amit a szabályozás hiányának lehet tudni.

Még egyszer mondom, hogy alapvetően elhibázottnak tartom azt a fajta oktatáspolitikát, amely azt gondolja, hogy a miniszternek vagy a miniszter által működtetett szakmai testületeknek joga, lehetősége van abba bele szólni, hogy egy egyetem, főiskola kit, milyen formában kíván kinevezni egyetemi tanárnak, főiskolai tanárnak. Azt hiszem, ideje lenne végre tudomásul venni, hogy Magyarországon az emberek felnőttek, felnőtt módon tudnak viszonyulni a dolgaikhoz, felnőtt módon képesek eldönteni egyetemi tanácsban ülő emberek, hallgatók, egyetemi oktatók, professzorok azt, hogy ki, mire és hogyan érdemes, és ezt a kérdést - mint ahogy a világ minden részén - maguk az egyetemek és főiskolák kezelni tudják.

(12.50)

Érthetetlen és elfogadhatatlan ezen a ponton is a centralizációs törekvés, nem tudni, milyen célokat szolgál. Ha valaki a minőségbiztosítást kívánja erősíteni, amivel egyébként a magam részéről egyetértek, akkor olyan normatív rendszereket kell kidolgozni, azokat a normatív elemeket kell megerősíteni, ami lehetővé teszi azt, hogy a minőségbiztosítás keretében a feltételek szintjén erősítsen. Ha úgy látja, hogy erre szükség van, ezt tegye meg, de semmiképpen nem teheti meg, hogy az egyetemi, főiskolai autonómiába ilyen durván beavatkozzék. Azt gondolom, hogy sajnálatos módon ez a lépése is jellemző a kormányzatnak, és amennyire a vitát követni lehet, ez is egy olyan dolog, ami természetesen meg lesz szavazva itt, a parlamentben. Szomorúan látom ezt a magam részéről. Egyébiránt érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy az érintett szervezetek - Rektori Konferencia, Főigazgatói Tanács - is azt gondolják, legalábbis azt olvassuk a nyilatkozataikból, hogy számukra is elfogadhatatlan ez a fajta változtatás.

A másik kérdés az egyházi felsőoktatási intézmények kérdése. Sokszor vitatkoztunk a parlamentben az elmúlt időszakban erről a kérdésről. Alapvetően más irányt képviselünk a magunk részéről, mint a parlamentben, nemcsak a kormányzótöbbség, hanem a másik két ellenzéki párt is, amennyire követni tudom az ő álláspontjukat. A magam részéről itt is elmondtam, ugyanezen a helyen néhány évvel ezelőtt, hogy alapvetően elhibázottnak tartom, tartottuk az SZDSZ részéről a Vatikánnal kötött megállapodást. Azt gondolom, hogy nem helyénvaló az egyetemi, főiskolai körben kiemelni az egyházi felsőoktatási intézményeket. Azt gondolom, hogy Magyarországon kétféle felsőoktatási intézmény létezik: állami és nem állami.

Ennek megfelelően számunkra teljességgel elfogadhatatlan és azt hiszem, hogy Európától messze vezető az a fajta szabályozási modell, ami most megerősödik ezzel a törvénymódosítással, miszerint az egyházi intézmények, az egyházi felsőoktatási intézmények kvázi állami intézményként fognak működni, finanszírozási szempontból teljesen azonos módon kezelve, mint az állami intézményeket. Ugyanez a törvénytervezet egyébként egy másik lépésével abszolút hátrányba helyezi az alapítványi, magán-felsőoktatási intézményeket. Tehát egyszerre két lépést tesz, egyrészt megerősíti, természetesen nem minden egyházi intézményt, hanem csak azokat az egyházi intézményeket, amelyeknek megállapodása van a kormányzattal. Pokol Béla képviselőtársam, ha jól értem, az előbb ezt támogatta, amit én elképesztőnek és az egyházak egyenlő kezelése egyik legrosszabb gondolatának látok, ha tetszik, a világnézeti szabadság megsértésének a törvény tervezetében. A magam, illetve az SZDSZ részéről azt tudom mondani, hogy semmilyen formában nem tudjuk támogatni azt az irányt, amely egy harmadik típust hoz létre a felsőoktatási intézmények között.

Azt gondolom, ha egy kormányzat segíteni akar az egyházi intézményeknek, ez neki szíve joga és helyénvaló is, ha ezt ő úgy látja fontosnak. Azt gondolom, hogy az egyház a civil szervezetek egyik lényeges szereplője Magyarországon, bármilyen is az az egyház. Ennek megfelelően az egyházi tevékenységet támogatni kell, ez helyénvaló. A támogatásnak azonban nem ez a módja. A támogatásnak lehet az a módja, hogy egy állam a parlamenten, a kormányzati többségen keresztül növeli, mondjuk, az egyházak támogatását. Lehet az a módja - azt gondolom, hogy ez a legkulturáltabb módja -, hogy az állampolgárokat hozza olyan helyzetbe, hogy saját maguk támogathassák az általuk választott egyházakat. Az általunk még az előző kormányzati ciklusban bevezetett úgynevezett 1 százalékos, második 1 százalékos törvény erre próbált meg utat engedni.

A magam részéről el tudnám azt fogadni, támogatni tudnám, ha valakik azt vetnék föl, hogy kevés az 1 százalék, legyen ennél nagyobb összeg, ami rendelkezésre áll az állampolgárok számára, hogy eldöntsék, saját adójukból melyik egyházat és milyen mértékben kívánják támogatni.

Úgy látom, hogy... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnézést, elnök úr, tudomásom szerint egy ajánlás ez a tíz perc, nem kötelező érvényű, ha jól olvastam...

Forrás: parlament.hu