KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bánk Attila frakcióvezető úr az imént egyféle módon közelített a köztársaságielnök-választás kérdésköréhez, én most egy másikfajta módon szeretném ugyanezt megtenni.

A hét végi kisgazda kongresszuson lényegében az történt, amit vártunk: szinte egyhangúlag Torgyán elnök urat jelölték köztársasági elnöknek, aki a jelölést nem fogadta el. A döntés indokával kapcsolatban különféle vélemények léteznek, én ezekkel most nem kívánok foglalkozni. A lényeg: tovább lebeg a köztársasági elnök jelölésének kérdése, a jelölt személyének a kérdése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hónapok óta hovatovább az a látszat keletkezik, hogy az elnöki pozícióról szóló, az elnök személyéről szóló döntés alkumechanizmusokon keresztül politikai hoci-nesze alapon fog eldőlni. Nekünk az a véleményünk, hogy a legfontosabb közjogi méltóság személyének kiválasztása esetében ez a fajta eljárás méltatlan; méltatlan a Magyar Köztársasághoz és méltatlan annak Országgyűléséhez.

Lenne más út, tisztelt képviselőtársaim, hiszen a hétvégi döntés után megnyílt a lehetősége a minél szélesebb támogatottságú jelölt kiválasztásának.

A helyzet nem hasonlítható 1990-hez, mert hadd emlékeztessek arra, hogy 1990-ben a legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt állapodott meg a jelölt személyét illetően, a rendszerváltás pillanatában olyan jelöltet keresve, akit addigi életútja predesztinál az elnöki pozíció betöltésére, és őt találták meg Göncz Árpád személyében.

(13.10)

De nem hasonlítható a mai helyzet 1995-höz sem, hiszen az akkori jelölt, Göncz Árpád előtte öt éven keresztül elnök volt, közmegbecsülésnek örvendett, a legnépszerűbb politikusa volt évek óta az országnak, rendkívül magasra állította a mércét, és a közvélemény nagyon jelentős, széles körű megelégedése mellett végezte tevékenységét. Az ellenzék akkor saját jelölt állításával jelezni akarta különállását. Ezzel mi nem értettünk egyet, de ez természetesen az akkori ellenzék joga volt.

Most, tisztelt képviselőtársaim, ahogy említettem, lenne az eddigiektől eltérő, más út. Nem kifogásoljuk természetesen azt, ha a kormánypártok egyeztetnek, és ha a kormánypártok jelölnek. Ugyanakkor azonban kívánatosnak tartanánk egy ilyen fontos kérdésben, amikor a nemzet egységét megtestesíteni hivatott személy kiválasztásáról van szó, hogy a jelölt személye mögé kíséreljük meg a minél szélesebb politikai támogatás kialakítását.

Ezért azt javasoljuk azoknak, akik ebben a kérdésben most tárgyalnak, hogy tegyenek kísérletet arra, hogy hosszú idő után ismét először a politikai pártok jussanak megegyezésre a legfőbb közjogi méltóság pozícióját a jövőben betölteni hivatott személyt illetően annak érdekében, hogy az egység, amit ő megtestesíteni hivatott, már az első szavazás alkalmával a politikai pártok részéről is kifejezést, illetve támogatást nyerjen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu