SIBAK ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen egyetlen adatot vagy egy jellemző momentumot szeretnék mondani annak igazolására, amit mondtam.
Balaton-parti település Balatonrendes, ahol hat év alatti gyerek nincs. Ez azt jelenti, hogy kimaradt már egy jelentős korosztály. Három település üzemeltet ott egy iskolát. Most azon gondolkodnak, hogy ezt az iskolát is föladják, mert egyszerűen a születések száma annyira lecsökkent, hogy nem sok értelme van fenntartani. Lehet, hogy most még kitartanak egy-két évig, és azt a néhány gyereket benne nevelik, mert szeretnék, ha megmaradhatna a településeknek legalább ez az intézmény. És hiába próbálkoznak azzal, hogy mindenféle kedvezményt nyújtanak a fiataloknak, ha nem mennek oda, mert egyébként az általános feltételek, az általános szolgáltatások a napi élethez, az ottani állandó élethez nem elegendőek.
Üdüléshez bizonyára nagyon szép és nagyon jó, egy hétig, két hétig. Erre mondtam azt, hogy ha lehet, ezt próbáljuk megállítani, próbáljuk elkerülni, és úgy fejleszteni ezt a valóban nagy értéket, úgy megőrizni ezt a valóban nagy értéket, hogy vele együtt az ott élő embereket is meg tudjuk őrizni. Természetesen nem Balatonfüredet kell félteni, hogy elnéptelenedik - vagy akár Tapolcát, Keszthelyt -, hanem pontosan azt, ami különlegessége a Balaton-felvidéknek: ezeket a kis falvakat. Ezek érdekében szóltam.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés