DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok arról az ügyről, hogy az áprilisban közzétett statisztikák szerint az elmúlt időszakban Magyarországon 25 százalékkal csökkent az öngyilkosok száma. Ez örvendetes hír egyrészt azért, mert az élet- és haláltusában vergődők többsége, mára legalábbis, az életet választja, továbbá népességünk súlyos csökkenésében minden emberre szükségünk van. Hazánk ebben az évszázadban sajnos az öngyilkosok tragikus listáján mindig az első tíz között volt, a Szovjetunió megszállása és a Magyar Kommunista Párt diktatúrája alatt azonban közel másfél évtizeden át a szomorú első helyre kerültünk.

Az öngyilkosság általános okai között a fizikai és a lelki válság, a munkanélküliség, a nélkülözés szerepel; ehhez hozzájárul az elnyomásban, legyen az fasizmus vagy kommunizmus, hogy az emberi jogok gyakorlatát meggátolják, lehetetlenné teszik. Elhangzott Bécsben, az Emberi Jogok Egyetemes Kiáltványának nagy világkonferenciáján, hogy az emberi jogok gyakorlatának megtiltása rettenetes nagy kárt okoz az ember egyéniségében, az idegeiben, s természetesen a jellemében.

Szeretnék az általános okokon kívül az okok között megemlíteni egy olyant, amely ritkán hangzott el, különösen nem olyan személytől, aki, úgy érzem, abban az időben hivatalosan elismert, vezető egyéniség volt. Az 1980-as években New Yorkban járt Vas Zoltán, a kommunista párt egyik vezetője, és felkereste Varga Bélát, a nemzetgyűlés és a politikai emigráció elnökét, aki meghívta őt vacsorára, és rajtuk kívül jelen volt még Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt főtitkára, neves író és jómagam. A beszélgetés őszinte hangnemben zajlott, mindenről beszéltünk, a nyugati és a hazai helyzetről, főleg a hazairól, és ezt kérdeztem Vas Zoltántól a vacsora végén: "Mi az oka annak, hogy hazánk az egyesült nemzetek statisztikája szerint - amelynek szorgos kutatója voltam - az öngyilkosok világlistáján már hosszú ideje az első?" A humanista Vas Zoltán így válaszolt: "A reménytelenség." Ehhez a kérdéshez kapcsolódott a második és utolsó kérdésem hozzá, amely így szólott: "Te, aki közel tizenöt évet ültél Magyarország különböző börtöneiben a kommunista meggyőződésedért, te még láttad Lenint, Sztálinnal is találkoztál, hazatérésed után részt vettél a vezetésben, az átalakulásban, itt, Varga Béla, Kovács Imre és előttem, mondd meg őszintén, mi maradt meg neked a kommunizmusból?" "Semmi!" - hangzott a válasz.

Igen tisztelt Országgyűlés! Ebből a "semmiből" nőttek ki azok a senkik, akik semmibe vették az emberi jogok gyakorlását, az emberi méltóság megbecsülését, az esélyegyenlőséget, vagyis elültették a reménytelenség magvát.

Pár nappal ezelőtt ünnepeltük e Házban az első szabad választás tízéves évfordulóját, s helyesen jegyezte meg a köztársasági elnök úr és Kövér László elnök úr, hogy ez valóban az '56-os forradalom és szabadságharc gyümölcse. Hazánk független lett, népünk szabad, mindenki szabadon és félelemmentesen gyakorolja alapvető jogait, az emberi személy méltóságának megbecsülését az iskolában tanítják és gyakoroljuk. Úgy érzem, ami a legfontosabb, az esélyegyenlőség érvényesülése is érezhető.

Amennyiben ez tovább folytatódik és a történelmi egyházak tanítása is szélesedik, akkor az emberek még megszerezhetik a tudáson kívül és mindazok mellé, amit elmondtam, a hitet, amely, úgy vélem, életünk legnagyobb ereje és a legbiztosabb iránytűje.

Igen tisztelt Országgyűlés! Bízunk abban, hogy az emberek érzik, hogy reményük van a fejlődésre, reményük van az esélyegyenlőség megvalósítására, és ha még hitük is van, akkor azokból a válságokból, amelyeket sokan-sokan átélnek vagy belekerülnek azokba, a nagy vitában, a nagy válságban, a nagy küzdelemben a reménység mellett mégis az életet választják. Úgy érzem, ebben a munkában mindnyájunknak részt kell venni.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu