BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót. Mindenképpen föl kell hívnom a figyelmét Bauer képviselő úrnak arra, hogy a beszéde elején egyébként nem azt a kifejezést használta, amit a beszéde közben később. Kifejezetten arról beszélt, hogy a kerületek vetik ki a helyi adókat.
Elhiszem, képviselő úr, hogy a hosszú beszédje alatt meg is ismerte a javaslatot, mert a javaslat egészen rövid, meg lehetett tanulni közben is - a beszédje elején egészen másról beszélt.
Ha már ön említette ezt a példát, a köztársasági elnök példáját, az a véleményem, hogy ebből a megállapodásból nagyon jó javaslat született. Semmi másra nem teszünk most javaslatot, mint arra, hogy a főváros továbbra is megkapja azt a jogot, hogy helyi adót vethet ki - mert ez önkormányzati alapjog -, ugyanakkor a kerületeknek egyetértési joguk van, magyarul le kell ülni, meg kell beszélni, át kell gondolni, és olyan megállapodásra kell jutni, ami mindenkinek jó.
Még egyszer szeretném elmondani - bár ön is említette -, hogy a fővárosi kerületek képviselő-testületét, polgármestereit ugyanazok a polgárok választották, mint a Fővárosi Közgyűlést vagy Demszky Gábort.
(20.50)
Magyarul, én nem hiszem azt, ha korrekt emberek leülnek, tárgyalnak egy ilyen fontos önkormányzati alapjog tekintetében, mint a helyi adó kérdése, és képesek megállapodni, az a fővárosi lakosok számára, a budapestiek számára rossz döntés lenne. Mi semmi mást nem teszünk, azt készítjük elő ezzel a törvény-visszaállítással, hogy újra legyen mód és lehetőség az egyeztetésre, és ne kizárólagosságot kapjon a főváros. Meggyőződésem, hogy mivel az ilyen típusú javaslatokból, a megegyezés szándékából jó gondolatok szoktak születni, így ez lesz a főváros vonatkozásában is.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés