HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem akarnék visszaélni a türelmükkel, már csak azért sem, mert az általános vitában lényegében elmondtam erről a lesújtó véleményemet, véleményünket, tehát nem ismétlem ezt meg, csak jelezném, hogy elegánsnak és bölcsnek tartanám magam is, ha ebből a törvénytervezetből kikerülne ez a passzus, azt gondolom, hogy ez így nem fér el. Itt van az Igazságügyi Minisztérium jeles képviselője is mint törvény-előkészítő, érdemes lenne elgondolkozni azon, jó megoldás-e. Ilyen alapon a helyi önkormányzatokról szóló valamelyik passzus is itt szerepelhetne a felsőoktatási törvényben mint módosító indítvány, vagy ad absurdum, tudomásom szerint az alapítványi iskolák megkeresték a minisztériumot azzal a szerintem teljesen jogos problémával, hogy kimaradt a költségvetési törvényből a diáksport támogatásának számukra juttatott része, ami alkotmányellenes, törvénytelen, állítólag hiba történt, ilyen alapon itt lehetne még egy harmadik pont: és egyben módosítjuk a költségvetési törvényt ezen a pontján, hogy...
Azt gondolom, ez nagyon-nagyon rossz üzenet, rossz eljárás, az egész törvényalkotást, a parlamentet mélységesen lejárató lépés. Számomra érdekes lehet az a kérdés, amit képviselőtársam az előbb feltett, hogy ez a kicsike zárójeles passzus mennyire volt egyeztetve például a szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel. Tehát azt javaslom, hogy az elegancia és békesség kedvéért fontolják meg azt, hogy ezt a kis módosítást vegyék ki a felsőoktatási törvény módosításának egészéből. Már csak azért is érdemes ezen elgondolkodni - mint ahogy azt az általános vitában többen felvetették, magam nem ezek közé tartozom -, mert így legalább lehetővé tennék olyanoknak, akik esetleg el tudnák fogadni a felsőoktatási törvény módosítását módosításokkal, összességében, hogy ezt meg is tudják tenni.
A dolog tartalmi részét sem akarom hosszasan húzni, elég világos ez ügyben az álláspontunk. Én meg vagyok arról győződve, hogy óriási hibát követ el akkor a minisztérium, amikor a miniszter kezébe adja a helyi szintű, iskolai szintű minőségi elemek biztosítását. Elég jelentős pénzt költ el idén, tudomásom szerint majd 1,6 milliárd forintot különböző módokon a költségvetés, a minisztérium minőségbiztosításra. Ezek a pénzek nem az iskoláknál, nem azoknál a pedagógusoknál landolnak, amelyek ténylegesen végzik a minőségbiztosítás helyi szintű ellenőrzését, magát a minőségbiztosítást csinálják, hanem a legkülönbözőbb cégeknél, a Dunaferrtől kezdve - nyilván nagyfokú iskolai tapasztalattal -, a Gallup közvélemény-kutató intézményen keresztül a műanyagiparban a minőségbiztosítás területén tapasztalatot szerzett cégekig.
Javaslom megfontolni, ha ténylegesen finanszírozni akarják azokat a pedagógusokat, akik dolgoznak azon, hogy önfejlesztő, önellenőrző módon szembenézzenek azzal, hogy hol tart az iskolájuk, mert ezt nagyon lényeges, alapvető kérdésnek tartom - nem hívnám minőségbiztosításnak, normál pedagógiai gyakorlatnak hívom a magam részéről, a saját iskolámban régóta gyakoroljuk, azt gondolom, minden normális iskola egyébként ezt így csinálja, ha erre van pénz, az nagyszerű, ha 1,6 milliárd van, ez is nagyszerű -, ezt a pénzt oda lehet adni miniszteri megkötéssel pályázati utakon, normatívan, ahogy tetszik, a minőségbiztosítás érdekében. De hogy a 10 500 forintról először 1500-ra csökken, majd valamennyire, azt gondolom, talán közös eredményként 1500-ról felemelkedik 3 ezer forintra, és ősztől belép végre valamilyen módon, kis differenciálás lehetőségét biztosítva, erre azt mondani, hogy igen, ez van, de mi mondjuk meg azt, hogy mire lehet használni, ez nagyon-nagyon rossz irány. Szerintem ez szereptévesztés, megint annak a kérdésnek a rossz rögzítése, hogy hol is történnek a fontos dolgok. Ki tudja azt megmondani, hogy mi a minőségi munka egy iskolában? Nincs az a miniszter, aki meg tudná ezt mondani, hogy milyen szempontok alapján lehet ezt eldönteni, ezt az iskola belső világa tudja; tudják a szülők, tudják a gyerekek, és tudják a pedagógusok.
(19.50)
Tudhatja egyébként még az önkormányzat is, ha törődik az iskolájával, de egészen biztos az, hogy nem tudja az állam. Ezt a fajta beavatkozást nem lehet érteni. Sokan vagyunk, főleg az idősebb korosztályból, az önök pártjából is sokan vannak, akikkel közösen dolgoztunk azért a '80-as évek második felében, hogy ne olyan rendszer működjön Magyarországon, ahol a központi akarat érvényesül helyi szinteken.
Amikor a múltkor erről beszéltünk, úgy tűnt nekem, hogy talán van, ha nem is egyetértés ebben a dologban, de bizonyos korrekciókat be tudnának esetleg vezetni. Ezt a módosító indítványok között nem láttuk valamiféle kompromisszumként, mondjuk, valaki azt mondta volna, hogy a minőségi bérpótléknak csak egy része az, ami ilyen formában felhasználható. Nyilván, mi ezt nem fogjuk javasolni, mert én a magam részéről végtelenül nem értek egyet az egésszel, de meg kellene fontolni, hogy hova vezet ez a fajta lépés, milyen jogosítványt von el egy pedagógusközösségtől vagy akár egy iskolaigazgatótól. Miért kellene ezeket a jogosítványokat elvonni? Miért gondolják önök, hogy ezt jobban tudják?
Gyakorló pedagógusként, iskolavezetőként nyugodt szívvel tudom önökkel közölni, hogy alkalmasak ma Magyarországon az iskolák annak a kérdésnek az eldöntésére, hogy milyen feladatra, milyen többletfeladatra és milyen arányban tudnak többletforrásokat biztosítani, ha van többletforrás. Fontolják ezt meg! Nincsenek nagy illúzióim ebben a kérdésben sem, de fontolják ezt meg, hátha nem újabb rombolás irányába megyünk, hanem talán valamiféle építkezés is lehet ebből.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés