CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A jelenleg hatályban lévő törvény szerint a biztosítási alkuszi tevékenységet folytató gazdasági társaságoknak mindenkor káreseményenként legalább 25 millió forint összegű felelősségbiztosítással vagy ugyanennyi vagyoni biztosítékkal kell rendelkeznie. A javaslat ezt az összeget négyszeresére, 100 millióra emeli föl. Az emelés irreális és teljesíthetetlen, mert a biztosítási alkuszi tevékenységet folytatók ennek a költségeit nem tudják kigazdálkodni.
A 100 millió forintos felelősségbiztosítás megkötése azért sem szükséges, mert a biztosítási alkusznak a 25 millió forintot meghaladó biztosítási értéknél már be kell mutatnia a biztosítási szerződést a revízió végett. Így tehát fel sem merülhet az a lehetőséget, hogy olyan rossz szerződés kerül megkötésre, amellyel a biztosítási alkusz az ügyfélnek 100 millió forint kárt okozna.
Így a módosító indítványomban azt javaslom, hogy a 100 milliós összeghatár nagyon magas, és ez az összeghatár legfeljebb 50 millió legyen, de itt is lehessen a rugalmas mozdulás céljából esetleg figyelembe venni azt, hogy az éves inflációkerettel növelve, de semmi esetre sem 25 millióról 100 millióra, mert ez is a szakosított biztosítók és a kis biztosítók halálát jelenti.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés