DR. MOLNÁR JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! A novaji és ostorosi gazdák részaránytulajdon körüli kálváriája már több mint öt éve tart, a földkiadó bizottság akkor hívta össze a két község tulajdonosait a földek kimérésével kapcsolatos tudnivalók ismertetésére. Dönteni kellett, szántóföldből, szőlőből, legelőből, erdőből ki milyen arányban kéri ki a tulajdonát. A legjobb szőlőből azonban csak két tábla állt rendelkezésre. Tudható volt, mindenkinek nem juthat ebből, ezért közösen úgy határoztak, minden tulajdonos földje aranykorona-értékének 30 százalékáért szőlőterületet kapjon, a többit szántóban, legelőben, erdőben mérethessék ki. Pár nap múlva sorshúzással döntötték el a szőlőföldek kimérésének sorrendjét, amit a földkiadó bizottság előtt aláírásával mindenki igazolt.
Néhány hónap múlva azonban az aláírók közül öten megfellebbezték az egyezséget, ők a teljes aranykorona-értékért szőlőt kértek a két táblában. Az ötök fellebbezését évekig tartó bírósági perek sorozata követte. A többség, több mint négyszáz ember azóta is ragaszkodik a 30 százalékos szőlőrészigényéhez, míg az ötök szintén kitartanak követelésük mellett, 100 százalékban szőlőt kérnek, sőt az azóta vásárolt aranykoronájukért is szőlőt kérnek. A perek miatt senkinek sem jegyezhették be tulajdonát az öt éve jóhiszeműen művelt, magáénak hitt szőlőre.
Ez év április 5-én már majdnem létrejött az egyezség egy novaji helyszíni fórumon a megyei FM-hivatal, az FM képviselői és természetesen a részarány-tulajdonosok között, ezután az FVM gondolta meg magát, és új határozat hozatalára más megye FM-hivatalát kérte fel.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor nyugodhatnak meg végre a kedélyek Ostoroson és Novajon? Miért hiszi azt a minisztérium, hogy bölcsebben tud dönteni Budapesten vagy Székesfehérváron, mint a saját megye képviselői? Meddig lehet (Az elnök csenget.) jogbizonytalanságban tartani négyszáz gazdát?
Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés