DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Interpellációjában ön sok mindenről beszélt, én mégis arra hagyatkozom, hogy a kérdéseire adjak választ.
Mindkét nyomozás során Interpol-megkeresés alapján bizonyossá vált, hogy a cégbíróságon bejegyzett személyi adatok valós személyhez köthetőek. Kaya Ibrahim Németországban vendégmunkásként tartózkodó török állampolgár. A német hatóságoktól kért anyag 2000. április 27-én érkezett meg. Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodától május 17-én érkezett meg a nyomozó szervhez a fordítás. Most van folyamatban a jegyzőkönyv tartalmának értékelése, valamint az ebből eredő további nyomozati feladatok meghatározása. Az azonban már most is megállapítható, hogy Kaya Ibrahim semmilyen formában nem vállalja szerepét az ügy által érintett adásvételnél.
Josip Tot horvát állampolgár esetében a bűnügyi jogsegélyi megkeresés 1999. november 2-án a Fővárosi Főügyészségen keresztül jutott el Horvátországba. Erre válasz még nem érkezett.
Az előbb elmondottak alapján feltehető, hogy mindkét esetben valós személyről van szó, azonban az, hogy a két személynek milyen szerepe volt a cselekmények elkövetésében, egyelőre nem világos. Ez csak a büntetőeljárások lefolytatásával tisztázható.
Információim szerint olyan büntetőeljárás a rendőrségen nincs folyamatban, amelyben Körmendy-Ékes Judit tanúkénti kihallgatása indokolt lenne. Kérem a képviselő urat, ha ilyen ügyről tudomása van, jelezze.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés