DR. KALTENBACH JENŐ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel köszöntöm az Országgyűlés megjelent képviselőit, külön tisztelettel köszöntöm az országos nemzetiségi önkormányzatok megjelent elnökeit és kedves vendégeinket.

Tisztelt Országgyűlés! Aligha található az országgyűlési biztos kötelezettségei között fontosabb, mint hogy évente visszatérve beszámoljon a munkájáról annak a testületnek, amelytől a megbízatását elnyerte. Ez minden évben írásban is megtörténik, egy-egy viszonylag terjedelmes kötet formájában, bár összehasonlítva a kollégáiméval, én mindig kíméletes szoktam lenni a tisztelt Országgyűléshez. És kedves kötelességemnek teszek eleget akkor is, ha lehetőséget kapva, néhány mondatban röviden kiemelem azokat az általam nagyon fontosnak tartott, alapvető témákat, amelyek az adott évben jellemzőek voltak a saját területemen.

Két fontos témát szeretnék kiemelni. Ezúttal nem egyes meghatározott ügyek voltak az igazán jellemzőek az elmúlt évre, hanem két meghatározó, elvi jelentőségű téma, amely az elmúlt év eseményeit utólag, újra rekonstruálva, meghatározónak tűnik a munkánkat illetően. Ez remélhetőleg a jelentésből is kiviláglik.

Az egyik fő téma a megkülönböztetés elleni fellépés - használjuk ezt a kifejezést -, nemzetközileg ismertebb nevén az úgynevezett antidiszkriminációs jogalkotás. Ennek a célja nem más, mint hogy az alkotmányokban, így a Magyar Köztársaság, de a legtöbb európai ország alkotmányában rögzített egyenlőségi elv, megkülönböztetéstől való mentesség, megkülönböztetési tilalom rendelkezését igyekezzünk a jog eszközeivel valóságossá tenni. Hiszen tény, hogy ezek a deklarációk - ezt mutatja egyébként az a tevékenység, amely ezzel kapcsolatban az elmúlt évben folyt - sokszor csak deklaráció szintjén léteznek, és ezek tényleges megvalósításához további jogi szabályozás látszik szükségesnek.

Engedjék meg, hogy utaljak néhány nemzetközi, európai eseményre, amely ezt a tételt igazolni látszik. Egyrészt rendkívül fontosnak tartom azt a tényt, hogy az Európa Tanács az 1993-as bécsi csúcsértekezletén létrehozta a rasszizmus és intolerancia elleni európai bizottságot, amelyik öt éve végzi a tevékenységét.

(9.40)

Ezt azért is hoztam szóba, mert éppen március 21-én hozta nyilvánosságra a Magyarországról szóló második jelentését. Ebben a grémiumban folyik az Európai Emberi Jogi Konvenció 14. §-ának újrafogalmazása; ez a munka a közeljövőben várhatóan befejeződik, és ez a paragrafus az eddigieknél hatékonyabb eszközként kerül majd megfogalmazásra, legalábbis remények vannak erre.

Nem kevésbé fontos az Európai Unióban folyó jogalkotási munka, hiszen túl azon, hogy ez egy kétségkívül jelentős grémium Európában, azért is fontos, mert Magyarország deklaráltan egyik alapvető céljaként tűzte ki, jelölte meg az Unióhoz való csatlakozást, és remélhetőleg erre minél előbb sor fog kerülni. Az Európai Unió ebben a témában az amszterdami szerződés 13. §-ában tette le a garast, és azóta folyik ennek a szakasznak az aprópénzre váltása - ha szabad így kifejeznem magam -, amelynek állomása egyrészt a nemek közötti egyenjogúságot meghatározó, szabályozó EU-direktíva; és elkészült egy hasonló direktívatervezet, amelynek az elfogadása szintén ebben az évben várható, amely ezúttal az etnikai megkülönböztetés mindenféle formája ellen igyekszik hatékony eszközzel fellépni.

Természetesen nem azért foglalkozom ezzel a témával részletesebben, mert külföldi események ezt indokolják, hanem azért is, mert a hazai helyzet is indokolttá teszi, hogy ezt a fontos kérdést újra és újra napirendre tűzzük. Az elmúlt évben ezen a területen a következők voltak általában jellemzők.

Az egyik terület, ahol a legsúlyosabban jelentkezik a probléma, az az úgynevezett hatósági diszkrimináció, a hatósági megkülönböztetés, és ezen belül is, tekintettel arra, hogy a szervezet, amelyikre utalni szeretnék, a leginkább van abban a helyzetben, hogy szabadságjogokat korlátozzon, tehát indokolt, hogy a rendőrségre, az egyenruhás szervezetekre különösen nagy figyelmet szenteljünk ebben a relációban.

Azt kell hogy mondjam, hogy az előbb hivatkozott ECRI-jelentés is utal arra, hogy ezen a területen jelentős javulásra van szükség, ugyanakkor természetesen azt sem hallgathatom el, hogy az elmúlt évben ugyanúgy, mint a megelőzőben, kétségkívül történtek pozitívnak nevezhető intézkedések, hiszen e tekintetben javult a rendőrség és az érintett roma közösség kapcsolata; számos együttműködési megállapodás született különböző rendőri hatóságok és cigány önkormányzatok között. A rendőrség képzésében is megjelent egy olyan tananyag, amely a problémára való jobb felkészítést célozza. Sajnos nem sikerült jelentősen előrelépni abban a tekintetben, hogy a rendőrség állományába több olyan cigány fiatal kerüljön be, aki a rendőrség - idézőjelben szólva - "egyszínűségét" oldja.

A másik fontos terület ebben a relációban az önkormányzatok területe, hiszen tény, hogy az állampolgárok ügyes-bajos ügyeik legnagyobb részét az önkormányzatokkal kapcsolatban bonyolítják le, ezért különösen jelentős, hogy az önkormányzatoknál folyó munka lehetőleg megfeleljen az ezzel kapcsolatos követelményeknek.

E téren hadd utaljak egy kritikusnak is nevezhető témára, ez pedig a lakhatás kérdése. A tisztelt Ház előtt fekszik egy törvényjavaslat ezzel kapcsolatban; már csak ezért is indokoltnak tűnik, hogy ezzel röviden foglalkozzam. Természetesen az általam képviselt hatóság sohasem nyújt kezet és sohasem ért egyet jogsértő magatartással, és nem ismerünk semmi kifogást vagy mentséget a jogsértésre. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az ezen a területen követett magatartás, politika rendkívül differenciált, sokoldalú, és sokféle szempontot kell figyelembe venni.

Hadd mondjak ezzel kapcsolatban, mondjuk, kettőt. Gönczöl Katalin kolléganőm is utalt a gyámügyi szabályokra. Ha igaz, hogy az ifjúság védelméről szóló törvény szerint szociális okból ma már senkit nem szabad állami gondozásba venni, hogy szociális okokból nem szabad a családokat szétszakítani, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy a lakhatás területén jelentkező igen súlyos konfliktussal fenyegető problémák hogyan értelmezhetők ebből a szemszögből.

Egész konkrétan arról van szó, hogy a kilakoltatások eredményeképpen utcára kerülő családoknál úgyszólván elkerülhetetlen a gyámügyi intézkedés, ami nagyon súlyos konfliktushoz vezet nemcsak a családon belül, hanem a törvény harmonizációját tekintve is. Azt kell hogy mondjam, hogy itt különböző érdekek ütköznek egymással, és a jogalkotónak az a feladata, hogy ezt az ütközést lehetőleg minél harmonikusabbá tegye - idézőjelben szólva -, hogy összeegyeztesse azokat az érdekeket, amelyek a két oldalon jelentkeznek, és hogy ne kerüljön feloldhatatlan ellentmondásba az egyik követelmény a másik követelménnyel. Természetesen ez csak úgy lehetséges, hogy valamelyik érdeknek prioritást adok a másikkal szemben. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy amikor dönt erről a kérdésről, legyen tekintettel erre, és a megfelelő prioritásokat válassza.

A másik következmény a hajléktalanság. Az önkormányzatok, miközben az egyik oldalon természetesen jogosan védik az önkormányzati tulajdont, egyben közhatóságok is, és milyen ilyeneknek, szembe kell nézniük saját intézkedésük következményével is, tehát azzal, hogy a kilakoltatások eredményeképpen hajléktalan családokkal kell konfrontálódniuk, és az ő problémájukat kell kezelni. Megfontolandó tehát, hogy melyik megoldás látszik igazán konformnak mindazokkal az értékekkel, amit a demokrácia jelent, és amit az önkormányzati rendszer a maga területén megvalósít.

Szeretnék utalni a foglalkoztatás kérdésére. Bár az elmúlt évben nem folytattunk ezen a területen általános vizsgálatot, de az előző évben igen, és az elmúlt évet arra használtuk fel, hogy az előző évben végzett vizsgálatunk egyfajta utóéletét szemügyre vegyük.

Örömmel számolok be a tisztelt Országgyűlésnek - mint ahogy ezt megtettem a bizottságokban is -, hogy e téren jelentős előrelépésre került sor. Javaslatainkat, kezdeményezéseinket a Szociális és Családügyi Minisztérium pozitívan fogadta, és azóta a tisztelt Országgyűlés közreműködésével is - hiszen részben törvényeket is érintett az, amit javasoltunk - jelentős változások álltak be a jogi szabályozásban. Most az a feladatunk, hogy ezeket a jogszabályokat minél inkább megtöltsük tartalommal, abban az értelemben, hogy a gyakorlatban való érvényesülésüket is garantáljuk.

Természetesen nem szabad elhallgatnom azt, hogy a Szociális és Családügyi Minisztériummal rendkívül szoros, gyümölcsöző kapcsolat alakult ki az elmúlt évben, aminek többek között köszönhető, hogy jelentősen előreléphettünk.

Az egyik fontos, kisebbségi szempontból talán legfontosabb stratégiai kérdés az oktatásügy. Két ízben is vizsgáltuk ezt a területet. Először 1997-ben általában a kisebbségi oktatást, majd tavaly az úgynevezett kisegítő oktatási rendszert.

Az Oktatási Minisztérium részéről együttműködést tapasztaltunk ugyan, ugyanakkor ezen a területen az előrelépés nem olyan látványos, mint az előbb említett foglalkoztatási területen. Ugyan a megállapításainkat a minisztérium elfogadta, és kezdeti sikereket is ünnepelhetünk, de itt még nagyon sok a tennivaló annak érdekében, hogy az itt jelentkező gondok megoldódjanak.

Azt gondolom, hogy talán közhelyszerű, mégis hadd utaljak rá, hogy ez egy stratégiai kérdés általában - a kisebbségek esetében különösen -, és azt is szeretném aláhúzni, hogy ez nem csak a kisebbségeket érintő probléma, hanem az egész társadalom egyik alapvető kérdéséről van szó, ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy fordítson fokozott figyelmet arra, hogy ezen a területen mi történik az elkövetkezendő időben. Ezt fogjuk tenni mi is.

(9.50)

Végül hadd utaljak röviden a diszkriminációs ügyek egy utolsó, általunk vizsgált vonatkozására, ez pedig a különböző nyilvános szórakozóhelyek igénybevételével, az oda való belépéssel kapcsolatos. E téren is azt kell hogy mondjam - talán némi túlzással azt is mondhatnám -, hogy az elmúlt évben áttörést sikerült elérni, hiszen a fogyasztóvédelmi felügyelőség először tett hatékony gyakorlati intézkedéseket annak érdekében, hogy szembenézzen ezzel a problémával, és először hozott megfelelőnek tűnő szankciókat is az érintettekkel szemben. Mi továbbra is figyelemmel fogjuk ezt kísérni, és remélem, hogy ez a tendencia tovább folytatódik.

A másik nagy téma pedig - ami az elmúlt évet jellemezte, és aminek a szóba hozatalát az is indokolja, hogy ez ügyben külön parlamenti ad hoc bizottság jött létre - a kisebbségi joganyag átfogó felülvizsgálata. Hadd hivatkozzam itt is egy nemzetközi eseményre. Az EBESZ kisebbségi főbiztosának kezdeményezésére az elmúlt évben a svédországi Lund városában egy nagyon jelentős szakértői konferenciát tartottak, ahol a kisebbségvédelemmel, a kisebbségi ügyekkel kapcsolatos deklarációt fogadtak el. Ez az úgynevezett Lund-deklarációként vagy Lund-ajánlásokként vált ismertté, amely nagyon fontos rendelkezéseket, ajánlásokat tartalmaz az egész kisebbségi joganyagra vonatkozóan. A legalapvetőbb mondanivalója ennek a deklarációnak egyrészt az, hogy kisebbségvédelem elképzelhetetlen autonómia nélkül, és hogy egy autonómiának körülbelül milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie; ugyanakkor nem kevésbé fontos a kisebbségvédelem szempontjából az sem, hogy ezek az autonóm testületek részt tudjanak venni a közös döntések megszületésében, tehát a kisebbségek participációja, részvétele a különböző állami szinteken nagyon nagy hangsúlyt kap ebben a deklarációban.

Ha a deklaráció szövegét összevetem a hatályos szabályozással, akkor különösen indokolt, hogy folyik a kisebbségi törvény és az ehhez kapcsolódó joganyag általános felülvizsgálata. Szeretnék utalni arra, hogy mindvégig együttműködtünk az erre a célra alakult albizottsággal vagy ad hoc bizottsággal, és szeretném azt is elmondani, hogy ez az együttműködés nagyon intenzív, és azt gondolom, eredményeket hozó volt. Természetesen igazi eredményekről akkor tudunk majd beszélni, ha a bizottság előkészítő munkájaként előállt szöveg az Országgyűlés asztalára kerül, és az Országgyűlés ezt majd elfogadja. Attól tartok, hogy a munka intenzitását nem szabad csökkenteni legalábbis, és erőfeszítéseket kell tenni továbbra is, hogy ez bekövetkezzen.

Szeretném kiemelni, a legfontosabb cél a Lund-deklarációkkal összhangban, hogy pontosítsuk az autonómia fogalmát Magyarországon, hiszen a szabályozásnak itt még viszonylag nagy tere van. A másik dolog pedig - azt hiszem, talán már ismétlésnek tűnik az is, de mégis megkockáztatom ezt az ismétlést -, hogy a participáció, a részvétel hiányzó fórumai is megteremtődjenek; bár Magyarország - kétségkívül egyedülállóan egész Európában, és ezt a különböző külföldi értékelők nem győzik elégszer hangsúlyozni, az ECRI-jelentés is tartalmaz dicsérő szavakat ebben a relációban, s ezt kérem, ne vegyék öndicséretnek, de tény - rendelkezik egyedül egy olyan intézménnyel, amelyik a kisebbségvédelemben, szerénytelenség nélkül állíthatom talán, jelentős szerepet játszik. Ebben a tekintetben tehát messze meghaladtuk az úgynevezett európai sztenderdet.

Ugyanakkor van egy másik terület, amelynek a megoldásában nem sikerült előrelépni, amit görgetünk magunk előtt most már idestova hét éve, és még mindig nem jutottunk el a végkifejletig. Nyilván nem fognak nagyon meglepődni, amikor kimondom, hogy az országgyűlési képviseletre gondolok, ami továbbra is megoldatlan. Örülök annak, hogy az erre a célra létrehozott, mármint a választójogi reform előkészítését célzó bizottságban legutóbb, legalábbis a sajtóból ezt az értesülést nyertem, sikerült bizonyos előrelépést produkálni, és annak különösen örülök, hogy úgy tűnik, ez az irány megegyezik azzal - vagy legalábbis nagyon közel van ahhoz -, amit mi is évek óta szorgalmazunk. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy tegye meg az utolsó lépést ebben az ügyben, hogy ne kapjunk ezzel kapcsolatban bírálatot; de nemcsak ezért, hanem azért is, mert a jogrend alkotmányossága enélkül is ér annyit, van olyan érték, amiért érdemes ezt a lépést megtenni.

Végül engedjék meg, hogy köszönetet mondjak mindazon állampolgároknak, mindazon ügyfeleinknek, akik az elmúlt évben megtiszteltek a bizalmukkal és hozzánk fordultak, ránk bízták panaszaikat. Itt nem egyszer tragikus emberi sorsok világlanak ki azokból a levelekből, amiket kapunk, és bevallom, sokszor tölt el elégedetlenség a vizsgálat lezárásaképpen, mert nem mindig sikerül orvosolni ezeket a problémákat.

Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik együttműködtek velünk, akik segítettek nekünk az elmúlt évben, mindenekelőtt a kisebbségi szervezetek, ezen belül is az országos és a helyi önkormányzatok és természetesen azok a civil szervezetek, jogvédők is, akiknek a munkája részben közvetlenül, részben közvetve rendkívül fontos számunkra. Nem feledkezhetem meg a sajtóról sem, gyakran voltak segítségünkre. Azoknak az újságíróknak a munkája nélkül, akik értően közelítik meg a mi problémáinkat, nem lehetnénk olyan hatékonyak sem, mint amilyenek vagyunk. Zárójelben jegyzem meg, hogy sajnos ez nem minden egyes sajtómegnyilvánulásra érvényes.

Végül, de nem utolsósorban szeretném megköszönni a munkatársaim munkáját, hiszen nélkülük én most nem adhatnék számot önöknek az elmúlt évben végzett tevékenységről.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu