DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ adatvédelmi biztos: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Hölgyek és Urak! Kedves Vendégek! Előre elnézést szeretnék kérni - elég sok megjegyzés hangzott el a munkámmal kapcsolatban -, ha véletlenül kifelejtenék valami olyasmit, amit a megjegyzést tevő képviselő hölgy vagy úr fontosnak tartott, ha ez így lenne, kérem, erre majd figyelmeztessen, és akár később is fogok válaszolni; biztos, hogy nem szándékos lesz, ha valamit kifelejtek. Ugyanakkor természetesen a dicsérő szavakra nem fogok reagálni, ízléstelen is lenne, idő sincs rá. Mindazonáltal két rövid, előzetes megjegyzést szeretnék tenni.

Az egyik az, hogy amikor az uniós elismerésről beszélünk, kétségkívül felmerül az a kérdés, hogy itt kinek az érdeméről van szó. Nagyon nagy hangsúllyal szeretném azt leszögezni - benne van az éves jelentésben is, de hadd mondjam el ezt most élőszóban is -, hogy ezt az érdemet magamnak természetesen semmiképpen nem igényelném, és illő tisztelettel, de ezeket a dicséreteket elhárítanám, azért, mert ez nem az én érdemem, ez a mostani kormányzat, az előző kormányzat, a mostani parlament, az előző parlament, egészében a Magyar Köztársaság elismerése, nem pedig egy személyé. Elhangzott itt Sólyom László neve; én még legalább tizenöt nevet tudnék ezzel kapcsolatban felsorolni, és külön meg kellene említenem az Igazságügyi Minisztériumban, a Belügyminisztériumban, a rendőrségen és a központi közigazgatásban dolgozó kiváló adatvédelmi szakértők hosszú névsorát. Ez lenne az első megjegyzésem.

A másik megjegyzésem viszont az, hogy engedjék meg... Természetesen nekem a saját szavaimért kell jótállnom, nem másokéért, és az értelmezés teljesen nyitott, de amikor egy adatvédelmi biztos és információszabadság-biztos beszámolója egyik fejezetének az a címe, hogy: "A titok éve", ez egy kétarcú megállapítás. Ez a cím egy Janus-arcú dolog. Egyfelől valóban bírálat, természetesen a kormány bírálata is, mert amikor az információszabadság-biztos azt mondja: a titok éve, az bírálat. A másik oldalon meg amikor az adatvédelmi biztos mondja azt, hogy: a titok éve, az nem feltétlenül bírálat, hiszen a személyiség jogainak a biztosítása a személyes titkok biztosítását jelenti. A címben így tehát nem egy elmarasztaló értékítélet jelent meg az én elképzelésem szerint.

Hende államtitkár úr szavaira azért nem óhajtanék reagálni, mert azokkal egyetértek, ezért nincs okom ahhoz megjegyzéseket fűzni.

Ivanics István képviselő úr a gazdasági bizottság nevében tett néhány megjegyzést. Ezek közül a megjegyzések közül, amelyek valójában nem voltak bíráló jellegűek, arra szeretnék reagálni, hogy a banktitokkal kapcsolatos gondolata az én előadásomban is felmerült, és én azt gondolom, van remény arra, hogy a banktitok bizonyos értelemben vett korlátlanságát törvényhozási úton oldani lehet, ami persze nem a banktitok megszüntetését jelenti, hiszen azt senki nem akarná.

Ha megengedik, Rubovszky képviselő úr felszólalásával kapcsolatban mondanék néhány szót, és itt hadd köszönjem meg - ez talán szokatlan egy kicsit - a hozzászólások mindegyikét, amelyek - nem tudok másképp fogalmazni - rendkívül intelligens hozzászólások voltak, azok is egyébként, amelyek bíráltak engem. Rubovszky képviselő úr hozzászólásához: van néhány dicséret is abban, amit ő mondott, amit az egydimenziós alávetettségről és az információszabadság iránti pusztán verbális igényről mondott, idézve az én szavaimat is, ezekkel természetesen egyetértünk.

Ami a kritikájának az először kevésbé éles, a második felszólalásában talán egy kicsit élesebb megfogalmazásában elhangzott, az az, hogy aktivista vagy esetleg hatáskörtúllépő lettem volna a '99-es vizsgálataim során. Erre azt tudom mondani, hogy ha aktivista lennék, akkor annak a törvénynek az aktivistája lennék, amelynek az alapján dolgozom, és minden alkalommal nagyon aggályosan vizsgáltam a hatáskör meglétét, illetőleg a határait. Meg kell mondjam - bár természetesen tévedhetek -, hogy nagyon vigyáztam arra, hogy ne lépjem túl a hatáskörömet; másfelől viszont az ténykérdés, hogy maga a magyar információszabadság-törvény és bizonyos vonatkozásában az adatvédelmi törvény is meglehetősen radikális. Tehát akkor, amikor nem veszi ki például a vizsgálódásom lehetőségének a köréből, mondjuk, a kormányt vagy a titkosszolgálatokat, akkor nekem ezeket a vizsgálatokat el kell végeznem. Rendelkezhetne úgy is a törvény, hogy korlátozza a jogaimat, de amíg ezt nem teszi, addig, azt hiszem, én a törvény szerint jártam el, konkrétabb ellenvetések esetén esetleg jobban is meg tudom majd védeni az álláspontomat.

A Postabank, a kormányülések és a Kriminális esete merült fel itt mint az aktivizmus megnyilvánulása.

(16.40)

Úgy látom, nem tehettem meg, hogy az adott ügyekben ne járjak el, mert a törvény számomra ezt kötelezően megparancsolta.

Az éves jelentésem VI. fejezetével kapcsolatos megjegyzését, amelyet ő is kifogásolt, és a Kisgazdapárt frakciója nevében felszólaló Turi-Kovács Béla képviselő úr is kifogásolt, ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy minden éves jelentésemben szerepelt az előző évi parlamenti vita összefoglalója. Bennem fel sem merült, hogy ez indokolatlan vagy helytelen volna; meggyőződésem szerint, legjobb tudásom szerint korrekt módon foglaltam össze a vitát. Egyébként részemről nem egy elvi kérdés, hogy egy ilyen fejezet legyen, minden egyes beszámolómban volt, és úgy gondoltam, hogy most is bele kell tennem - már a szokásjog alapján is -, hiszen az előző évi tevékenységemnek a parlamenti fellépés is része.

Valóban az volt a meggyőződésem - és tényleg nem akarok egy lezárt vitát egyáltalán felmelegíteni -, az volt az én jogi álláspontom, hogy előterjesztőként jogom lett volna szólni. Egyébként a parlamentben az a szokásrend, hogy más bizottságokban mindig lehetőségem van bekapcsolódni a vitába, hogyha óhajtom, és tényleg nem akarom felidézni, de szerintem azért mérgesedett el az a vita, mert például felmerült egy olyan interjú, amit én adtam volna, amely soha nem hangzott el. Ez egy koholt interjú volt, és még a forrását is meg tudtam mutatni, hogy mi volt elferdítve abban az interjúban, és ha én ezt egy percben kifejthettem volna, akkor talán a vita sem lett volna annyira éles, és nem a fejem fölött veszekedtek volna a képviselő hölgyek és urak.

A következő kérdéskör a Turi-Kovács Béla képviselő úr megjegyzéseire adott válasz. Mintha enyhén kifogásolta volna a képviselő úr a magánszférával kapcsolatos vizsgálataimat, mert az ombudsmantörvényt idézte, amely a hatóságok vizsgálatát írja elő az ombudsmanok számára. Nem kétséges szerintem, hogy a gazdaság alanyait az adatvédelmi biztosnak - természetesen nem az ombudsmantörvény, hanem az adatvédelmi törvény szabályai szerint - joga van bírálni, egyébként hozzáteszem, hogy az Európai Unióban ez előírás. Tehát az uniós irányelvek kiadását követően néhány ország adatvédelmi törvényét ilyen irányba kellett módosítani, a magyar törvény eleve így szólt, hogy ezt a magángazdaságot jogom van vizsgálni.

Ami a belügyminiszter úrral, illetőleg a titkosszolgálatokat irányító miniszter úrral folytatott polémiámat illeti, és ott a hatáskör esetleges túllépésének a problémáját, azt kell mondanom, hogy az én véleményem szerint éppen hogy a hatáskörömet minimalizálva, tehát egy megszorító értelmezéssel használtam a hatáskörömet, amikor nem az egyetlen kötelező hatásköröm gyakorlását alkalmaztam. Nem azt mondtam, hogy a minősítés indokolatlan, hanem azt mondtam, hogy a minősítés nem történt meg, ami egyébként nem kötelez senkit az égvilágon semmire. Ez egy, a parlament által kiküldött adatvédelmi biztos puszta szava, amelyet senkinek nem kell követni. Ez ajánlás, ez egészen egyértelműen kiderül a szövegből, és nem az ügydöntő hatáskörömmel éltem.

Másfelől viszont bizonyos az, hogy akkor tudom kimondani azt, hogy egy minősítés indokolatlan, ha az minősítve van. Tehát ha én megvizsgálom azt az iratot - és ezzel most tényleg nem akarom önöket fárasztani, de benne van az éves jelentésben is -, és azt találom, hogy a minősítés nem történt meg, akkor nem élhetek az erős hatáskörömmel, hanem azt mondom, hogy nincs mit tennem, mert nem történt meg a minősítés, amely mondom: senkit nem kötelez. Hozzáteszem, hogy az ügyészség ugyanezt a jogi álláspontot fogadta el, az én álláspontom őket aztán ugyancsak nem kötelezte semmire. Mindenesetre így oldódott meg az ügy, hogy az ügyészség lényegében ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint az adatvédelmi biztos.

Azt a megjegyzését pedig illő tisztelettel, de vissza kell utasítanom, hogy én úgy léptem volna fel, mintha bírája lennék az ügynek, és mintha a bíróságok hatáskörére pályáznék. Tessék elolvasni az összes éves jelentésemet, mindig nagyon erősen hangsúlyozom azt, hogy a bíróságokkal szembeni hatáskörömet a lehető leginkább megszorítóan értelmezem, hiszen az én álláspontom szerint a rendszerváltás korszakában a bírói függetlenség egyike a legalapvetőbb alkotmányos értékeknek, és még a látszatát is el akarom kerülni annak, hogy a bírói függetlenséget sértsem. Tehát soha, semmilyen értelemben bíró eljárását nem kritizáltam, akkor sem, amikor egy nem ennyire megszorító törvényértelmezéssel megtehettem volna.

Az pedig, hogy a jogkörömet a munkatársamra valaha is átruháztam volna - ez a vád rendszeresen elhangzik velem szemben -, soha nem tettem meg. Minden, az adatvédelmi biztos jogi álláspontját tükröző állásfoglalás az adatvédelmi biztos saját kezű aláírásával, nem névbélyegzővel odatett aláírással, hanem saját kezű aláírásával történik. A munkatársaim kizárólag olyan levelet írnak alá, amelyben értesítjük az indítványozót arról, hogy megkaptuk a panaszát, illetőleg valamilyen ügyben a bepanaszolt intézményt valamiről értesíti az adatvédelmi biztos hivatala. Egyébként - hogy mondjam - ennél sokkal lazább a közigazgatási szerveknél a hatáskör értelmezése; soha nem ruháztam át a hatáskörömet egyetlen munkatársamra sem.

Végül Fenyvessy Zoltán képviselő úr észrevételeire szeretnék nagyon röviden válaszolni. Nyilvánvaló - és ezt világosan lehetett érezni a képviselő úr hozzászólásából -, hogy valóban van, ha úgy tetszik, egy jogfilozófiai különbség a képviselő úr álláspontja és az én álláspontom között. Ezért az ő álláspontját messzemenően tisztelve, tudomásul veszem, hogy nem tudja sem ő, sem a pártja elfogadni az adatvédelmi biztos éves jelentését, hogy tudniillik az én álláspontom valóban az - és hadd igazoljam vissza az ön bírálatát -, hogy az egyéni jogokkal szemben a közösségi jogoknak nincs olyan értelemben elsőbbsége, hogy az negligálhatná a személyes jogokat. Tehát amikor ön azt mondja, hogy a közösség joga előbbre való az individuum jogánál, akkor valóban egy jogfilozófiai nézeteltérés van köztünk, és ezt leszögezni szerintem teljesen becsületes és helyes dolog. Eltérő az álláspontunk.

A konkrét megjegyzések nem mindegyike ilyen igazságos. A képviselő úr néha egy ilyen természetjogias álláspontot képvisel, vagyis a pozitív joggal szemben az igazságosságra helyezné a hangsúlyt. Ilyen volt az, hogy a bűntettesi nyilvántartásból - bocsánat, nem volt egészen pontos az az idézet - én kifogásoltam az adatszolgáltatást - mondja ő. Valójában az történt, az olvasható azon az oldalon, amit megjelölt a képviselő úr, azt kifogásoltam, hogy nem lehetett utólag rekonstruálni, hogy a jogosultak közül, tehát a rendőrhatóság hozzáférésre jogosult személyei közül ki kért le adatot a bűntettesi nyilvántartásból. Tehát ez egyszerűen a naplózás hiányossága volt. Az, hogy jogszerű vagy jogellenes volt-e a hozzányúlás a bűntettesi nyilvántartáshoz, ez csak akkor deríthető fel, ha tudjuk, hogy ki kért onnan adatot, és ezt nem lehetett megállapítani. Tehát nem a hozzáférés tényét kifogásoltam.

A másik kérdés: a drogfogyasztók és a mentők esetében korrekt módon idézte a képviselő úr az én ajánlásomat. Valóban az az álláspontom, hogy ha a mentők mint a rendőrség ügynökei vagy bűnüldöző szerv lép fel, akkor lehetetlenné válik a drogbetegek gyógyítása, hiszen félni fognak a mentősöktől, és fiatal emberek indokolatlanul halnak meg, hiszen nem az a dolga sem a tanárnak, sem pedig az orvosnak és az egészségügyi ellátást végző egyéb személynek, mint amilyen a mentőstiszt, hogy a bűnt üldözze - neki gyógyítania kell.

(16.50)

A büntetés-végrehajtással kapcsolatban: egyszerűen arról van szó, hogy az igazságérzettel szemben a pozitív jogot kell alkalmazni, és ebben a tekintetben ott jogellenes volt az adat továbbítása.

Szó esett az iszlámábádi nagykövetség adatkéréséről. Amíg a Magyar Köztársaság nem csatlakozik a schengeni egyezményhez, addig a schengeni egyezmény által előírt adatokat nem továbbíthatja, mert nincs meg hozzá a jogalapja, függetlenül attól, hogy indokolt lenne - szerintem is indokolt lenne. Úgy interpretálom az ön hozzászólását, hogy itt a természetjogiassal szemben én egy pozitív jogi álláspontot képviseltem.

Az önkormányzatok szociális segélyezésénél ugyanaz a helyzet: megmondja a törvény, hogy milyen adatot jogosult az önkormányzat kezelni, és egyebeket nem. Például nem kérhet vagyonnyilatkozatot. Lehetne a vagyonnyilatkozat mellett érvelni, sok önkormányzat próbálkozik is azzal, hogy vagyonnyilatkozatot kell kérni ahhoz, hogy valakit segélyezzenek, hogy vagyonos ember ne kapjon segélyt. A törvény ezt nem teszi lehetővé. Én a magam részéről nem is tartanám indokoltnak, mert nagyon szegény idős ember élhet egy viszonylag értékes ingatlanban, de attól még ugyanolyan szegény marad.

Azt pedig kis elégtétellel hallgattam, hogy Balczó Zoltán tudott egy olyan adatvédelmi biztosi ajánlást idézni, amellyel ő és a pártja is egyetért.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu