FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága május 17-én tárgyalta a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1999. évi munkájáról szóló beszámolót. Dr. Kaltenbach Jenő országgyűlési biztos úr beszámolójában is említette a '98. évi vizsgálatok utóéletét, amelyeket a foglalkoztatási diszkriminációval kapcsolatban folytattak le. Bizottságunk pozitívan értékelte azt, hogy az érintett minisztériumok partnerei voltak az elmúlt évben a hivatalnak abban, hogy a vizsgálat által feltárt problémák megoldására tett javaslatokat szinte kivétel nélkül elfogadták, és ezek legnagyobb része azóta meg is valósult, ezek a problémák megoldódtak törvénymódosítások formájában.
(13.30)
Bizottságunk ülésén felmerült az is, hogy a kormányzati struktúra átalakítása, a foglalkoztatáspolitika átkerülése a Gazdasági Minisztériumhoz nem fogja-e megzavarni vagy hátráltatni a kialakult pozitív együttműködést. A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság figyelemmel fogja kísérni a folyamatot, remélve, hogy a gazdasági miniszter úr és a biztosi hivatal kapcsolata hasonlóan jól fog alakulni a jövőben, mint ahogy az az elmúlt időszakban megvalósult.
Tisztelt Képviselőtársaim! A biztos úr is és a bizottság ülésén hozzászóló képviselők is három aktuális problémára hívták fel a bizottság figyelmét, amelyeket szeretnék itt tolmácsolni; ezek közül kettő kapcsolódik a foglalkoztatási törvény elmúlt évi módosításához, mindkét ügy felmerült már a törvénymódosítás vitájában is. Az első az, hogy a közmunka fogalma nincsen pontosan meghatározva a jogszabályokban, és ez rendszeresen viták forrása; pontosan meg kell tehát határoznunk azt, hogy milyen munkák kerülhetnek be a közmunkák körébe. A másik probléma, amely szintén komoly vitát váltott ki az elmúlt évben: a törvény által az önkormányzatokhoz telepített feladatokkal nem járt együtt a feltételek teljes körű biztosítása. A bizottsági ülésen több képviselőtársam is felvetette: különösen ott okoz ez súlyos problémát, ahol 60-70 százalék vagy még ennél is nagyobb a munkanélküliség aránya az adott településen, és ezen belül is nagy a roma lakosság aránya. Ott, ahol néhány száz ember él, akiknek több mint a fele aktív korú munkanélküli, megoldhatatlan feladatot jelent az ilyen nagyságrendű közmunka szervezése az adott önkormányzat számára.
A harmadik ügy, amely bizottságunk ülésén szóba került, már inkább a jövőre vonatkozik. A biztos úr is jelezte, és bizottságunk is úgy foglalt állást, hogy nem lenne szerencsés a foglalkoztatási diszkriminációt tiltó szabályozás bármelyik alkotmányosan védett értékét kiemelni a többi közül, vagyis nem indokolt, és alkotmányosan is aggályos, ha például a nemek közti problémákat szabályozzuk, a többi gondot pedig nem oldjuk meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság döntő többsége az Országgyűlésnek javasolja a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa beszámolójának elfogadását, és bizottságunk bízik abban, hogy az előbbiekben felsorolt problémákra ebben az esztendőben közös erőfeszítéssel, a minisztériumok és az Országgyűlés közös erőfeszítésével megoldást tudunk találni.
Végezetül a bizottság nevében szeretném megköszönni a biztos úr munkáját, annál is inkább, hiszen végső soron nagyon kevés olyan anyag kerül az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága elé, amely ilyen mértékben elfogulatlan, tényfeltáró és a problémákra is rámutató anyag. Nagyon bízom abban, hogy a jövőben is, minden esztendőben ugyanúgy, ahogy az eddig is volt, elénk kerül az önök beszámolója, amely a bizottságunk és az Országgyűlés munkáját segíteni fogja.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés