KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azt gondolom, államtitkár úr, hogy az elnéző mosoly soha nem indokolt, hiszen ha egy képviselő mond valamit, akkor a kormány képviselőjének az a dolga, hogy mérlegelje azt, hogy a mondandójából mi az, ami a kormány számára tanulságul szolgál.
Nem vonom kétségbe, hogy az emberi jogok törvényi megalapozásának volt egy aranykora. Ez az aranykor egyébként nem 1990-ben kezdődött, hanem 1989-ben, azzal a társadalmi konszenzussal - és ezt Bauer Tamás is így mondta -, amely akkor létrejött a társadalom különböző szereplői között, létrehozta az új alkotmány alapjait, és megteremtette az alapvető emberi jogokra vonatkozó törvényeket még az első demokratikus parlament összeülése előtt.
Amiről itt szó volt, képviselőtársaim, az nem ez, hanem az, hogy ez a parlament szembemegy azokkal az emberi jogokat védő javaslatokkal, amelyeket az országgyűlési biztosok munkájukban folyamatosan megfogalmaznak. Idéztük a tegnapi szomorú döntést, amely a kormány támogatásával született, amelynek az eredményeképpen gyermekes családok kerülnek az utcára; beszéltem a fogyatékostörvénnyel kapcsolatos anomáliáról; de mondhattam volna az adatvédelmi biztos észrevételét, aki szóvá tette, hogy képviselői módosító indítvánnyal csempésztek be egy a véleményével ellentétes döntést a törvényszövegbe; és mondhattam volna a felekezeti egyenlőséget sértő módosító indítvány puccsszerű elfogadtatását is koherenciazavar címszó alatt.
Tehát ellentmondások vannak, és ezeket nem észrevenni, azt hiszem, a törvényhozó felelőssége. Azt hiszem, hogy demokratikusnak lenni nem csupán azt jelenti, hogy az emberi jogok leírt alkotmányos betűit nem sértjük meg, stílust is jelent, és ebben a stílusban igen sok javítanivalónk van.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés