MAYER BERTALAN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény módosításáról T/2495. számon benyújtott törvényjavaslat általános vitájában egy, a biztosítási tevékenység speciális területére vonatkozó szabályozással, a jelenleg mezőgazdasági szakosított biztosítóegyesületi formában működő civil szerveződésekkel szeretnék foglalkozni.

Elöljáróban hadd mondjak néhány szót az előzményekről. A mezőgazdasági szakosított, úgynevezett nonprofit biztosítóegyesületek rendszerének a gondolata még az 1980-as évek végén vetődött fel. A mellettük szóló érv többek között az volt, hogy Magyarországon a mezőgazdasági biztosítási rendszer átalakulásakor nem elég a monopolhelyzet megtörése, hanem profit és nonprofit rendszerek egyidejű kiépítésére van szükség. A fejlett európai országokban a parasztság már nyolcvan-száz éve megteremtette az alapjait saját biztonságának, általában önálló nonprofit szerveződés formájában. Nemzetközi vizsgálatok szerint a biztosítási munka megítélése a világon meglehetősen negatív. A vidéki Magyarországon különösen így van ez, mivel például a mezőgazdasági biztosítás hosszú évtizedeken keresztül az elvonások és támogatások rendszerének szerves része volt.

A mezőgazdaságban a károkat három fő szempontból csoportosíthatjuk: a biztosítható, a nehezen biztosítható és a nem biztosítható károkra. Főleg a nehezen biztosítható károkra jöttek létre az úgynevezett nonprofit biztosítóegyesületek, amelyeket az 1995. évi XCVI. számú, a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvény szakosított biztosítóegyleteknek nevez el. Ezek olyan biztosítóegyesületek, amelyeket önkéntesen hoztak létre, kölcsönösségi alapon működő szervezetek, kizárólag tagjaik részére, nyereségérdekeltség nélkül, tagsági hozzájárulás ellenében, a biztosítási feltételekben meghatározott biztosítási események bekövetkezése esetén előre meghatározott szolgáltatást nyújtanak. Egyesületet természetes személyek, jogi személyek, valamint ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei hozhatnak létre és működtethetnek. A jelenlegi hatályos szabályozás szerint legkevesebb 10 tag, legalább 500 ezer forintos minimális biztonsági és legalább 100 ezer forintos organizációs tőkével szakosított biztosítóegyesületet alapíthat.

A biztosítóegyesületek megjelenése a civil szerveződések között fontos szerepet töltött és tölt be jelenleg is a biztosítási kultúra elmélyítésében. A szakosított biztosítóegyesületek eddigi tevékenységét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy rendkívül sikeresen védték tulajdonosaik vagyonát. Az egyesület a tagok saját biztosítótársasága, amely kedvező káralakulás esetén tartalékot képez, illetve az eredmény egy részét visszajuttatja a tagokhoz. Nagy előnyük, hogy nem a profit megszerzésére törekednek, működési költségeik minimálisak, kárelbírálásnál a tagok nagyon szigorú kontrollja érvényesül, alaposan odafigyelnek a technológiai fegyelemre. Egyértelműen a kármegelőzésben érdekeltek, nem pedig a minél nagyobb kár megállapításában és annak kifizettetésében. Ez a biztosítási forma jóval kedvezőbb lehetőségeket nyújt a nehezen biztosítható mezőgazdasági károk esetében. A velük szembeni kezdeti gyanakvások, kétségek mára jórészt eloszlani látszanak, de úgy tűnik, a jelenleg napirenden lévő törvényjavaslat mégsem ezt támasztja alá.

Tisztelt Ház! 1993 óta harminc egyesület működik, több mint 10 milliárdnyi értéket védenek, működésük sikeres, minden ellenérdekelt fél törekvése ellenére. Sajátosságuk, hogy egy-egy termelési körzet hasonló kockázati viszonyai között dolgozó gazdálkodók együttesen védekeznek, tulajdonformára tekintet nélkül. Egy-egy egyesület nagysága változó, de a tagok kölcsönös ismertsége, a minimális költség elve, a civil szerveződésből adódó önkontroll rendszere mintegy 30-40 százalékkal teszi olcsóbbá a profitbiztosítókhoz képest a kockázat árát. Legalábbis eddig, hisz az előterjesztés elképzelései szerint ezen 10-60 fő közötti egyesületeknek különböző szakértőket, jogászokat kell alkalmazni, ami a gazdálkodásukat, a nonprofit jellegből adódó előnyöket legalábbis arra a szintre fogják emelni, mintha profitbiztosítókkal kötöttek volna szerződést.

Erőteljesen alá kívánom húzni, hogy a Brüsszelből hozott mintarendszer adaptálása során hazánkban e polgári szerveződések nem biztonsági tőkéjük nagysága, hanem sokkal inkább a viszontbiztosítás megfelelő megválasztása következtében működnek tökéletesen, minden ellenkező híresztelés ellenére. Nagyon fontosnak tartom - a felsorolt előnyök mellett is -, hogy folyamatosan erősítik azt a pénzügyi-biztosítási kultúrát, amely csak a kiegyensúlyozott, több száz éves polgári fejlődés sajátossága lehet. Természetes, hogy a profitbiztosítók oldaláról - gondolva a későbbi nagy állami támogatások elnyerésére is - néminemű ellenérzés tapasztalható a nonprofit vetélytárssal szemben, egy időben az államigazgatással, amelynek természetes törekvése a minél kevesebb szervezet ellenőrzése, illetve felügyelete. Én, aki ennek az önmagában jelentős előnyöket hordozó rendszernek az egyik kialakítója és megteremtésének a részese voltam, szomorúan tudomásul veszem, de nem értem meg ezeket a törekvéseket.

Tisztelt Ház! A mezőgazdasági biztosítás 1999-ben a korábbi évek fejlődési dinamikájában megtorpant. A mezőgazdasági szakosított biztosítási egyesületek különleges és kedvezményezett kezelése már csak azért is indokolt, mert a rövid időszak azt bizonyítja, hogy elsősorban azok lennének jogosultak kedvező elbírálásra, akik tesznek is valamit kockázatkezelésük hosszabb távú megoldására, ahelyett, hogy minden saját áldozat nélkül csak a költségvetés és a társadalom támogatását igényelnék.

Tisztelt Ház! A biztosítási védelem kialakításához bizalomépítő és támogató szabályozásra van szükség, mert itt az alapvető cél a veszteségek minimalizálása, nem pedig a profitok szerzése. A különleges kedvezmény elve pedig sokkal inkább időszerű most, amikor a regionális civil döntési rendszereknek kellene erősödniük. A saját biztosítási kockázatkezelést regionális szinten inkább nagyobb arányban támogatni, mintsem csírájában elfojtani, megszüntetni kellene.

(17.00)

Bátorítani szükséges a mezőgazdasági szakosított biztosítóegyesületek működését. Egy felelősségteljesen gondolkodó kormány inkább az előre történő gondoskodást kell hogy kitűzze céljául, mintsem a káresemények bekövetkezése után kommunikációs sokkhatásra alapozó, szolidaritásra építkező stratégiát kövessen. A katasztrofális károk tényének bemutatása az emberek többségénél megindítja az adakozást, de ha az ilyen esetek kumuláltan jelentkeznek, a kárt szenvedők és az adakozók is kifáradnak.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A termelők szövetkezése saját biztonságuk érdekében sikertörténet. Sikertörténete a civil szerveződéseknek, a politika és az államigazgatás tudatos ráhatásának, stratégiaalakító munkájának, a biztosítással foglalkozó szakértők önzetlen tenniakarásának.

Kérem a tisztelt Házat, képviselőtársaimat, ne törjék ketté e sikerkarrier történetét, inkább eltökélten támogassák a mezőgazdasági szakosított biztosítóegyesületeket.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu