MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálatos módon megint a parlament elé került a pénzügyi és gazdasági kormányzat egy hibás törvényjavaslata. (Bakonyi Tibor: Wow!) Elnézést kérek a gazdasági szakemberektől, de feltételezem, hogy legalább őket bevonták az előkészítésbe. A T/2517. számú, a számvitelről szóló törvényjavaslat legalább olyan sokkoló hatást vált ki a mikro-, kis- és középvállalkozók körében - de ide sorolhatnám a nagyvállalkozókat is -, mint a minimálbér 25 500 forintról 40 ezer forintra való felemelése. Mi állampolgárok 40 éven keresztül megszoktuk az átgondolatlan intézkedések sokaságát, az idő rövidsége miatt tömörítve a nem okosságot. De legalább ne indokolnák az intézkedést, a tömörített megfogalmazást úgy, hogy azért van erre szükség, mert az EU előírja, és a belpiaci keresletet akarjuk segíteni.

Ha valóban segíteni akarjuk a belpiaci keresletet, ha valóban a legszegényebbeket akarjuk segíteni, akkor először a jelenleg 16 600 forintos minimálnyugdíjat kellene megemelni. Igen, de az a minimálnyugdíj-emelés nem jár plusz állami bevételekkel.

Tisztelt pénzügyi Kormányzat! Bejelentem: felnőttként kell kezelni a magyar vállalkozókat, ha erre önök még nem is jöttek rá! Hisz a jelenlegi kormány a hatalomra jutást a magyar polgárok derékhadát képező vállalkozóknak köszönheti.

Ezzel a rövid bevezetővel csupán azt akartam érzékeltetni, hogy a számviteli törvény ezen előterjesztésével egyesek az apparátusból megint válaszút elé állítják a polgárokat. A számviteli törvény hatásaival a gyakorlatban nap mint nap találkozom mint vállalkozó, ezért a törvényjavaslatot is ennek szellemében tekintem át. A saját gondolataim alátámasztása érdekében megkérdeztem valódi, hiteles, elhivatott szakemberekből álló szervezetek véleményét. Megkerestem a Magyar Adófizetők Szövetségét és a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületét. Ők is megerősítettek abban a véleményben, hogy a törvénymódosítás szükségessé vált. De nem értünk egyet a számviteli törvény jelenlegi újraalkotásával. Ez a szándék nem jó a vállalkozóknak, és nem jó a számvitellel foglalkozóknak sem. Ez az előterjesztés nem tükröz széles körű szakmai konszenzust, mivel a számvitel szakmai képviselőivel széles körben meg sem lett vitatva.

A tervezet több ponton ellentmond a már bevezetett és a bevezetés alatt álló könyvelési és könyvvizsgálati sztenderdeknek. Korrekcióra szorul különösen a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások védelmében. Ha lehet, javasolom a tervezetet ideiglenesen visszavonni, majd a szakmai szövetségekkel, a vállalkozókat képviselői érdekvédelmi szervezetekkel történő megvitatás után módosítva, átdolgozva, a magyar vállalkozók érdekeit és gyakorlatát figyelembe véve ismét a parlament elé lehet a törvényt hozni.

A tárgyilagosság és a tisztesség megköveteli, hogy foglalkozzam az előterjesztés néhány pozitív megközelítésével is. A nemzetgazdaság számviteli rendjét 1992. január 1-je óta szabályozza a számviteli törvény, amit azóta legalább évente egy-egy alkalommal karbantartott a törvényalkotó. A kiigazítások minden évben megfelelőek voltak, a vállalkozók elfogadták, megtanulták a törvény előírásait, a számviteli fegyelem folyamatosan javult.

A mind több beillesztés, hozzátétel és elvonás miatt, valamint a nemzetközi számviteli előírások összefüggésében szükségessé vált a törvény átdolgozása. Az átstrukturálásnak az olvashatóságot, a megértést, a törvény jobb kezelését is segíteni kell. A jelenleg kettős könyvvitelt vezető vállalkozások számára az éves beszámolóval kapcsolatos előterjesztés, a törvény nagy részét kitevő számvitel, mérlegkészítés, értékelési rész összhangban van a nemzetközi sztenderdekkel, jól szerkesztett, pontos információkat nyújt.

(18.00)

Látható, hogy a törvény előterjesztője a folyamatosan felvetődött gyakorlati problémákat a javaslatban feldolgozta, és a kezelésre jó útmutatásokat adott.

A törvénytervezet sajnos több helyen aktuáladózási problémákat is kezel, holott ez nem lett volna a feladata. Mi, vállalkozók semmiféleképpen nem értünk egyet a tervezett módosításokkal, különösen annak fényében, hogy az elmúlt évek alatt a keret jellegből egyre inkább a tételes könyvelési előírások felé tolódott el a törvény. Ez a megoldás semmivel sem támasztja alá a preambulumban megfogalmazottakat, az EU-követelmények szerint sem, sokkal inkább egy állami túlszabályozás felé mutat.

A tervezet jelenlegi formájában a törvény elveszti keret jellegét, sokkal több ponton ad konkrét, kötelező előírásokat, még ott is, ahol választási lehetőséget kínál. A választás után alkalmazandó eljárást pontosan meghatározza, ezzel vissza fog térni a régi szabályozás, mely szerint minden gazdasági művelet elszámolását lépésről lépésre elő fogják írni. Ez sajnos nagyon visszaveti azt, hogy a nyilvántartásokban a valós gazdasági eseményeket kell rögzíteni, mert nehéz minden eseményre teljes körű szabályozást kialakítani, és ez a szoros előíráshalmaz csak az egyedi értelmezések körét fogja növelni. Volt egy jól használható kerettörvény, melybe a mikro-, a kis-, a közép- és a nagyvállalkozások is bele tudták illeszteni a maguk működését, ami most megszűnik.

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A tervezet tartalmi megfogalmazásai kezelhetetlenek és jogtechnikailag is elfogadhatatlanok. A 3. § nyolc alponton keresztül adja meg a fogalmak magyarázatát. Feltétlenül arra lenne szükség, hogy alfabetikus sorrendben szerepeljenek a fogalmak, nem pedig valami megfoghatatlan csoportképző ismérv alapján, 1-8-ig tartó csoportokban, ahol az egyes csoportoknak még nevük sincs, így még átláthatatlanabbá téve a rendszert.

A fogalmi meghatározásokból nagyon sok fogalom kimaradt. Ezek közül az egyik leglényegesebb a saját vállalkozásban végzett beruházás fogalma. Ennek fogalmát a PM-nek pontosan meg kell adnia, mivel évek óta visszatérő gondot okoz, következményként az adóhivatalok különböző értelmezése végett a vállalkozókat megbüntetik.

Nagyon nagy probléma, hogy a fogalmak jelentős része más törvényben is meghatározásra került, hol így, hol más tartalommal. Azon a gyakorlaton feltétlenül változtatni kell, hogy ugyanazon kifejezés alatt minden törvény mást ért, mert ez jelenleg is nagy zavarokat okoz az értelmezésben, és ez a szabályozás tovább bonyolítja a helyzetet. Lásd például a közvetített szolgáltatás fogalmát, ahol a tervezet és a jelenleg hatályos áfatörvény sincs összhangban. Például a bevétel fogalma más a helyi adóról szóló, más a társasági adóról szóló és más a számviteli törvényben.

A tervezetről általában elmondható, hogy egyes helyeken túlszabályoz, más helyeken viszont egyáltalán nem tisztáz fogalmakat. Ilyen például az, hogy nem határozza meg egyértelműen a halasztott ráfordításokat. Több helyen magyartalan és érthetetlen a szöveg, a belső hivatkozások sem mindig pontosak. A tervezet nem mentes az ellentmondásoktól sem, ilyen a 21. §, a 22. §, de ezt majd a részletes vitában bővebben kifejtem.

Nagyon lényeges szólni azonban a 150., a 151. és a 152. §-ról az általános vitában is. Elvben egyetértünk azzal, hogy legyen szakmai kontroll a számviteli területen dolgozók felett, azonban nem a tervezetben megfogalmazott módon. A törvénytervezetben javasolt megoldás lényegében kvázi egy új kamara létrehozása, bár a tervezet név szerint ezt nem említi, megemlíti viszont a számviteli szakemberek egyesületét mint önkéntes társadalmi szervezetet.

Véleményünk szerint ez a megoldás alkotmányossági problémákat vet fel a kötelező regisztrálás miatt: a foglalkozás gyakorlásához kötelezően írná elő az egyesületi regisztrációt. Amennyiben az államnak fontos a kötelező regisztráció, akkor annak költségeit nem lehet áthárítani a könyvelőkre, különösen igaz ez azok körében, akik nem üzleti alapokon, hanem munkavállalóként dolgoznak ebben a szakmában. Felvetődik az a probléma is, hogy az ő regisztrációs díjukat kinek kell majd kifizetnie? Ha saját maguknak, akkor a munkakörük gyakorlására jogosító adót fizettetünk velük; ez gyakorlatilag egy foglalkozásgyakorlási adó lenne egy egyesületnek fizetve. Vajon kinek áll ez az érdekében? Talán a PM-ben dolgozó apparátusi mamelukok a vezetői ennek az egyesületnek? Megérné kivizsgálni.

A tervezet nem tartalmaz átmeneti rendelkezést a regisztrációval és a képesítéssel kapcsolatban. 60 ezer mérlegképes könyvelő regisztrálását 2003 januárjáig kellene elvégezni - de hogyan?

A 151. §-t ki kellene egészíteni: azok, akik a törvény hatálybalépését megelőzően legalább tízéves számviteli gyakorlatot szereztek, mérlegképes oklevél nélkül is regisztrálásra kerülhessenek, azaz dolgozhassanak a hosszú idő óta jól végzett, tanult szakmájukban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Egy pillanat, máris befejezem, egy utolsó mondat van még. A könyvvitellel, számvitellel foglalkozó vállalkozások érdekében ki kell jelenteni, hogy az ilyen szakmai vállalkozásoknál elégséges csak egy könyvelésre jogosult foglalkoztatása, és ebben az esetben a cég kerüljön regisztrációba.

Köszönöm szépen, elnök úr (Közbeszólások: asszony!), és van egy kérésem...

Forrás: parlament.hu