DR. GYIMESI JÓZSEF, a honvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A honvédelmi bizottság két alkalommal tárgyalta a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosítására benyújtott T/1813. számú törvényjavaslatot.

A tárgysorozatba-vétel kérdésében külön döntött, és a döntéskor az egyes frakciók a véleményüket részletesen kifejtették. Így ezt követően, amikor az általános vitára való alkalmasság kérdésében foglalt állást a honvédelmi bizottság, akkor ez a vita meglehetősen szűk keretben zajlott le, és ezt vitának - az egyetértő álláspontok miatt - nem is nevezhetjük. A honvédelmi bizottság egyhangúlag hozta meg azt a döntését, amely szerint ajánlja a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az általános vitát folytassa le, mert a törvényjavaslat arra alkalmas.

A honvédelmi bizottság tagjai előtt, de azt hiszem, valamennyi képviselő előtt a hadigondozásról szóló törvény úgynevezett kárpótlási rendelkezése kapcsán a korábban megtárgyalt álláspontok, illetve a törvény rendelkezései egészen világosak. Sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalról szinte soha senki nem vonta kétségbe azt, hogy a hadigondozásról szóló törvény e rendelkezésének módosítására előbb-utóbb sor kerül, ugyanis a hadigondozás körébe vonandó személyek szélesebb körének a megállapítása előbb-utóbb meg kell hogy történjen, hiszen a társadalmi igazságosság és a múlt iránti elkötelezettsége - a jelen parlamentnek különösen - ezt a kötelezettséget fogalmazza meg.

Minden esetben - '98-tól - a kormánypárti képviselők részéről az az aggály fogalmazódott meg, hogy ennek a költségvetési fedezete valóban biztosítható-e, és mikor biztosítható. Ahogy az előterjesztő képviselőtől is hallhattuk, széles körű becslések hangzottak el a honvédelmi bizottság ülésén is, a 9 milliárdos összegtől egészen a képviselő úr által megbecsült összegig, amely azért nem teljesen hitelesnek számító statisztikai felmérésen alapul. Amikor a kormánypártok az igen szavazatukat adták, akkor azt nyilvánvalóan azzal tették meg, és a jelen vitában is a frakció képviselőjeként majd ekként fogom kifejteni a támogató javaslatomat, hogy annak a költségvetési fedezete várhatóan biztosítható legyen. Nincs értelme olyan törvényt hozni, amelyet az adott parlament, illetve a kormány nem tud végrehajtani; volt már ilyen törvény korábban, de nem a '98-ban megválasztott parlament történetében.

A kormánypárti képviselők felelőssége arra különösen kiterjed, hogy csak olyan törvényhez adják az igenlő szavazatukat, amely törvény végrehajtható, és ha annak költségvetési vonzata van, akkor a költségvetési fedezet rendelkezésre álljon. A költségvetési fedezet rendelkezésre állásának a kérdésében viszont alapvető tudni azt, hogy milyen költségvetési kihatása van az adott törvényjavaslatnak, ezt pedig most, az államtitkár úr felszólalásából tudhatjuk meg, úgy tűnik, első alkalommal.

Mindezt azért vagyok kénytelen elmondani, mert amennyiben a kormány úgy nyilatkozik, hogy a hadigondozotti támogatások költségvetési fedezete rendelkezésre áll, akkor a kormánypártok is támogatni fogják ezt a törvényjavaslatot.

(16.30)

Azért is kell erről szólnom, mert a honvédelmi bizottság ülésén nemcsak a honvédelmi tárca igen tisztelt képviselője volt jelen, hanem a Pénzügyminisztérium képviselője is, aki ott nem támogathatóként minősítette a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu