DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Felszólalásomban szándékosan kerültem e törvényjavaslat, illetve a hadigondozásról szóló törvény korábbi, előzményi vitáinak felelevenítését. De amikor Mádai Péter képviselő úr azt mondja, többszörösen is, hogy örül, de hiányérzete van, merthogy késve kerül e kárpótlás végleges rendezésre, akkor csak arra tudok gondolni, hogy Mádai Péter képviselő úr hiányérzete azokból az évekből származhat, amikor egy már elfogadott törvény rendelkezéseit szabotálta a Horn-Kuncze-kormány. Az akkori parlament - amelyben kormánypárti képviselőként Mádai Péter képviselő úr is jelen volt -, az Alkotmánybíróság által mulasztásos alkotmányos jogsértésnek tekintett módon, két éven keresztül elhalasztotta az 50 ezer forint egyszeri pénzkifizetést.

Én nem hiszem, hogy hiányérzete lehet a polgári kormány, illetve a jelen parlament kormányzati többségének eljárása tekintetében, mert mi azt az elvet követjük, hogy olyan törvényjavaslatokat támogatunk és olyan törvényeket hozunk, amelyeket végre is lehet hajtani. És ha egy törvényjavaslatnak költségvetési kihatása van, akkor a költségvetési keret rendelkezésre állását kell vizsgálni. Mi nem azért kérjük a hatálybalépés időpontjának a 2001. január 1-jét megjelölni, mert nem akarunk sietni a törvény hatályba léptetésével, hanem azért, mert a költségvetés általában egy évre készül, és ilyen horderejű kérdésben eltérni a már elfogadott költségvetéstől nem lehet.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu