DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A módosító indítványokról folyó vitában több képviselőtársam is említette azt, hogy egyetértés van abban, hogy a terhességmegszakítás nemkívánatos, a megelőzést kellene támogatni hatékonyabban, és emellé szeretnék még néhány érvet tenni.

(Herényi Károly elfoglalja jegyzői székét.)

Szabó Sándorné, Kökény Mihály és más szocialista képviselőtársaimmal benyújtottunk egy módosító indítványt, ami 4. sorszám alatt szerepel az ajánlásban, aminek az a lényege, hogy az állam milyen szerepet vállaljon a rászorultságtól függően támogatandó fogamzásgátló készítmények esetében, illetve a fogamzásszabályozást ismertető kiadványok közzétételében és a tömegkommunikáció fórumán való ismertetésben.

Ennek a módosítónak a lényege az, hogy míg a beterjesztett javaslat azt mondja, hogy ezt az állam csak elősegíti, a mi módosító indítványunk azt mondja, hogy biztosítja. A két szó közötti különbség óriási!

Ha valamiben van az államnak felelőssége, ha valamikor hitet tud tenni amellett, hogy komolyan gondolja azt, hogy igenis támogatja a fogamzásgátlást, és elő akarja segíteni azt, hogy ne kerüljenek lányok, asszonyok, anyák olyan döntés elé, amit borzasztó nehéz meghozni - talán nőként még nyomatékosan is állíthatjuk ezt, hogy milyen szörnyű egy ilyen döntés, bárki kényszerül ennek a meghozatalára, bármilyen anyagi körülmények között élő nő -, akkor tegyen hitet azzal a beterjesztő ebbéli meggyőződése mellett, hogy fogadja el ezt a módosító indítványt, és mondja azt, hogy igen, az állam vállalja annak a megfogalmazásnak a következményét, hogy biztosítja. Hiszen ennek nagyon sokféle eszköze van. Szerintem ma erre forrás is teremthető egy kedvezőbb költségvetési helyzetben.

Azt kérem tehát önöktől, képviselőtársaimtól, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezt a módosító indítványt fogadják el.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

(13.20)

Forrás: parlament.hu