KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívántam kétpercezni Gyimóthy Géza felszólalása kapcsán, ezért engedelmükkel először erről beszélnék. Nagyra értékeltem Gyimóthy Géza felvetését, amennyiben azt mondja, hogy össze kell fogni, és közösen minden parlamenti pártnak, érdekképviseletnek, minden civil szervezetnek együttesen kell valami megoldást találni - természetesen a helyiekkel együttesen - a vidék kérdéseinek megoldására.
Gyimóthy Géza szólt a demonstráció kérdéséről, s hogy az ellenzéki pártok erejét ne az foglalja el, hogy felhívják a demonstrációra a termelőket. Én meg azt mondom, hogy a miniszter úr se törekedjék az érdekképviseletek és a termelők megosztására. Amikor miniszter úr kijelentette, hogy a MOSZ-szal és a Medosszal nem hajlandó tárgyalni, azzal tárgyaljon Szabadi Béla, én nagyra tisztelem Szabadi Béla urat, de ha, mondjuk, Németországban jelentette volna ki ezt Torgyán úr miniszterként, akkor valószínű, hogy már felszólították volna őt a lemondásra. És sajnálatos, hogy ezt a megosztó politikáját folytatta azzal, hogy Gödre se hívta meg se a Medoszt, se a MOSZ-t mint érdekképviseletet, pedig biztos, lehetett volna olyan témát találni, amiről lehetett volna közösen gondolkodni. Mint ahogy közösen kell gondolkodni erről a témáról is, amire fölhívja az országgyűlési határozat a figyelmet.
Előző kétpercezésem kapcsán szóltam már arról, hogy a termelők kiszolgáltatottsága különösen a rendszerváltás óta ugrásszerűen megnőtt. Ez részben természetes okokra vezethető vissza, hisz a piacgazdaságban valahol az egészséges kockázatvállalás is beletartozik a piacgazdasági viszonyokba, és ez bizony esetenként a termelői részről, beszállítóként komoly problémát vethet föl. Viszont sajnos, nagyobbik részben természetellenes helyzet állt elő, nem maga a piac okozza a gondokat, nagyon sokan, főleg a feldolgozók, kereskedők részéről kihasználják azt, hogy a termelői kör atomizálódott, s kihasználják azt, hogy a termelők nem nagyon hajlandók összefogni, nem nagyon hajlandók egyeztetni, nem nagyon hajlandók arra, hogy a piacon egységesen jelenjenek meg.
Engedjenek még itt egy rövid kitérőt. Valamikor a nyolcvanas évek közepén született az akkori viszonyok között egy pártbizottsági határozat a Budapesti Pártbizottságon, a Pest Megyei Pártbizottsággal együtt, hogy egy faluban meg kellene oldani egy holland értékesítési rendszert. Ez a falu Szentlőrinckáta volt, ahol a paptól a párttitkárig mindenki fóliázott és paprikát állított elő, és vitte hajnalonként a Bosnyák térre az áruját. Akkor helyben nem lehetett létrehozni egy ilyen holland típusú piacot - persze mondhatnák önök, hogy nem is lehet, hisz nem voltak valós piaci viszonyok -, de azért nem lehetett különösen ezt megteremteni, mert már akkor, ha valamelyik 5 fillérrel többet tudott elérni a paprikájáért, mint a szomszéd, akkor eladta, és nem volt hajlandó összefogni, hogy esetenként közösen 10 fillérrel nagyobb hasznot érjenek el.
Akkor úgy tűnt, hogy majd a piac megerősödése, a piaci viszonyok megerősödése ezt megoldhatja. Nem oldotta meg, nagyon sajnálatos dolog, és ha az EU felé menetelve errenem találunk valami megoldást, és ennek úgy érzem, nem csak törvényi megoldási részét kell keresni, akkor nagy bajba kerülhet ez a termelői kör, hisz sokan ismerik, hogy a kertészeti ágazatokban az ilyen típusú szerveződések nélkül, amit ma tészeknek nevezünk, nem lehet értékesíteni az árut. Elnézést a kitérőért.
Megítélésem szerint e kiszolgáltatottság, amiről már beszéltem, egyik oldala a természeti kiszolgáltatottság, amiben szeretném csak egy mondattal fölhívni a törvényhozók figyelmét, hogy sokszor beszéltünk már a természeti károk kapcsán a katasztrófaalapról, ez az országgyűlési határozati javaslat ezzel nem foglalkozik, viszont nem ártana ezzel foglalkoznunk, hisz az agrártörvényben is szerepel.
A másik az értékesítési biztonság kérdése, amiről tulajdonképpen ez a határozat szól. Itt megoldáscentrikusan nézve a dolgokat több oldalról, több vonalról kellene a megoldást keresni, illetve összetett módon kellene megoldani. Az egyik ilyen eleme lenne megítélésem szerint a Farkas-Jauernik-féle javaslat, ez a biztosítási alap. Ezt korábban említettem, a jövedelemkockázati alap kérdése felvetődött már a '90-es évek elején az érdekképviseletek részéről. Felvetődött az is, hogy bizonyos ilyen alapi befizetéseket akár költség terhére is be lehessen fizetni, ezzel egy kicsit segítve a gazdálkodót arra, hogy maga is tegyen a saját sorsa, saját biztonsága érdekében. Megítélésem szerint ezt most is meg kellene tenni. Tehát a kezdet kezdetén a rendszer beindításához komoly állami pénzekkel és nagyobb állami részaránnyal kellene indulni, és a későbbiek során esetleg önjáróvá lehetne tenni ezt az egészet.
(12.30)
Megítélésem szerint az effajta biztosítási alap EU-konform megoldás is lehetne, hisz az ebbe beadott biztosítási állami pénzeket agrártámogatásként, közvetlen termelői támogatásként jogszerűen adhatnák.
A másik szervezeti rásegítés megítélésem szerint beszállítói közösségek létrehozása lehetne, egy-egy adott cég beszállítóinak össze kellene állni. Nem biztos, hogy ezt szövetkezetnek kell nevezni, ez legyen egy egyszerű kis közösség, amelyik egységesen gondolkodik, és amikor megkötik a szerződéseket, akkor egységesen állnak fel bizonyos témákban a felvásárlóval szemben. Ehhez kellene az, amit már itt többen említettek - és ha minden igaz, Farkas úr említette -, hogy kemény jogi tanácsadói rendszer kellene, ebbe bele lehet vonni a terméktanácsokat is, s talán ez is segíthetné a termelői-beszállítói biztonságot.
A harmadik része ennek az egésznek a törvényi rásegítés lenne. Az egyik lehetne a csődtörvény módosítása, a másik eleme a rendtartási törvény módosítása; elhangzott itt bizonyos kaució kérdése is Hanó Miklós úr részéről, valamilyen törvényi passzusát ennek is biztosan meg lehetne találni. Megítélésem szerint a szerződéses biztonság növelése érdekében a Btk.-t is meg kellene nézni, hogy mit lehet ezért tenni. Tehát úgy kellene egy csokorba kötni ezt az egész módosító javaslatot, amelyik felölelné a kapcsolódó törvények esetleges módosítását is, természetesen figyelembe véve az EU-konformitást is.
Most már néhány szót a konkrét határozati javaslatról, az előterjesztésről. Megítélésem szerint is ez egy általános szöveg, ami mindenki számára elfogadható, ugyanakkor mindenki részéről támadható. Nem tartom annyira fontosnak, hogy most a tavaszi ülésszakon el is fogadjuk ezt a határozati javaslatot és eljussunk a végszavazásig, én fontosabbnak azt a gondolatiságát tartom, ami benne van, hogy felhívja a kormány, az illetékes szakértők, szakemberek figyelmét arra, hogy gondolkodni kell a megoldáson. Viszont ahhoz, hogy ne legyen túl hosszú az idő és ne legyen túl parttalan ez a gondolkodás és áttekintés, szerintem is egy határidőt kellene szabni - én ezt valahol szeptember végével tudnám elképzelni -, és ezt az egész átgondolt rendszert, az esetleges törvénymódosítási helyek megjelölésével, először a mezőgazdasági bizottság elé, a későbbiek során a parlament elé kellene tárni.
Egyetértek mindazon képviselőtársaim felvetésével, akik azt mondják, hogy addig, amíg megnyugtató megoldás születhet, még nagyon sok termelő lehetetlenül el. Erre az átmeneti időszakra viszont valamiféle megoldást kellene találni a kormányzatnak, a parlamenti két nagy kormányzó pártnak, mert nem engedhető meg, hogy ezek a termelők teljes egzisztenciájukban veszteséget szenvedjenek és áldozataivá váljanak a mezőgazdasági termelésnek, a mezőgazdasági termelés szabályozatlanságának, hiszen ez bizonyos térségekben egész községek, egész falvak, egész térségek ellehetetlenüléséhez vezetne, amit nem hiszem, hogy a politika el tudna viselni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés