MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kapronczi Mihály képviselő úr az előbb megemlítette a német hadsereg helyzetét. Weizsä
cker volt államelnök vezetésével egy bizottság vizsgálja a német hadsereg átalakításának kérdését, és egyértelműen a mellett tették le a voksot, hogy sürgősen át kell alakítani önkéntes hivatásos hadseregre. Az, ami fönntartja és fönntartotta eddig a német hadseregben a sorozott jelleget, furcsa módon éppen a polgári szolgálatosok nagy száma volt: 30 százalék a polgári szolgálatra jelentkezettek száma a német hadseregben, és a kórházi szféra, ezen kívül a szociális szféra nem tudja nélkülözni ezt a 30 százalékát a sorványnak, és ennek a pótlása jelenti a nehézséget. A német hadsereg valamennyi érdemi vezetője és maga a miniszter, a minisztérium is egyetért azzal, hogy önkéntes hivatásos hadseregre kellene áttérni, de meg kell oldani ennek a 30 százalékos polgári szolgálatosnak a pótlását.

A másik, el szeretném mondani azt az utolsó mondatot, ami a slussz lett volna. Jó szívvel nem tudunk támogatni, mármint az SZDSZ, olyan határozatot, amely nem tűzi ki célul a minden tekintetben indokolt önkéntes hivatásos haderő kialakítását. Ezért ezt tartalmazó és a határozat egyes pontjait véleményünk szerint tovább javító módosító javaslatokat nyújtottunk be annak a reményében, hogy ezek kedvező fogadtatásban részesülnek, s ezzel lehetővé teszik számunkra is a határozat elfogadását és így teljes konszenzus kialakítását.

Köszönöm szépen a szót.

(23.40)

Forrás: parlament.hu