DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államalapításunk ezredik évfordulója méltán sarkall valamennyiünket megemlékezésre és ünneplésre. A formális vagy kevésbé formális alkalmak, rendezvények mellett, úgy gondolom, még az Országgyűlésnek is van feladata, nem állhatunk meg az emléktörvények vagy a korona ideiglenes befogadásának szintjén.
Szent István szellemisége legalább ezer évre adott muníciót ennek az országnak, s büszkék vagyunk nyelvünk összetartó erejére, ám törvényeink még mindig nem emelték megfelelő helyre sem a magyart, sem más, nemzeterősítő nyelvünket. Ezért is nyújtottam be az alkotmánybővítő indítványomat, hogy tudniillik a magyar nyelv az ország hivatalos nyelve legyen.
Szent István műve az európai igényű hatalmi apparátus kiépítése és az akkori európai közösség igénye szerinti vallás, a kereszténység felvételén túl szól más fontos dolgokról is, nemcsak hatalomról, de szabadságról is, nemcsak Magyarországról, de Európáról is, nemcsak törvényről és szankciókról, de megbocsátásról is. A Szent István és más kiemelkedő magyar államférfiak által lefektetett elvek, hagyományok letéteményese ma a Magyar Országgyűlés, annak minden tagja, nemétől, vallásától, párthovatartozásáról függetlenül.
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, úgy gondolom, adósak vagyunk a magyar társadalom felé néhány igazi, tartalmi gesztussal - ez a megbocsátás, a méltányosság és a nagylelkűség, egyszóval: a közkegyelem. Mert a magyar nép, a magyar nemzet azt kívánja, legyen itt is rend, éspedig európai. Az embereknek elegük van csip-csup ügyekbe belefulladó rendőrségből, ügyészségből, bíróságból, s lássuk be, az embertelen színvonalú büntetés-végrehajtásból is. Az emberek azt akarják, hogy a rendőr igazi bűnözőket fogjon és fogja is el a nagy bűntények elkövetőit; az ügyészség, ha kell, gyorsan és hatékonyan képviselje a közvádat; a bíróság elmélyült, ámde világos, igazságos, sőt ésszerű időn belüli ítéleteket hozzon - és a büntetések szigorúak, de emberhez méltóak legyenek.
Tisztelt Országgyűlés! Javaslom, húzzunk egy vonalat és adjunk levegőt magunknak! Ezt a vonalat ezeréves emlékeinken túl megjelöli a tízéves magyar demokrácia, amelynek első elnöke hamarosan kitölti tisztségének idejét, második köztársasági elnöke pedig augusztus 4-én lép hivatalába. S előttünk van még augusztus 20-a is, kiváló alkalom a nagylelkűségre, a méltányosságra, a megbocsátásra, azaz a közkegyelemre. Tegyük ezt mindazokkal, akik nem követtek el erőszakos cselekményeket, hanem más okokból, például botlásból, gondatlanságból kerültek szembe a törvénnyel! Tegyük ezt azokkal és csak azokkal, akikre a közkegyelem jó szívvel kiterjeszthető! Vitassuk meg, van rá idő - de egyvalamit ne tegyünk: ez pedig a semmi. Szent István emléke cselekvésre kötelez, és cselekvés nemcsak törvényalkotás, nemcsak törvények megtartása, hanem a méltóság kifejezése is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés