POZSGAI BALÁZS, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A tisztelt képviselőtársam segített abban, hogy elmondta főbb gondolataiban a kisebbségi véleményeket, de még maradt elég ahhoz, hogy kerekké tegyük a bizottságban elhangzottakat.

Valóban nagy vita övezte a bizottsági ülésen a beterjesztett törvényjavaslatot, amelynek valóban az a konklúziója, hogy önmagában a céllal a kisebbségi véleményt mondók is egyetértenek, azonban a törvény jelenlegi állapotában olyan mértékben kiérleletlen, hogy ebből egy olyan törvényt készíteni, amely valóban alkalmas lesz arra, hogy a közlekedési morál kézzelfoghatóan javuljon, ez a beterjesztett indítvány erre nem alkalmas - annak ellenére, hogy '92 óta követik figyelemmel a megfelelő szervek, hogy más országokban hogyan működik ez a rendszer, és annak ellenére is, hogy '95-ben már próbálkozásként egyes megyékben kísérleti jelleggel bevezették.

Ez a törvénytervezet sajnos inkább kényszerítéseket, kényszerítő módszereket alkalmaz az autóvezetők részére, ahelyett, hogy inkább az ismeretszerzés felé próbálná elmozdítani a közlekedőket. A törvény nem követi le azt, ami tényszerűen jelen van az országban, hogy változó közlekedési helyzetek vannak, gondoljanak a ma Budapestjére, vagy az ennél esetleg kevésbé forgalmasabb alföldi vidékekre.

Sajnos azt is el kell mondani, hogy kétségeink vannak afelől, hogy a rendőrség belső erkölcsi állapota nem a korrupció felé fogja-e elmozdítani azokat, akiket a közeljövőben esetleg a pontrendszerrel pluszban sújtani volna lehetőség. Ilyen benzinárak mellett ez egy újabb sarcnak is felfogható. És sajnos ez a tervezet egy kiszolgáltatott állampolgár képét vetíti elénk.

El kell mondani azt is - ez is elhangzott a bizottsági vitában -, hogy nem a közlekedő hibás mindenért. Nagyon sok esetben az utak állapota eleve meghatározza azt, hogy milyen módon lehet vezetni, hajtani. Az is tény - amit a tények igazolnak -, hogy a közlekedési balesetek több, mint 50 százaléka a rossz vonalvezetésű, de nagyon forgalmas főközlekedési utakon történik.

A törvénynek az is gondja, hogy az egyéb infrastruktúra-ellátottság, így a parkírozólehetőségek sem adottak, így nagyon sok olyan pontot kaphatnak az autósok, ami egy halmozott, összecsúszó pontrendszert eredményezhet. Tehát sok kicsi büntetőpontból egy elég komoly eset jöhet össze, aminek a végső eredménye a jogosítvány elvonása is lehet.

Nagyban hiányzik a törvényből az, hogy kiemel egy nagy közlekedési kört, így a trolibuszvezetőket, a villamosvezetőket, csupán arra hivatkozva, hogy ők vezetői igazolvánnyal és nem jogosítvánnyal rendelkeznek, így tehát rájuk nem hatályos a vonatkozó beterjesztett törvénytervezet.

A pontrendszerrel kapcsolatos aggályaink között elmondtuk azt, hogy differenciál a gazdagabbak és a szegényebbek között is, mert a gazdagabbak megtehetik azt, hogy adott pontszám után utánképzésre mennek el, azt kifizetik, majd a szerzett pontjaiknak a számát bizonyos mértékben csökkentik. A szegényebb réteg erre képtelen lesz, sőt a vidéken élőknek még az is pluszköltséget jelent, hogy hosszú bejárással kell megtenni az utánképzést a megyeszékhelyeken.

A törvénytervezet nem tér ki olyan rendszerekre, hogy ki a tulajdonos, amikor egy tényszerű állapot van, arra sem, hogy ki fogja betartani a szabályokat. Amikor ma egy megyei jogú városban sajnos egy rendőrautó cirkál egy éjszakai időszakban, miniszter úr, akkor nagyon nehéz lesz betartani a szabályokat, és akkor prompt jelleggel fognak csak büntetni adott időszakban embereket.

Befejezésül arról beszélnék, hogy mit szeretnénk elérni: hogy valóban az önkéntes jogkövetésre ösztönözzön, és javuló morál legyen, hogy a pontrendszert törvényben határozzuk meg, tegyünk rendet a vezetői engedély, vezetői igazolvány és az engedély nélkül vezetők között, harmadikként tegyük közérthetőbbé a törvénytervezet megfogalmazásait, és nem utolsósorban igyekezzünk javítani a közlekedési viszonyainkon, hogy valójában ez is segítse a jobb közlekedési morálunkat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

(14.50)

Forrás: parlament.hu